Napkorong

Minden évben egyszer került sor az ügyviteli továbbképzésre Budapesten. A Stadion szállodában volt lefoglalva a három napos továbbképzéshez a két éjszakás szállásunk. Én Miskolcról érkeztem, a kolléganőm Bajáról. Mi ketten Ilonkával mindig egy szobában "laktunk", mert nagyon megszerettük egymást. Megvitattuk az ügyviteli tapasztalatainkat, ugyanakkor családi dolgokról beszélgettünk. Ilonka tíz évvel volt idősebb tőlem, családi házban lakott férjével és anyósával.

Miután egyik ilyen alkalommal elhelyezkedtünk szállodai - kétágyas - szobánkban, egy kis "üdítő", mely martini volt, társaságában töltöttük a két estét. És Ilonka beszélt, nagyon szerettem Őt.

- Képzeld, el, az anyósommal egyre több gondom van. Jelentkeznek nála az időskori szenilitás jelei. Egyik nap, amikor haza értem a munkából, tök üres volt a hűtőszekrény, holott hagytam benne szalámit, tejtermékeket, valamint az ebédje is ott volt lehűtve. Azt hittem elájulok, amikor megláttam. Kérdőre vontam. Anyuka, hol vannak az ételek a hűtőből. Nézett rám nagy kerek szemeivel és nem tudott rá válaszolni. Mindent megevett a hűtőből. - mondta a kolléganőm.
- Nem emlékezett rá ugye, hogy mindet ő fogyasztotta el. - állapítottam meg keserédes mosollyal.
- Nem, nem emlékezett semmire és már nyavalygott, mint egy kis gyerek, hogy nagyon éhes. A férjem miután konstatálta a helyzetet, elindult bevásárló körútra. Odáig fajultak a dolgok, hogy amikor reggelente elmentünk dolgozni, le kellett lakatolni a hűtőt, hogy ne tegye magáévá az összes ennivalót belőle, mire haza érünk. Igen de ekkor kezdődtek igazán a gondok. Egyik alkalommal, miután haza érkeztünk, anyuka nem volt sehol. Ugrasztottam a férjemet, menjen keresse meg az anyját, biztos elcsatangolt élelmet keresni, ki tudja merre jár. - mondta Ilona egy korty martinit leengedve a torkán.

És folytatta a beszámolót. Végre megtalálta anyukát a harmadik szomszédban, ahol éppen vacsorázott. A szomszédok nem tudták, hogy mi a helyzet vele, rosszallóan néztek rám, sőt a fiatalasszony kissé meg is dorgált:

- Azért nonszensz Ilonkám, hogy itt hagyjátok ezt a szegény öreg mamát egész nap étel nélkül, hogyan lehettek ilyen szívtelenek? - mondta Dóri a szomszédasszonyom.
Elmondtam neki, hogy mi újság a mamával, hitte is, meg nem is.

- Összedugtuk a fejünket a férjemmel, úgy döntöttünk, hogy én ott hagyom a munkahelyemet és haza megyek anyukához, mert ez így tarthatatlan állapot. Úgyhogy nem jövök többé az ügyviteli továbbképzésre, más szobatársat kell keresned. -mondta keserűen, könnyeivel küszködve.
Tudomásul vettem, nem volt más választásom. Az ezt következő időszakban nagyon sokszor beszéltünk telefonon, és elmondta, hogy teljesen kikészült idegileg az anyósa mellett, szekatura, bántja őt, na nem fizikailag, hanem lelkileg. Állandóan veszekszik vele, káromkodik, szidja őt, és már azon a ponton van, hogy ő megy világgá, mert nem bírja.A férjét nem különösebben érdekelte az anyja, ő letudta a feladatát azzal, hogy amikor haza ért a munkából fél órát elbeszélgetett a mamával és indult a kocsmába.

Telt az idő, hiányoltam Ilonka telefonját, megkértem az ottani alakulat parancsnokát, hogy küldjön ki hozzájuk egy kollégát, megnézni, hogy mi a helyzet náluk. A kolléga jelentette, hogy Ilonka a kórházban van, a pszichiátrián, a mama pedig egy rehabilitációs központban. A férj természetesen a kocsmában...

Elgondolkodtam. Érdemes-e mindenáron feláldozni önmagunkat ilyen esetben, amikor a laikus ember tehetetlen, orvosi segítség kellett volna első perctől kezdve. Az idős asszony menthális problémájából kifolyólag két fiatal embernek pecsételődött meg a sorsa. Hiszen Ilona felgyógyult ugyan, de tökéletes soha nem lett. A férje italozása odáig fajult, hogy kényszer-elvonókúrán volt, de mindig visszaesett. Ilonka magára maradt, gyermekei nem voltak, ugyan ki fogja őt megkeresni, ha az anyósa sorsára jut?

Hozzászólások

Radmila - február 25 2015 10:33:49
Évikém!
Meg ne sértődj, de nem értek Veled egyet.
Abban igazad van, hogy orvosi segítség kellett volna az első perctől fogva, de hogy valaki ennyire ostoba, akkor vessen magára.
Eredj keresd meg anyádat. Jó kis menyecske lehetett, mert ebből kiviláglik, hogyan viszonyult az idős emberhez. Mindenki megöregszik, szenilis lesz, de gondját kell viselni, hacsak a fia és a menye is nem voltak szellemileg lemaradottak.

Szeretettel puszillak és ölellek: Mara

gyongyszem555 - február 25 2015 15:59:09
Drága Marám!

Miért sértődnék? Ez nem fikció, ez a kolléganőm tényleg létezett, igaz történeten alapul az írásom. Ilonka alapvetően labilis idegállapotban volt alkoholista férje életvitele miatt. Erre még tetőzött neki az anyósa, aki velük élt. Ugyanakkor nagy törés volt Ilonka életében, hogy ott kellett hagyni a munkahelyét az anyósa miatt, mert nem lehetett egyedül hagyni. Ilonka férje akkor sem törődött vele, mert ő a munkaidő befejezése után mindig a kocsmahivatalt helyezte előtérbe, nagy ívben tett arra, hogy a felesége otthon szenved az anyósával, az ő anyukájával.

Ilonka már félig-meddig kikészült idegileg akkorra, mire haza jutott az anyósához végleg. Beadhatták volna egy intézetbe, vagy "elfekvőbe" a mamát, de Ilonkát nem vitte rá a lelkiismeret, a férjét pedig már az sem érdekelte. Ilonka magára maradt az idős beteg, szenilis anyósával, holott már ő sem volt fiatal. Ő azért mondta szerencsétlen a férjének, hogy "menj, keresd meg anyádat", mert a férje a kocsmán kívül más helyiséget nem ismert a településen. Azt hiszem, hogy így már kellőképpen rávilágítottam, hogy mi miért történt. De viszont ennek nagyon örülök, hogy szóvá tetted, mert ezzel a véleményeddel rávilágítottál prózám hiányosságaira.Melyet köszönök.

Mert ugye én értem, hogy miről írok, de ha azt nem úgy írom, hogy az olvasók számára is érthető legyen, akkor ott gond van az írásommal. És igazad van. Aki írásra adja a fejét roppant észnél kell lenni, jól átgondolni az eseményeket, minden szögből megvilágítani a mondanivalót, és úgy megírni, hogy ne legyen félreérthető. Nagyon szépen köszönöm észrevételedet. Tanulni sohasem késő, és Tőled lehet.

Szeretettel ölellek és puszi. Évi.