Napkorong

Radmila Markovity: Aki feküdni szeret

Mit is tehet egy halandó ember, aki már napokig nyomja az ágyat, nehezére esik még az ágyat is megvetni, de minek is tenné, hiszen újra lefekszik.
A leves, nem a kedvenc étele, de most úgy vélte, sor került bepótolni a lemaradást, csak le ne kozmásodjon, mert már az is előfordult. Ilyenkor a szomszédok szaladnak a konyhába, és megkönnyebbülten folytatják tovább a tennivalójukat, csak a beteg fintorgok, mire beugrik: a levesem! Ez még hagyján, de az edénynek is lőttek. Pedig megfogadta magánnak, már százszor is, soha többé nem éget meg semmit sem, de tévedni emberi dolog. Nem igaz? Igaz bizony, vigasztalja önmagát.
Szem után ész nélkül itta a teát, de a győzelem elmaradt. Valóban mit is tehetett volna? Elment az egészségházba, még idejében, hogy sorba kerüljön, mert van amikor csekély négy, esetleg öt órát kell várnia, mire bejut az orvoshoz. Ez is eredmény, hiszen azért ment oda, hogy orvost lásson, illetve látni szeretne. Ezzel nem is lett volna baj, hiszen a főorvos reggel hét órakor megérkezett, mert hét órakor kezdődik a betegek fogadása. Nem jól írtam, kezdődne. Miért, hát csak azért, mert a kartonos urak és kisasszonyok még kávéztak, kávéztak és kávéztak. Az egyik irodistának szegény feje nyakastól kifejezte véleményét. Mi volt a felelet? Hisztizik a nagyi. Most kávéznak, majd jönnek. Nos, a mi nagyink még egy darabig várt, de esküszöm nem ivott alkoholt, és tántorogni kezdett, majd táskát, betegkönyvecskét lepakolta a földre, maga is lefeküdt volna, hiszen otthon is fekszik, de elkapták a tömegből, hogy kik, ma sem tudja, de mire visszatért szemernyi ereje, tiltakozott: ne mozgassák, óriási fájdalmai vannak a mellkasában, de falra hányt borsó volt az egész. Arra eszmélt, fekszik egy ágyon, csak nem a sajátján.
Kartonosok szerinte sehol sem, de a főorvos jött, EKG, mije fáj, fogja meg az orrát. Ez aztán játékos kedvében van! Mit fogdossa az orrát- gondolta magában? Nem akart szegénykém csalódást okozni, hát megfogdosta az orrát, egy nagyobb lendületnél kicsit jobban megfogta, de ez a legkevesebb. Jött az infúzió, fájdalomcsillapítóval. Megszólal a feküdni szerető beteg: Doktor úr, mondja meg nekem őszintén, mi mutat az EKG.
- Semmi komolyabb. Csak öt helyen van egy kisebb probléma.
- Csak? A múltkor csak két helyen volt. Megvárjuk, amíg csak mindenhol egy kis hiba lesz?
- Nem, nem. Jó lesz minden.
Aznap még lustálkodott nagyi, és elment volna a választott orvosához, mert cs a k ahhoz mehet az ember. Nos, a választott orvosa szabadságon van, értesíti a kartonos, aki most a helyén ült.
Az orvoshoz jöttem! Nem helyettesíti senki?
De igen, de nem az ön orvosa.
Megbeszélten vele, fogadni fog – lódította határozottan.
Majdnem megint a kartonos kisasszony mondta meg, mi a nagy büdös helyzet.
Az orvos kedvesen fogadta nagyit, és hálás is neki, mert bevetett apait, anyait, elküldte szakorvosokhoz. Egy kedves Caritaszos fiatalember vitte autóval, és elintézte, hogy előre megadott időpont nélkül fogadják őket. Pulmolog, kardiologus, mindkettő megállapította a diagnózist, orvosságot írt. A szabadkai neurológus száz évet jósolt nagyinak.
Nos, nagyi még most sem járja a kán-kánt, de már megveti az ágyát.