Hajnali kettő óra van, veszett módon csörög a mobilom valahol fetreng a parkettán, a lakás legtávolabbi zugában. Persze, ott ahová hajítottam az este, mert a haverom körülbelül háromszázszor hívott a sarki kocsmából, hogy menjek le, mert nincs kivel innia. Nem mentem le, mert nem tudtam, mert piszokul fáj a térdem. De most felébredtem a hasító fájdalomra és megkerestem nagy nehézségek árán azt a frányát.
- Halló, megint Te, vagy, te nyomorult? - csak így szép finoman, intelligensen szólítottam a haveromat.
- Halló Ödön, na végre, hogy felveszed már, itt nyomkodom a gombot már egy hete, na mi van, felébredtél már végre? Gyere le, kikértem már neked vagy százszor a huszonháromszor hatdecit kétszer, ötször tisztán, de úgy látom, hogy már mind elfogyott, gondolod, hogy én ittam meg? Hát ki a franc, ne törd a fejed, persze, hogy én voltam. Na gyere, megkísérlem még egyszer kikérni az adagot. - recsegi, mit recsegi, ordítja a fülembe a haverom.
- Ne haragudj pajtás, nem megy, nem tudok lemenni, fáj a térdem! - mondom neki ellentmondást nem tűrő hangon, de nem érdekli, tesz a fejemre.
- Na várjál, nem tudsz lejönni, akkor meggyógyítalak! Hogyne, telefonon keresztül, ne hülyülj, láttam a televízióban, frankón működik, csak figyelj! Mindig az ajkamat figyeld, hogy mit pofázok, ja, hogy nem látod, nem baj, fantáziád határtalan, el tudod t'án képzelni? - mondja a haverom, de hallom, hogy már dönti magába a szeszt.
- Ide figyelj haver, nem akarom degradálni a tudományodat, de ha Te telefonon megoldod a problémámat, már futok is hozzád, persze azután....
- Rendben van, te csak figyelj. Fel ne állj, ülj tovább a fotelodban, mert tudom, hogy már ott esz a fene a monitorod előtt és írsz. - mondja kissé flegmán.
Igaza van, mert tényleg ott ülök, a Múzsám küldötte ihletem ide lökdösött. Egyik kezemmel tartom a fülemhez a mobilt, hogy halljam ezt az ökröt - talán egy befőttes gumival oda kellene rögzítenem a pofámhoz, mert így csak egy kézzel tudom nyomkodni a billentyűzetet, és akkor soha nem leszek kész a művemmel. Egyébként már kész vagyok agyilag, mert piszkosul fáj a térdem.
- Na figyelj, mondom a frankót. Most irányítom hozzád az energiát, áramlik, te csak ülj nyugodtan, ne mocorogj az anyád úristenit, mert akkor nem lesz hatásos. Most küldök egy nagyobb sugarat, Te csak ülj! - ordítja a haverom két korty között.
Meg se merek moccanni, hiszek neki most az egyszer, egyébként jó fej, csak ha ittas, euforikus állapotba kerül, majd transzba esik, néhány percig nem tud megszólalni már ennyi mennyiség után, de egyébként jó fej.
- Itt vagy még apafej? Átment az első gamma, érzel valamit? Érezned kell, mert különben ha lejössz, fejbe váglak! - mondja erőszakosan. Merek én ilyenkor már nem érezni semmit? Merek hát, hiszen nem érzek semmit.
- A rosseb egyen meg téged ott a sarkiban, már megmerevedett a bokám is, annyira figyelek rád, de a sugár, az energia, a "gyógyszer" nem érkezik, hallod-e? - mondom nekik kicsit felbátorodva.
- Az nem lehet, pedig küldöm folyamatosan, jó szögben ülsz? Fel ne állj! Mert ismerlek! Eljárod a kacsatáncot, ha meghallasz egy zenét a jutubon, mert a másik füleden már rajta van a zene, ugye? - kérdezi egyet, kettőt, hármat csukladozva közben.
A fene egye meg ezt a befőttes gumit, elszakadt, amikor rátettem a fülemre a fejhallgatót, most hogy a francba fogom meghallani a havert, ha küldi az ismételt energiát. Meghallom, mert úgy üvölt, mint a sakál, akár ki is vihetném az erkélyre a telefont, ha nyár lenne, de most hideg van, nem hagyhatom nyitva az erkélyajtót, mert akkor oda is fagyok a klavira.
- Mi van már, nagyon elcsendesedtél! Sikerült az energia-áramlásos gyógymód és már úton vagy hozzám a sarkiba, vagy mi a túró van veled? Itt ülök, mit ülök, már fekszek a bal kettesben, húzza a cigány a fülembe, akkor gyere, várlak! - közben hallom a hangját, hogy aszongya, hogy "még nem ittam semmit, nem mehet ez így tovább, inni kell, ha meghalok is, igyunk hát az angyalát"...na ja, még, hogy nem ittál semmit, hiszen délután kettőtől ott esz a fene...
Taktikát változtatok, nem szólok bele a telefonba, úgysem tudja már, hogy kivel beszél, azt meg főleg nem, hogy mit akar cselekedni vélem. Még, hogy távgyógyítás- mindennemű szakképesítés nélkül -, hótt részegen, nem mintha józan lenne, akkor menne neki, de ráhagyom.
Nagy nehezen felcibálom magamra a gúnyámat, mintha tényleg jobb lenne egy kicsit a térdem, megpróbálok kiosonni az előszobába, de felébred a feleségem. Gyorsan kell cselekednem, mert ha észreveszi, hogy le akarok lépni, két jól irányzott pofonnal visszatessékel az ágyba. Azt már nem, egyébként is utálom az erőszaknak ezt a formáját, meg őt is amikor ilyen. Sikerült észrevétlenül kiosonnom, kettesével szelem a lépcsőfokokat, kissé meglendülök és a földszinten landolok. Na mindegy, ott már jó helyen vagyok, és megtörténik a csoda! Úgy beütöttem a térdeimet, hogy nem érzem, nem érzem a fájdalmat. És elgondolkodom. Ez tényleg a haver műve, gyorsan felpattanok - na nem olyan gyorsan azért - és beállítom a dzsípíeszemen a koordinátákat a sarki kocsma felé. Jó kis találmány ez, azonnal ott is vagyok. Keresem a havert. Nézem mereven a bal kettest, de őt nem látom. Kérdezem az ismerős pincért, mert azért a hangját valahonnan hallom, igen-igen ott fekszik a padlón, az egyik zenész próbálja felráncigálni, de mindig visszacsúszik. Nagy nehezen sikerrel jár, én helyet foglalok az asztalánál, de nem vesz észre. Vagy észrevesz, csak nem ismer, nem ismer meg. Hogy a fene egye meg, hát ezért kellett nekem lerongyolni, balesetet szenvedni, hogy a legjobb haverom meg sem ismer?
- Mi van, te meg hogy kerülsz ide? Nehogy azt hidd, hogy megismerlek, egy frászt, még azt sem tudom, hogy én ki vagyok...Én úgy kivagyok barátom, de nehogy azt gondold, hogy a szesztől, á, az energia-átadástól. Kiveszett belőlem minden, remeg a kezem lábam, a hátadon kell haza vinned, hogy egyen meg téged a fene.
- Hát akkor megismertél haver? Jól van, vállalom a szállításodat hazafelé, már csak azért is, mert tutira meggyógyítottál. Igaz, hogy a térdem - ahogy most végig vizslatom magam - a háromszorosára dagadt, fájdalomcsillapító gyanánt iszom a lét, zsibbadok, még tiznekétszer harminchat kör és indulhatunk haza. - mondom szenvtelenül bele vigyorogva a képébe.
- Na hiszen, az szép lesz, mert "rózsabokorba jöttem a világra", vagy "addig iszom, míg egy ló lesz, azután meg jóbarátom úgyis jó lesz, gyere menjünk le a pince fenekére"... Miután a hordó csapját az ajkainkra helyeztük, felsejlett a fülembe asszonykám hangja, vagy álmodtam? Nem, nem álmodtam. Akkorát rántott rajtam, hogy egyből érezni kezdtem a fájdalmat a térdemben, bokámban, karomban, de nem volt mese, mennem kellett utána. A haverom maradt, mert neki nincs felesége...Ekkor volt úgy délután három óra, a nejem belökött az ágyamba, azt a kínt amit akkor éreztem a térdemben, nem felejtem el soha, és szidtam magamban a haveromat. A fene ott egyen meg a távgyógyító tudományoddal együtt, tudod, nem barátkozom veled körülbelül holnap délig - mert akkorra totál kijózanodom és mehetek a dokihoz a fájós térdemmel -, de háromkor benézek hozzád a sarkiba, mert te még mindig ott leszel és kezdődhet a terápia újfent. Egyszer majd csak összejön. Nem akarom elvenni a kedvét, mert egyébként meg nagyon jó haver...Csak tudna végre gyógyítani.
kakukkmarci - február 11 2015 13:20:19 Kedves gyöngyszem!
Fantáziád igen jól működik. Remélem személyesen át nem éltél hasonlókat.
A kísérő videó címadó nótájáról viszont annak átköltése jutott eszembe
magyaróvári mezőgazdász növendékek által.Miszerint:rózsabokorban jöttem a világra,hátra néztem hát az anyám p....ja.Tovább nem tudom már.
Talán jobb is.Jót nevettem.
gyongyszem555 - február 12 2015 10:16:12
Kedves Marci!
Az az igazság, hogy én is így (is) ismerem a "rózsabokrot", sőt a seregben sokszor így énekeltük...na de ez csak egy bizonyos megszokott, összeszokott társaságban ildomos...Persze, hogy a fantáziám szüleménye, hiszen leinni magunkat a sárga földig?
Így akartam - ilyen humorosan - felhívni a figyelmét a sok hiszékeny embernek, akik nem kevés pénzt áldoznak arra, hogy meggyógyuljanak, de nem gyógyulnak. Láttam a televízióban évekkel ezelőtt egy pasit, aki a televízión keresztül - telefonon - adta az utasításokat, le is tartóztatták csalásért -, próbálta adni a nemlétező energiát. Amikor az egyik mama azt mert neki mondani a telefonba, hogy "drága, hát én érzek én semmi javulást" akkor ellentmondást nem tűrő hangon azt mondta neki, hogy: "sajnálom, Önt nem tudom meggyógyítani, mert nem megfelelő alany" és lecsapta a telefont.
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Radmila - február 25 2015 10:37:03
Nagyon jó az írásod. Kakukk Marcinak meg azt üzenem, hogy én is csak eddig tudom a dalt, dwe lehet, hogy nincs is folytatása
Szeretettel puszillak és gratulálok: Mara
gyongyszem555 - február 25 2015 17:24:51
Drága Marám!
Köszönöm szépen, hogy olvastál, örülök méltató szavaidnak. Marci helyett üzenek, hogy ennek a sornak nincs is folytatása, szerintem is ennek ez a lényege, mit mit láttunk, mikor hátranéztünk.
Kedves gyöngyszem!
