|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Sharan kinézett a csillagokkal teli égre. Tudta, hogy már alig van ideje. Sietve felkapkodta ruháit, csizmát húzott, majd a szekrényében addig matatott, amíg az öreg Borsuktól kapott agyagdarabot meg nem találta. Vizet töltött egy edénybe és beledobta az agyagdarabot. Az agyag sisteregve szívta magába a nedvességet, miközben a vizet vörösre festette. Várt néhány percig, majd kivette az agyagot az edénybõl.
Csendben kinyitotta az ajtót, körülnézett és elindult Anna hercegnõ szobája felé. Lassan ment elõre a fáklyákkal megvilágított sötét folyosón. Hátrapillantott, mert olyan érzése volt, mintha követnék. Mostanában túl sûrûn volt ilyen érzése. Aztán neszt hallott. Megállt és lélegzetvisszafojtva figyelt.
- Nyugi, Sharan! Csak ez a bunkó idegesített fel, és most rémeket látsz.
Odaért Anna ajtajához. Megállt elõtte, felemelte jobb kezét, és elsuttogta a varázsigét:
- Enyém az élet, tied a halál. Én vagyok a végzet, te pedig az enyészet. Holnaptól én uralkodom, enyém lesz otthonod. Segít engem a sötét akarat, elveszejtlek, mert ezt akarom ma.
A felemelt jobb kezében lévõ agyagdarabbal elkezdte felrajzolni az ajtóra a rontó spirált. Nagyon nehezen mozgott a keze, mintha valaki vagy valami, egy láthatatlan erõ vissza akarná rántani. Hirtelen enyhe fuvallatot érzett. Körbenézett, s mivel nem látott senkit, folytatni akarta a rajzot, de most már huzat csapta meg, olyan erõsen, hogy hátratántorodott. Megint nekikezdett a rajznak, ám egy heves légáramlat a szemközti falnak csapta. Az erõs ütéstõl eleredt az orra vére. Megpróbált felállni, hogy befejezze, amit elkezdett, ám a huzat megint a falhoz vágta. Kezébõl kiesett az agyag, látta, amint az darabokra hullik a kövön, és sivító patkányokká válva szerteszét fut. Szeme kidülledt a látványtól és az undortól, úgy megijedt, hogy még sikoltani sem mert.
- Ez csak álom, egy rossz álom, mindjárt felébredek.
Sharan szíve erõsen zakatolt. Újra megpróbált felállni, de nem tudott. Keze, ruhája, mindene csupa vér lett. Egyszer csak a semmibõl három hatalmas nõalak magasodott fölé. Egyáltalán nem voltak ijesztõek, ám Sharanban mégis meghûlt a vér. Egyetlen hatalmas kékeslila selyem tekergõzött a testük körül, összefonódva hosszú, lobogó hajukkal. Szájukat mosolyra húzták, vettek egy nagy levegõt és az asszonyra fújtak. Hatalmas szél kerekedett, a fáklyák elaludtak, és Sharan bárhogy próbált felállni, sehogy sem sikerült neki. A hatalmas széllökések kezdték taszigálni visszafelé a folyosón, a szobája felé. Sharan képtelen volt talpon maradni, elesett, bukfencezett, nekiesett a falnak. Csak azt érezte, hogy folyamatosan nekiütõdik valaminek, és fáj minden porcikája. Fogalma sem volt, mennyi ideig csapódik össze-vissza rongybaba módjára. Talán csak néhány pillanatig tartott az egész, majd nekivágódott a szobája ajtajának, az kinyílt, õ pedig beesett az ágy elé. A nehéz vasveretes ajtó döngve csapódott be utána. Sharan hangosan zihálva bebújt az ágy alá. Moccanni sem mert, és félelmében bevizelt. Az orrából, szájából dõlt a vér, számtalan apró sebbõl vérzett, és halálosan kimerültnek érezte magát. Nem értette, mi történt. Mindent pont úgy tett, ahogy az öregasszony mondta. Nem mert kimászni az ágy alól, de ereje sem lett volna hozzá, kezével felnyúlt az ágyra és magára rántott egy farkasbõrt.
- Az az ostoba vénasszony, biztos elfelejtett elmondani valamit - sziszegte. - Virradatkor elmegyek hozzá.
Ez a gondolat némiképp megnyugtatta, és vacogó fogakkal lassan álomba merült.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 22. péntek,
Cecília napja van.
Holnap Kelemen napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
