Napkorong

Találkozott a tekintetünk, ahogy beültem a hátsó bal kettes ülésre. Hosszabb ideig tartott, mint amikor ide érkeztünk. És mosolygott, olyan bájosan mosolygott, mint egy szerelmes tinédszer. Pedig már Ő sem volt az, na de nekem a gyermekem is lehetne akár, de nem az! Visszamosolyogtam rá, és amig hazáig értünk - tuti, hogy kerülő úton ment, mert olyan hosszú volt az út, sokkal hosszabb, mint mikor ide érkeztünk a nyugdíjas klubba - le nem vette rólam a szemét. Teljesen megbabonázott. Na de Katica - korholtam magam - térj már észhez, hiszen a fiad lehetne korban, ne hülyülj meg teljesen, nem, ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből. A barátnőm semmit nem vett észre ebből, csacsogott az első ülésen, még csak azt sem vette észre, hogy hosszabb volt az út. Vagy mindent konstatált, csak tapintatos volt. Végre haza érkeztünk, a barátnőm fizetett, a fiú pedig gyorsan kipattant az ülésről és kinyitotta nekem a hátsó ajtót...amikor kikászálódtam, a szemembe nézett és kedves hangon így szólt:
- Asszonyom, bocsánatot kérek, nem szoktam az utasaimmal ismerkedni, de ez az utazás rendhagyó. Szeretnék Önnel találkozni, ha adna egy telefonszámot...-mondta és kisfiúsan elpirult (Na, Katókám, most légy okos, te mindig minden helyzetben tudtad - eddig -, hogy mi a helyes, és mi nem, mert az értékrended diktált. Na, most, most mutasd meg nagyokos, hogy milyen nagyokos vagy, na...) és egy szó nélkül odaadtam a névjegykártyámat. Még egy utolsó pillantás és elköszöntünk egymástól. Gondolom rajtam is megjelentek a "külsérelmi nyomok" arcom rózsaszínben játszott, mert a barátnőm meg is jegyezte:
- Mi van Katicám, Te elpirultál? Nem mondom, nem csúnya fiú, na de, ne hülyülj meg, ennyi idős a fiam, mint ez a fiatalember, és mi egyidősek vagyunk, júniusban hatvanéves leszel...na jó, nem nézel ki annyinak, mert egy tíz-tizenötöt letagadhatnál, na de Te akkor is érzed, hogy mennyi vagy - mondta a kegyetlen igazságot a szemembe a barátnőm. Elköszöntünk egymástól, és én elgondolkodtam a szavain.
De tényleg, mit is akarok én ettől a fiatalembertől? Jó, ma már nem számít semmi, na de ezt nem gondolhatja Ő sem komolyan. Mihelyt beértem a lakásba, csörgött a mobilom. Ő volt az - ismeretlen szám, csak Ő lehetett, mert az ismerősök be vannak azonosítva -, talán így telefonon keresztül nem érzi a zavaromat, nem látja, hogy a szivárvány összes színét produkálom, talán még a hangom sem fog remegni. Talán...
- Kezét csókolom, Varga Bálint vagyok a taxisofőr, köszönöm szépen a lehetőséget, hogy beszélhetek Önnel. - mondja kedvesen.
- Üdvözlöm Bálint, igen hamar hívott, hallgatom. - nagy levegőt vettem, hogy sikerült értelmesen kinyögnöm ezt a hat szót, talán nem vett észre semmit.
- Szeretnék Önnel találkozni egy budai kis vendéglőben, hogy megismerjük egymást, mert én úgy gondolom, úgy éreztem a tekintetéből, hogy lenne kedve megismerkedni velem, rólam nem is beszélve - mondja továbbra is kedvesen. (Na Katica, az anyád úristenit, most jól bekevertél magadnak, hogy fogsz ebből intelligensen kimászni, komolyan mondom megáll az eszem magadon)
Miután megbeszéltük a vendéglőt, másnap estére - azt ígérte értem jön, és haza is hoz majd egy kollégája bennünket - felhívtam a barátnőmet.
- Na most segíts Ágota, találkozom vele holnap este, mit tegyek? Végül is mondjam le, vagy mi a fenét csináljak? - kérdeztem tőle elkeseredett hangon.
- Hogy mi van? Elment az eszed? Te meghülyültél barátnőm! Holnap délután felugrok Hozzád, hogy kisminkeljelek és beszélünk róla. - mondta és lerázott.
Jól van ez Neked Katalin, mibe akarsz belemászni. Te tényleg hülye vagy. Mondanom sem kell, azon az éjszakán semmit nem aludtam, törtem a fejem, érveket, ellenérveket sorakoztattam fel magamban, de nem jutottam sehová. Másnap délután megérkezett a barátnőm, készen volt a smink - én is, cefet módon -, nem sok időnk maradt a beszélgetésre, egyébként is a Ágota csak annyit mondott, hogy "meg fogod oldani, ügyes kislány vagy Te hatvan éves vén csajszi". Na hiszen, ettől sem lettem boldogabb. Közben megérkezett Bálint a taxival, nem jött fel - nem hívtam -, úgy éreztem, hogy összeszedtem magam lelkileg.
Üdvözöltük egymást, majd pillanatok alatt odaértünk a kisvendéglőbe. Kellemes cigányzene, jó hangulat, és ugyanaz a kedves, bájos mosoly, mint előzőleg. Udvariasan kihúzta az asztalunknál a széket, megvárta amíg helyet foglalok és italt rendelt. Martinit ittunk.
- Egészségünkre Bálint, akkor tegeződjünk, ha már így összehozott bennünket a "sors" - mondtam neki minden erőmet összeszedve, hogy nehogy remegjen a hangom.
A zenekar tangót játszott, felkért táncolni...kellemesen tipegtem a fájós lábammal, lehet, hogy Ő ezt érezte, mert amikor temperamentumosabb dal következett, inkább leültünk. Egy vele egykorú fiatalember köszöntötte Őt, és úgy mellesleg rám nézve, azt mondta a barátjának:
- Bálint, be sem mutatod az anyukádat, vagy a nővéred? - és mintha forró vízzel zúdítottak volna nyakon, gondolom olyan vörös is voltam - ez a mondat totálisan észhez térített. De tényleg! Katica, kellett ez neked, vén bolond!
Bálint is zavarban volt, valahogyan kimagyarázta a helyzetet, de roppant szégyellte magát...én tértem hamarabb magamhoz és most már átvettem az irányítást.
- Vigyél haza kérlek, nem kellett volna ebbe belemásznunk, de most már mindegy, azt hiszem tanultunk belőle mind a ketten. - mondtam neki és vártam, hogy hívja a kollégáját. A taxiban egymás mellett ültünk hátul, megfogta a kezemet és az arcához húzta, majd egy puszit lehelt rá. Természetesen elhúztam a kezemet, hiszen elmúlt a varázs...vagy mégsem, nem tudom. Elköszöntünk egymástól, láttam a szemén, hogy szeretne feljönni, de én megálljt parancsoltam az érzelmeinknek. Távozáskor egy könnycseppet láttam a szemében, meg talán az én arcomon is legördült egy...
Telefonon beszéltünk még egy ideig, nagyon jó barátok lettünk, de egyszer azt közölte velem, hogy megnősül, megtalálta élete párját és már kisbabát várnak...megkért, hogy legyek a gyermekük névadó anyukája...természetesen örömmel vállaltam ezt a magasztos feladatot.