Napkorong

Radmila Markovity:Az én karácsonyfám

Közeledik a karácsony, és összeszorul a szívem, amikor arra, gondolok, a Jézuskának eléggé kiürül a zsákja, mire ide ér mihozzánk. Azért valami csak marad benne.
Sosem felejtem el, milyen volt az első karácsonyfám. Ilyenkor mosolyognom kell. Nagymamám és az anyám hajlítható akácfaágakból gömb alakú „karácsonyfát” készítettek. A tüskékre almát szúrtak. Imádkozni nem hiszem, hogy tudtam egyedül, de foszlányokban valamit azért mondtam. Bevallom, nem értettem, mi az a karácsony.
A következő karácsonyfára már emlékeztem. Igazi fenyőfa volt, díszekkel, pár szem szaloncukorral. Imádkoztam letérdelve a fa alatt, megpuszilt az anyám és ágyba dugott.
A következő évben már nem laktunk a nagymamám egyszobás házában, hanem albérletben voltunk, ahol nagyon szerettem lenni, mert Viktor nénivel sokat voltunk együtt, beszélgettünk, nekem akkor úgy tűnt, nagyon komoly dolgokról. Ismertem őt különben már ellőbbről is, amikor még nem tudtam magyarul, akkor is az anyám megrökönyödésére egyfolytában beszélgettünk. Én mondtam szerbül, Viktor néni magyarul, és tökéletesen megértettük egymást.
Nos a következő karácsonyt Viktor nénéknél töltöttük. Valamilyen ürüggyel elhívott a szobájába, és szokás szerint „fontos” dolgokat vitattunk meg, amikor az anyám örömtől sugárzó arccal azzal szakította meg a beszélgetést:Gyorsan jöjjenek, megérkezett a Jézuska. Persze én léptem be elsőnek a szobába, és az asztalon szépen feldíszített karácsonyfán égtek a gyertyák is.
Áhítattal letérdeltem, elkezdtem imádkozni, a szemem nem vettem le a karácsonyfáról. és imádkozni kezdtem: Miatyánk Isten, ki vagy a menyekben… az a piros csizma tavaly is rajta volt a fán…szenteltessék meg a te …. az a fehér gömb is rajta volt, meg..soroltam volna tovább, de Viktor néni komoly hangjával visszavezényelt az imádsághoz. Amikor befejeztem a Miatyánkot, hűségesen térdeltem tovább. Megszólalt az anyám.
-Nézd csak kislányom, a Jézuska hagyott itt a fa alatt egy szem cukrot azzal, hogy most megeheted.
Sóvárogva néztem a magát kínáló cukorra, de hárman voltunk a szobában. Most mit tegyek? Nagy nehezen, de döntöttem.
-Anyus, vágd el három felé a cukrot, és mindenkinek jut belőle.
Egy pillanatra csend lett, majd az anyám elővett egy kést, és igyekezett háromba vágni a cukrot, azért a nagyobb rész az enyém lett.
Ekkor tanított meg az anyám az önzetlenségre.
Nekem volt a legokosabb anyám a világon.

Hozzászólások

gyongyszem555 - április 23 2015 14:00:08
Drága Marám!

Szeretettel olvastam megható történetedet. Aranyos volt az imádságod a fa alatt, tényleg, őszinte gyermeki gondolatok, a piros csizmáról a fehér gömbről.

Na és a szülői példamutatásról, igen, ez kell a gyermekeknek...

Szeretettel ölellek: Évi