Napkorong

– Most befogod a pofád! Megértetted? Jössz velünk! Majd megkapjátok mindketten, ami jár nektek!
Amint a barátnője házához értek, kilépett egy megtermett férfi. Ránézett a fiúra, aki a lányát még mindég a hajánál fogva rángatta.
– Meg vagy te bolondulva? Mit művelsz a lányommal? Rögtön engedd el, vagy szétverem azt a lökött fejedet.
– Volfgang úr! Én…
– Takarodj innen! Majd holnap megvitatjuk az összejövetelen. Még bántani mered az én lányomat?!
Amikor a fiú sompolyogva eltűnt a sarkon, megszólalt az apuka.
– Gyertek be lányok. Na, ne sírjál már! Mire menyasszony leszel, biztos nem fog fájni az a pofon.
Emlékezett anyuka. Mintha filmkockák suhannának el előtte. Világosan látott, hallott és érzet mindent úgy, mint akkor.
Tiltakozott, de bevezette a barátnő apja a házba. Ebédeltek, és ebéd után sem engedte haza. Azt mondta, a szüleinek el kellett utazniuk, és őt kérték meg, legyen náluk, majd ha visszajönnek, akkor rögtön jelentkeznek.
– És a nagymamám?
– Ja, a nagymamád? Ő is velük ment. Itt jó helyen leszel. Van azonban egy kérésem. Nem mehetsz ki az utcára, nem jársz ezentúl iskolába. Majd a lányom tanít idehaza.
Ezek után a lányához fordult.
– Te meg, ha szereted a barátnődet, és jót akarsz neki is, meg nekünk is, akkor ha kérdeznek, mindenkinek azt mondod: innen tőlünk sírva ment haza a barátnőd. Reggel vártad, hogy együtt menjetek az iskolába, de nem jött. Késve indulsz, ezáltal elkésel, és a várakozásra fogod a késésedet. Csak idehaza, a padláson alszik a barátnőd. Nem vagytok buták, tudjátok, milyen világot élünk.
– Apu, alhatnék én is a padláson? Akkor beszélgethetnénk is sokat a barátnőmmel.
– Ezt anyáddal tárgyaljátok meg.
– Anyu, megengeded?
– Meg, de itt lent is megvetem az ágyadat, mert….
Megértették a lányok, nem kellett magyarázkodni.