Napkorong

Radmila Marković
A betegek csíkos pizsamát viselnek /2

Amikor férjhez mentem, illetve férjhezmenetelem előtt repdestem a boldogságtól, hiszen nyolcan voltunk barátnők, évfolyamtársak az egyetemen, és én köttettem elsőnek be a fejemet, csak akkor még nem tudtam, hogy az agyamat is
Nem sok kellett a ködfátyol szertefoszlásáig, már az esküvő napján megtudtam az igazság egy részét, de hol volt még a többi?!
Csak röviden: kleptománia, hazudozás, önzés, börtönbüntetés már mögötte volt.
Ekkor jöttem én a „magas” filozófiámmal. Majd én megmutatom! Megváltoztatom a férjem, akitől gyereket vártam, megszültem, és én akkor ismét a fellegekben jártam.
Nos, jött a „megváltoztatlak” korszak. Ellopott valamit azoktól, akiknél látogatóban voltunk, szépen visszavittem, mert ő nem akarta, és elnézést kértem. Igaz égtem, mint a rongy a szégyentől, de ez egy módszer, gondoltam én.
Az ital is benne volt a pakliban, úgy véltem, veszek, és odahaza tartok, majd nem megy a kocsmába. Itt is csütörtököt mondtam. Otthon is elfogyott az ital, meg a kocsmaajtó is érdekes, de mindig nyitva volt.
Na, megállj te csúfondáros! Fogtam magam, és elmentem abba az egyetlen kocsmába, amely állandóan nyitva tartott, és leültem egyedül egy üres asztalhoz. Persze hogy megláttak az ivogató cimborái is. Mi lett a vége? Küldtek nekem italt. Megkérdeztem: ki tisztelt meg vele. Mi is lehetett volna más a válasz: a férje. Fogtam az italt, visszavittem az asztalukhoz, elébe tettem ezzel a szöveggel: „Még úgy sem ittál eleget, ez is jó lesz a többi után. Kenyeret meg el ne felejts hozni, mert nincs egy falat sem odahaza.” Az eredmény: az árokparton is jót lehet aludni kenyér nélkül.
Álláshoz juttattam, mivel tanárra szükség volt. Megzsaroltam ( ma már bánom és szégyellem) az igazgatómat: maradok, ha Vanja, mármint a férjem, is kap állást. Kapott. De még milyen jót! Pénztáros lett. Azt hittem, talán most megjön az esze. Bizony megjött! Annyi pénzt sikkasztottak egy hölggyel, hogy a végén börtönbe kerültek.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Csődöt mondott az én módszerem minden téren. Kénytelen voltam belátni: Kutyából nem lesz szalonna.
Elváltunk nagy kínnal.
Visszajöttem Kishegyesre dolgozni. A lányom cseperedett. A nagymamának megengedtem, elviheti Újvidékre a kislányomat, és ott legyen vele két hétig is, hiszen: az unokája.
Mikor három évét betöltötte a kislányom, megkértem ex anyósomat, a börtönbe ne vigye a gyerekemet. Korai lenne megtudnia, hol él az apja. Az ígéret megvolt.
Hazahozta a kislányt, kicsit beszélgettünk a nagymamával, és elment.
- Hogy volt a vendégségben? – kérdeztem.
- Utaztam ám vonattal is. Messzire. Mondta a Bakona ( így nevezte a nagymamáját. Jelentése becézett nagymama). Megyünk a kórházba, mert ott a tata, beteg (Beteg ám agyban, gondoltam, de nem mondtam). Képzeld anyu, még pizsama is volt rajta, olyan csíkos.
- Tudom kislányom, a „betegek” csíkos pizsamát hordanak.
Nem szóltam semmit sem a volt anyósomnak, amikor legközelebb jött a kislányért.

Hozzászólások

gyongyszem555 - február 07 2015 08:36:20
Drága Marám!

Kerestem a történetnek az első részét - de itt nem találtam -, de végül is a lényeg azt hiszem, hogy ebben a részben van. Igen, amikor az ember szeme előtt még lebeg az a bizonyos rózsaszín köd, addig mindent elhisz, illetve semmi rosszat nem feltételez arról, akibe belezúgott és halálosan szerelmes lett.

Igen, talán meg tudtad volna változtatni, ha azok a tulajdonságok "erények", nem a génjeiből származnak, vagy talán ha Ő is annyira szeret, mint Te Őt.

Érdekes, iróniával átszőtt prózádat szeretettel olvastam.
Ölellek: Évi.

Radmila - február 15 2015 14:38:27
Drága Évikám!

Az a kettes véletlenül került oda. Sajnálom.
Az egész történet erről szól, amit olvastál.
Puszillak drága szív. Neked annyi írásod van, hogy egyszerre nem birom eloolvasni, de majd megyek sorjába _