Napkorong

A helyszínen lévők szava megállt. Hideg szellő özönlött be az előtérbe, mely mindenkit megborzongatott valamilyen szinten. Ezen szellő azonban minden egyes részében és létében az igazság érzetét keltette mind az ott lévő helyszínelőkben, szemtanúkban, és magában a felügyelőben is:

- Á, hát végre megérkezett fiam! - szólalt fel Dahl felügyelő, nem leplezve örömét és az abban a pillanatban személyt látván ezt a bűnügyet is megoldottként könyvelte el, holott még csak meg sem szólalt.

- Olybá tűnik, ma este sem pihennek London gyilkosai. De én készen állok rá, hogy még egyet "akasztófára juttassak" - . eme mondatot úgy ejtette ki a gyűrött zakót, farmert és fekete bakancsot viselő, rövid, fekete hajú B, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne elkapni egy gyilkost, aki késsel kioltotta embertársa életét. - Előbb kérném, hogy ismertessen meg engem eme üggyel. - fújt bele a jobb szemébe nyúló tincsébe.

-Egy... egy pillanat, mégis ki ez a fiú? - kérdezte a magas, kék szemű és rövid barna hajú James Alankov meghökkenve. - Talán a fia?

- Basil Bonetti. Önnek és itt mindenki másnak csak B, pusztán azért, mivel remélhetőleg ezt az egy betűt képesek megjegyezni és a jövőben nem zaklatnak efféle fölösleges kérdésekkel. - mosolygott rá .- Nos, felügyelő?

-Persze, persze, azonnal. - vágta rá Dahl majd kisvártatva belekezdett. - Az áldozat neve Dr. Igor Alankov. Negyvenhat éves, bőrgyógyászként tevékenykedett valamint még gyerek volt, amikor a szülei disszidáltak a Szovjetunióból. Mint az ön is látja, B, az áldozatot háromszor szúrták hátba a saját házának előszobájában, majd a vérveszteségbe belehalt doktort rögtön a döfések után a tettes egy kötél segítségével felakasztotta a tizenhárom fokos lépcső korlátjának kapaszkodó részére. Ezután még egyszer megszúrták, bár az utolsó döfés jóval lentebb helyezkedett el a többitől. A felakasztott testet először Miss Annabell Miura , a fiatal takarítónő fedezte fel - fordult egy hosszú, fekete hajú, zokogó nő felé. - Az ő sikolyára a ház másik két lakosa az áldozat fia és felesége, James Alankov és Mrs. Natasha Arankov rögtön odarohant, majd a a szörnyű látványt észrevétele után értesítettek minket. Az elmondottak alapján a doktor fia, James éppen a saját szobájában olvasott, még Mrs. Alankov az ő és férje közös szobáját takarította - ide ugyanis nem enged be holmi szobalányt -, Miss Miura pedig az előszobát akarta felporszívózni, bár még a szerkezetet is túlkiáltotta megdöbbenésében. A kötélen nem találtunk ujjlenyomatot, a kést pedig szintén nem találtuk meg, pedig az embereim tűvé tették érte a házat. Meglehet, hogy a tettes magával vitte. Az egyik ablakok betörték egy kővel, mely a jelenleg is a padlón hever. Ennek a segítségével nyithatta ki az ablakot a gyilkos, majd itt is távozhatott. Ez és az a tény, hogy az áldozat pénztárcáját kifosztották - mely az egyik előszobai asztalra volt téve -, elég egyértelművé teszik az esetet. Véleményem szerint ez egy tragédiává váló betöréses lopás lehet, mi a véleménye? - vetett véget az ismertetőjének a felügyelő.

- Egy testet értelmetlen lenne ilyen helyzetbe hozni, ha pusztán a lopás a célunk. Ezzel is csak nő az esélye a lebukásnak. Betörés? Nem. Egy tolvaj miért időzne a hullával? - vetette fel a kérdést szinte a felügyelő arcába mászva. - Persze a legtöbben önök közül vagy nem tulajdonítanak eme résznek különösebb jelentőséget vagy olyannyira túlbonyolítják, hogy a tények elkuszálódnak a mögéjük képzelt dolgok közepette. Például megmernék esküdni, hogy a maga emberei közül nem egynek megfordul a fejében, hogy ez lehetett a tettes perverziója avagy üzenni akar valamit az akasztással. Ha kizárunk minden efféle fantasztikus képzelgést - persze csak addig, ameddig van ésszerűbb indok -, a leglogikusabb magyarázat az, hogy valamit el akartak rejteni a testtel.

Odalépett a falhoz, mellyel a test érintkezett nem is olyan rég. Már ráalvadt a vér, ám látszott, hogy egy vékony vágás fut ki a vörös lepelből. Egy kósza karcolat, amelyet nem borított be a testnedv. Az ifjú tanácsadó arra a pontra koncentrált. Megkapargatta, majd felszólalt:

- Felügyelő, ide tudna jönni?

- Máris talált valamit fiam? -"Fiam". Ez a szó mindig úgy érintette a huszonegy éves "nyomozót", mintha még élnének szülei.

- Nézze csak, itt a megalvadt vér alatt fellelhető pár betű. Nehezen ugyan, de meg lehet állapítani, hogy valaki egy késsel durván és sietve belefaragott a lépcsőkorlát alatti falrészre hat, szinte a mocsoktól kivehetetlen karaktert. Ha jól látom: PBJLUO.

- Ennek semmi értelme. - jegyezte meg gúnyos hangon egy a helyszínen lévő illetékes rendőrök közül.

- Csendet! Ha gondolkodás közben megzavar, úgy hat rám, mint egy elkapkodott lumbálpunkció! - szólalt fel B egy ajtónak támaszkodva. Kezét zsebre tett, lábait keresztbe és szemeit becsukta. Hosszú percekig így állt meg sem mozdulva, összegezve mindent, amit eddig hallott s látott. Az idő számára megállt. Képzeletek s tények hullámait lovagolta meg a gondolatok nyergén ülve. Információk százai, sőt ezrei pillangóként szálltak át agya egyik féltekéjéből a másikba. Végül felszólalt:

- Azt hiszem, ma újabb gyilkos érezheti a kötél rostját. - súgta halkan.

- Csak nem?! - kiáltott fel büszkén és reménykedve Dahl.

- Kérem foglaljanak helyet. Most már biztos, hogy nem betöréses lopás volt. Sőt, nem is loptak el semmit. Dr. Alankov gyilkosa pedig itt ül köztünk.

Ki a fejéhez, ki a szívéhez kapott eme megjegyzés hallatán.

- Biztos csak viccel - szólalt fel James. - Minket vádol, maga őrült ? Ez túlmegy minden határon - állt fel azzal a lendülettel.

- Meglehet, hogy őrült vagy, de mint tudjuk, az őrültség nem egyenlő a bolondsággal. Most pedig üljön le és hallgasson! - intette le mosolyogva. - A tettesünk hirtelen felindulásból ölt. Düh és harag fogta el a gyilkosság elkövetése közben. De vajon miért volt ilyen ideges, Miss Miura? - tette fel a kérdést mindenki nagy megdöbbenésére.

- Maga idióta, mégis hogy mondhat ilyet? - kiáltott fel ismét az áldozat fia. Hagyja...

- Hallottak már a Caesar-rejtjelről? - szakította félbe B.

-Caesar-rejtjel? - kérdezte James egyfajta válaszul.

- Egy bizonyos kódrendszer, kvázi egy titkosírási módszer. Talán az egyik legelterjedtebb a kódfejtők nem túl kellemes világában. Az egész módszer lényege, hogy az ABC tagjait három karakterrel arrébb toljuk. Így a rejtjelben az "a"-ból lesz "d", a "b"-ből "e" és így tovább.

- Akkor a betűkből... - szólalt fel Dahl.

- Ha ezt alkalmazom a vérrel eltakart karaktereknél, a"PB JLUO"-nál is, akkor nem más jön ki, mint "MY GIRL", azaz "lányom". - zárta le B.

- De.. de a férjemnek és nekünk csak egy fiúnk van, James, lányunk nincsen! - Szólt a hálóinget viselő, hosszú szőke hajú Natasha vörös szemeit törölgetve.

-Miss Miura. - kezdett bele B. - Maga mióta is dolgozik itt?

- Fél éve. Mégis mit hisz, maga senkiházi? - sírta el magát. - Azért, mert...

- Mert árva. - fejezte be saját kérdését.

- Ezt mégis honnan veszi? - kapta fel a fejét szipogva.

- A nyakláncán egy "H" lóg, ellenben az ön monogramjában nem található meg eme betű. Arany, de takarítónői fizetéséből mégis hogy vett volna ilyet? Ajándékba kapta ? Mégis ki venne önnek egy több száz font értékű h betűs ékszert? Akkor már inkább "a" vagy "m" szerepelni a nyakékén. Véleményem szerint az egyik felmenője viselte az a medált. A kialakításából ítélve egy nő, mégpedig az anyja. De miért önön van jelenleg? Mert megörökölte tőle. Ellenben hogyhogy pont ekkortájt kereste fel a doktort? Mielőtt elbúcsúzott volna az édesanyjától, elárult egy titkot, igaz?
Mégpedig az apja igazi nevét. Árva lévén nem tehetett mást, megkereste a valódi apját, és mindent elmondott neki. Dr. Alankov pedig vagy megszánta önt vagy kedveskedni akart, de munkát kínált. A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor James, a féltestvére szerelmes lett önbe és egyértelmű jeleket adott eme érzéséről.

- De mégis...

- Mióta itt vagyok szinte két másodpercenként vet egy pillantást az arcára és mióta meggyanúsítottam magát, a körmét is elkezdte rágni. Tehát aggódik önért.
Lelkiismeretes ember lévén nem bírta tovább titkolni hódolója előtt, hogy ki is maga valójában. Amikor engedélyt kért a doktortól, hogy elmondja, ő ellenezte, hiszen drága mulatság lett volna, ha a félrelépése kitudódik. De maga makacs volt. Indult volna kiteregetni a szennyest, ám az áldozat akkorát ütött magára, hogy a földre zuhant. Ekkor hátat fordított önnek. Talán azért, mert képtelen volt szembenézni tettével. Dühében - amiért erre a lépésre sarkalta - elkezdte szidni önt, vagy az anyját, és ez olyan mértékben feldühítette, hogy kivégezte. - Fejezte be B a mondandóját, majd szemét becsukva fújt egyet. - Direkt hívta az előszobába az orvost, mert tudta, hogy ott kettesben lehet vele, hiszen nem akarta, hogy bárki más meghallja a beszélgetésüket. Mielőtt leszúrta, bekapcsolta az ott lévő porszívót, hogy senki ne hallja az üvöltéseit.

Miura elgyengülve térdelt a földre, bár nem nézett fel, tisztán látható volt, hogy a lány erejét a reménytelenség vette el s nyomta le a padlóra.

- Igen, így volt. Én csak tisztázni akartam... tisztázni akartam mindent, de ő megpofozott. Azt mondta, sosem derülhet ki, hogy mit tett, mert az tönkretenné az életét, és az én cafka anyám miatt nem fog bűnhődni. Ezeket a szavakat hallva eluralkodott felettem egy számomra felfoghatatlan érzés. Mintha tüzet fogott volna az összes emlékem édesanyámról és mire magamhoz tértem, vettem csak észre, mit is tettem. Az mellettem lévő asztalon hagyott levélbontókéssel leszúrtam... Félelmemben kirohantam a konyhába, eldobva a fegyvert, amivel valószínűleg a végső üzenetet véste utolsó erejével.

- De egy haldokló ember miért egy kódolt üzenetet ír? - kérdezte Dahl felügyelő kissé értetlenkedve. - Az ember azt hinné, hogy ebben az állapotban már nem kombinálná túl utolsó szavait.

- Azért - folytatta B -, mert ha esetleg visszatér a gyilkosa és meglátja a falon a nevét, valószínűleg elcsúfítja, vonalakat vág bele, hogy ne legyen kivehető az üzenet. A rejtjellel orvosolta ezt a problémát.

- Világos! - szólt lelkesebben a felügyelő. - De miért akasztotta akkor fel a hullát, ha nem is sikerült megfejtenie az üzenetet?

- Nem én akasztottam fel! - sírta el magát Miura.

-Valóban nem - tette hozzá B ismét. - A halottat az a személy akasztotta fel, aki megfejtette a kódot, és tudott arról, hogy a halott is ismeri. Aki felakasztotta, nem más, mint maga, James!

-De ez őrültség - vágta közbe az ifjú. - Hogy merészel ilyenekkel vádolni engem?

- Ugyanis maga szem- és fültanúja volt a dialógusoknak, ami elhangzott apa és lánya között, és annak is, ahogyan apja a végső leheletével felírja a falra a kódot. Talán csak azért nem segített, mert lesokkolta ama látvány, amit a szerelme művelt. Önnek volt annyi esze, hogy ezt megfejtse, és bár éles tőrként hasított magába a tudat, hogy az, akit szeret valójában a féltestvére, de érzelmeit bizonyítva nem hagyhatta, hogy leleplezzék a lányt. Ezért kesztyűt húzott felakasztotta a hullát egy szekrényből előszedett kötéllel, majd a felirathoz mérte. Szúrt a hátba, majd a kötéllel az üzenethez mérte a sebet, melyből ömlött a vér. Tolt rajta kettőt balra s jobbra és máris befedte a vér az üzenetet.

- Fogja be! - üvöltött rá.

A maga elmondása szerint végig a szobájában volt, de mi a magyarázata erre? Ezt a lerágott körömdarabkát a földön lévő alvadt vérben találtam. Talán akkortájt is ideges volt, mielőtt felhúzta volna a kesztyűt? Még akkor esett vele, amikor a vér friss volt, tehát nem a rendőröké, a házból pedig a kezek szemügyre vétel alapján egy ember rágja a körmét: ön. De, ha még mindig tagad, a vizsgálatokból kiderül, hogy valójában kié is a szarulemez. Miss Miura a hulla felakasztása miatt sikította túl a még mindig bekapcsolt porszívót is, hiszen számára is új volt ez az úgymond "pozíció". Az ablakot szintén addig törte be, ameddig az említett szerkezet elnyomhatta az üvegcsörömpölést.

- De nem lett volna egyszerűbb, ha értelmetlenné teszi az üzenetet mondjuk a levélbontóval, mint mindezt megtenni? - vetette fel Dahl.

- Nem - folytatta B -, ugyanis ha megfejtjük, akkor rájövünk, hogy valaki szintén tudta értelmezni. Miss Miuráról könnyen ki lehet deríteni, hogy a kódfejtéshez annyira ért, mint az átlagos takarítónők. Mrs. Alankov mégis miért hozna ilyen áldozatot férje zabigyerekéért, ha rájön az igazságra? Egyértelműen egy emberre terelődött volna a gyanú: a fiára. Azzal, hogy a hullát felkötik és a vérével szétmázolják a falat, még nem teljesen biztos, hogy az üzenetet is megfejtették, ugyanis nem csak az ahhoz mért egy seb volt a hátán, így nem csak azt a kis részt borította testnedv.

- Feladom. - hullott az ifjú is a földre a szerelme után. - Apámmal kiskoromban rengeteget játszottuk a Caesar-jelrendszer kódjával való kommunikálást, így könnyű szerrel megfejtettem. Nem engedhettem, hogy Annabell börtönbe menjen, ezért tettem mindezt..A levélbontót lemostam, majd az egyik újságtartóban rejtettem el. Próbáltam álcázni a tettünket, így apám pénzét kivettem a tárcából, majd az égő kandallóba dobtam. Ezt követően megkerülve a házat egy nagyobb követ dobtam az ablaknak, hogy megalapozzam a betörést... Majd Miura sikoltására visszafutottam. Innentől ön is tudja...

B nem szólt egy szót sem. Magában tartotta minden testi és lelki megnyilvánulását. Ugyanúgy állt még mindig lábait keresztbe téve, kezeit a zsebébe dugva, a szemét pedig becsukva. Egy pillantást sem vetett a véres kezű párra. Számára már csak az unalom maradt. A függöny legördült egy újabb esetre. A házra telepedő síri csöndet csak az anya zokogása törte meg, aki immáron nem csak férjét, de fiát is siratta.

Csorba Botond