Napkorong

Ki lehet az?

Nemrégiben, Fiam meglepetésszerűen elhozta legkisebbik lányát láthatásra, a még nem egészen 3 éves Hölgyet, az én ötödik unokámat. Egyszer már találkoztunk Svédországban, az ölemben is ült. Kedves, barátkozó, csupa mosoly, csacsogó baba.
Tehát megérkezett a kis hölgyemény hosszú, divatos ruhában, bátran, lehengerlően. Épp túrós csuszát főztem, máris megkínáltam őket, a tepertő különösen ízlett a kis unokámnak, ezek szerint magyar gyomra van. Utána fényképezés, majd szaladva felfedezés, bokrok, fák között eltűnés. Benépesült minden, életre kelt az udvar, kacagtak a virágok, a Nap is ránk kacsintott, örvendezett a ház, a kert, az összes benne lévővel, a szűkre szabott idővel.
Fontos teendő végzéshez, édesapja felkapta, bevitte a heverőre, pelenka cseréhez, mire a kislány heves tiltakozásba kezdett, szinte sivalkodva, hogy „ide nem, nem akarok jönni, mert itt fekszik a „bácsi”!
Megdermedtünk, kérdezgettük, ő mindig a fejrészhez nézett és válaszolt. Közben megtörtént a csere és ő futva menekült a szobából.
Mi felnőttek, gondoltuk a jelenség okát, hisz elméletben tudjuk, hogy soha nem vagyunk egyedül, de mivel nincs „látó” szemünk – szerencsére – nem veszünk tudomást róla. Kis idő elteltével a szoba felé vettük az utunk és érdeklődtünk, hogy ott van-e még a „bácsi”? Ő csak az ajtóig jött, onnan nézett a heverőre, igennel válaszolt aztán már futott is ki.

Hamarosan elbúcsúztak, én viszont itt maradtam kétségek között: vajon ki lehet az én heverőmön, ahol minden délután aludni szoktam? Lehet, hogy az előző háztulajdonos nem tud elszakadni a maga építette házától? Aki hirtelen halt meg a közeli buszmegállóban, munkába menet közben? Azóta sem tudott megnyugodni? Talán nem is tudja, hogy meghalt, pedig annak már több évtizede, hisz én 20 éve itt lakom? Ez már az én tulajdonom. Összeszedtem minden gondolatom, bátorságom és elkezdtem „hozzá” beszélni hangosan, érthetően. Kértem, hogy menjen innen el, az övéi várják, neki itt már nincs keresnivalója, mert nem tartozik az élő emberek közé. Az után imádkoztam a megnyugvásáért és kértem az Angyalokat, hogy segítsenek neki bejutni a saját szférájába.
Hogy elment-e? Nem tudom. Semmilyen gondolati kapcsolatom nincs vele, de nem is volt.
Egyébként, amikor tavaly Svédországban voltam látogatóban, a kis unokám édesanyja érzékelte, sőt látta is a megérkezésemnél, hogy egy férfi szellemlény van velem, vagyis követ, amiről én nem tudok.
Nem lehetett valami nagy öröm, hogy a meghívott vendég „kísérettel” érkezik, amikor a ház asszonya különleges „látással” rendelkezik!

Azt tudjuk, hogy a kisgyermekek kb. 7 éves korukig látják az elhaltak szellemeit. Mondják is az élményeiket, a látottakat, de a felnőttek legtöbbször elhallgattatják őket azzal, hogy ne „fantáziálj”! Pedig nem ártana rájuk néha oda figyelni, már aki hisz az ilyesmiben és szeretné tudni, hogy kik tartózkodnak a közelükben. Bizony, sokszor vannak velünk az elhunyt családtagjaink. Mint ahogy az újra testet öltésnél is, ugyanazon közösségbe, rokonságba születnek meg kisgyermeknek.
Talán még annyit, hogy az úgymond „látó” embereknek nagy teher ez a képesség, hisz bizonyos helyeken, temetőkben, kocsmáknál, bűntanyák közelében látják a gonosz szellemek tömegeit.

- Személyes tapasztalatom még: a szomszédom kislánya 3 éves lehetett, amikor egyszer csak, félt a kertjük végében menni, a felállított hintájához, mert ott látta a „bácsit”, aki valaha a hátsó szomszédunk volt és most jött a beteg feleségéhez. Egyfolytában a kert végében tartózkodott, ahol a három szomszéd telke összeér. Kb. két hétig nem lehetett hintáztatni a kislányt. Meglátogattam a hátsó szomszédasszonyomat s elbeszéltem neki e jelenséget. Örömmel nyugtázta, hogy tud róla, hisz most van a házassági évfordulójuk. A „bácsi” segíteni jött élete párjának. Hamarosan a feleség is távozott a földi világból.
Azóta a kislány nyugodtan hintázik és elfelejtette a kis kori látomását. -

Hogy ki lehetett az? Ki volt, aki az én ágyamon tanyázott? Valószínűleg soha nem derül ki. Erről is csak a kis unokám révén szereztem tudomást. Remélem, azóta bele nyugodott a helyzetébe és elhagyta a Föld légkörét.

Hozzászólások

kakukkmarci - február 11 2015 12:27:47
Kedves Viola!
Vannak látók.Gyerekek is felnőttek is.Nem olyan rég olvastam Kozma
Miklós Egy csapattiszt naplóját.No abban írja a szerző aki huszártisztként
szolgált akkor éppen az orosz fronton.Van egy huszárom 40 éves de
60-nak látszik.Azt mondják a bajtársai látó.Naphosszat heverészik a fedezékben ha éppen nincs harc az eget figyeli és cigarettázik.Megkerestem
és beszéltem vele.Elmondta már az anyja is látó volt.Sok ember halálát
előre megjósolta.Nekem azt mondta ennek itt most már hamarosan vége
lesz. Mármint a háborúnak de ő azt már nem éri meg.Két hét múlva elesett.
Mindez történt 1918 elején.

farkas viola - február 16 2015 02:58:07
Köszönöm szépen KEDVES KAKUKKMARCI!

Örülök, hogy Te is tudtál hasonló esettel beszámolni. Így igaz, én is sokról tudok, de valahogy nem szeretik ezt a témát az emberek.
Viszont megnyugodtam, mert a napokban itt volt a kis unokám, aki már 6 éves és nem látott semmit.
Szeretettel gondolok Rád: Viola