|
 Vendég: 109
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Radmila Markovity A böngészés
A gyerekeim abban az időben mindketten iskolába jártak. Egyedül neveltem őket, és ha húst akartam az asztalra tenni, akkor jószágot kellett nevelnem, de az élelmet is be kellett szerezni részükre.
Ősszel, amikor kombájnokkal letörték a kukoricát, akkor kimentünk a faluból sokan, és böngésztünk.
Egy alkalommal, az egyik távolabbi szomszédasszonyom, akiknek volt egy öreg kombijuk, eljött szólni, hogy ne kerékpárral hozzuk haza a zsákokat, majd ők hazahozzák azt a kukoricát, amit mi ketten a lányommal összeszedünk. Örömmel elfogadtam az ajánlatát, mert nem valami könnyű volt kerékpáron hazatolni a zsákokat.
Egy helyre mentünk szedegetni a kukoricacsöveket. Mivel azt mondták, hogy hazaviszik a mi zsákjainkat is, így többet szedtünk, mint amikor kerékpáron toltuk haza. Mi már kifáradtunk is, meg úgy voltam vele, hogy amit összeszedtünk az elég lesz a tyúkoknak meg a kacsáknak. Leültünk, és vártunk, hogy szóljanak, pakoljuk be a kombiba a zsákokat.
Odajött hozzánk az asszony, és láttam rajta, hogy valami nincs rendben.
Azt mondta Feri, hogy nem visszük haza a maguk kukoricáját.
Mért nem? – kérdeztem én ledöbbenve.
Ne kérdezze. Nem tudom. Rám, kérem ne haragudjon.
Mért hívtatok bennünket? Ezt nem értem.
Az asszony szégyenkezve elment, mi meg ketten a lányommal ottmaradtunk az összegyűjtött kukoricával. Kezdett már lassan szürkületbe burkolózni a nap.
Kislányom, eredj haza, és kérd meg Milán bátyádat, hogy jő jön ki kis
traktorral, és vigye haza a kukoricát. Én itt maradok, mert ha valaki erre jár, fogja és elviszi mind amit összeszedtünk.
A lányom már indulóban volt, amikor a parcellára befordult egy gumikerekű nagy lovaskocsi. Ültek rajta emberek, gyerekek. Egy gyors ötletem támadt. A lányom után kiabáltam, hogy álljon meg, magam pedig a kocsi felé igyekeztem. Amikor odaértek, ismeretlennek tűnő romák ültek a kocsin.
- Ne haragudjanak, de megkérdezem, véletlenül nem kishegyesiek?
- Nem ismer meg bennünket a tanárnő? Dehogynem. Hazafelé megyünk.
- Megtennék nekem, hogy a mi kukoricánkat is haza vinnék?
-Sok van? – kérdezte a kocsis.
- Van elég sok.
- Nem baj, haza visszük.
A férfiak felrakták a zsákjainkat, pedig jól meg volt már így is pakolva a kocsijuk.
- Tudják hol lakom? – kérdeztem. Arra gondoltam, hogy mi kerékpárral hamarabb haza érünk.
- Persze hogy tudjuk.
Ezzel megindulunk. Egyszer megszólal Gócikám.
- Anyám, lassítsunk. Ezek az emberek hajszolják a lovaikat, hogy le ne maradjanak tőlünk-.Elkezdtük lépésben hajtani a kerékpárt, akkor ők is lépésben hajtották a lovakat. Szegénykéknek így is volt mit húzni.
Mikor a házam elé értünk, megkérdeztem mivel tartozok a segítségért. Az asszony szólalt meg.
Ha adna egy kis szalonnát, meg sonkát nekünk vacsorára, nagyon jó lenne.
Jő jön be velem. Megmutatom az éléskamrám, a frizsideremet, és megláthatja, hogy nekem sincs semmim.
Akkor mije van?
Vannak tyúkjaim, meg kacsáim.
Ad abból?
Adok. Jő jön be, és válasszon. Amelyiket akarja.
Mivel már majdnem besötétedett, a tyúkok szundikáltak a helyükön, a kiskacsák meg sápogva előjöttek.
Azokból még sokára lehetett vacsorát készíteni.
Vihetek egy tyúkot? – kérdezte az asszony.
Kettőt vigyen, mert ahogy látom, vannak elég sokan. Egy tyúk meg se kottyan.
Megfogtunk két tyúkot. Megköszöntem a segítséget, és elmentek.
Gócikám, ha most ezek az emberek pénzt kértek volna, már azon törtem a fejemet, hogy kitől is kérek kölcsön. Így nagyon jól jártunk.
Másnap ugat a kutya, jön az én kedves kis roma asszonykám.
Tanárnő. Megyünk a határba böngészni. Jöhetnek velünk. Mi nem hagyjuk magukat kint az Isten háta mögött. Hazahozzuk megint a kukoricájukat.
Meghatódtam. Lám, milyen kedves tőle, pedig alig ismertem őket.Nem úgy mint,…no, de hagyjuk. Megköszöntem a jó szívű ajánlatát, és mondtam, hogy mi erre az évre befejeztük a böngészést. Annak a pár jószágnak eleget szedtünk.
Azóta ha találkozunk, váltunk néhány szót. Még ma is szeretettel és hálával gondolok rájuk. |
|
|
- február 15 2015 16:05:58
Mara drága!
Könnyeket csaltál a szemembe írásoddal. Megható emberi érzéseket tártál az olvasóid elé, és az a tanulság, hogy néha egy idegen segítőkészebb, empatikusabb személyiség, mint egy ismerős, vagy netán egy rokon.
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Ölellek: Évi |
- február 17 2015 14:30:37
Kedves Radmila!
Meghatódtam történeteden. Nehéz élet lehetett. Pláne, ha egyedül neveltél két gyereket! Valahogy nem éreztem a férj jelenlétét.
Szeretettel: Viola  |
- február 25 2015 10:13:38
Drága Évikém!
Együtt érző szavaid hálásan köszönöm. Ölellek és puszillak: Mara |
- február 25 2015 10:15:17
Drága Viola!
Elvált asszony voltam két gyerekkel, és egy fityinget sem kaptam gyerektartásért, ezért kellett küzdenem az életben, nem magamért, hanem értük.
Jól érezted.
Szeretettel: Radmila |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
