Napkorong

Amikor nyugdíjba vonultam, azt hittem időmilliomos leszek. Tévedni emberi dolog. Ez a csalóka hitem abból eredt, hogy munkába indulás előtt reggel öt órakor keltem, megetettem a jószágaimat. Igaz, már csak tyúkok és csirkék szaladoztak az udvarban, mert sem időm, sem erőm nem volt több jószágot tartani, hiszen este hét órakor értem haza. Majd most!

Voltak nekem malacaim is, felneveltem őket száznegyven, százötven kilósakra. Szép, finom húsúak lettek, mert kioktatott a mészáros, amikor elérik a malacaim a száz kilót, akkor csak darával etessem őket. Nem lesz mindenféle keverékből készített táplálék ízű a húsa. Este leáztattam a darát, azt adtam nekik reggel, reggel leáztattam a vacsorájukat. Ezen felül kecskét is neveltem. Bori volt a neve, és megfogadtam, őt nem vágatom le soha. Így is történt. Amikor elpusztult, sírtam, mint egy kisgyerek. Nem a tejéért tartottam, hanem a kiskecskékért, amik addig szoptak, amíg vágnivalók lettek. Persze, én még a házam közeléből is elmentem, amikor a vágásra került a sor. Azoknak is volt nevük: Zsuzsi és Klári.
Egy alkalommal, az egyik malackámon valamiféle téglalap alakú kiütés keletkezett. Nem akart enni, és szomorú szemekkel mondogatott nekem valamit. Tudtam, baj van, állatorvost kell hozzá hívni. Úgy is lett. Az én malackám, akkor már olyan százhatvan kilós lehetett az állatorvos szerint. Mikor meglátta őket, még a gyengélkedőt is, rögtön rávágta: orbáncos.

- Most arra kérném, hívja át valamelyik erős szomszédját, mert injekciót kell feladnom mindkettőnek, lehet, hogy már az is fertőzött, amelyiken még nem jelentek meg az orbánc jelei. Ezen kívül arra kérem, figyelje a saját testét, mert az ember is elkaphatja az állattól, és rögtön jelentkezzen az orvosnál.
- Doktor úr, minek hívjak segítséget a szomszédból? Különben rajtam még nem észleltem semmiféle változást.
- Higgye el nekem, kell a segítség. Ezek a disznók (hm, malackáim) már nagyok, és veszélyesek lehetnek, különösen azért, mert férfi soha sem járt a közelükben.
- Doktor úr, merem állítani, nem kell ide senki sem. Mi ketten, jobban mondva Ön, beoltja a malackáimat. Először én megyek be az akolba, kihívom az ólból az egyiket, azt Ön beoltja, akkor kihívom a másikat, az is megkapja az injekciót. Remélem, én megúszom injekció nélkül, - nevettem.

-Nem bánom, próbáljuk meg.
Bementem a malackáimhoz, és először a gyengélkedőt hívtam:

- Bözsikém, gyere hamar ide. Tudom, beteg vagy, de most meggyógyítunk, ne féljél, itt vagyok veled.

Simogattam a hátát, hasát. Ekkor fejemmel intettem az orvosnak, jöjjön. Igaz, úgy állt meg, hogy minden pillanatban az ól ajtaján kívül lehessen.
Odajött hozzánk, minden komplikáció nélkül tűrte az én Bözsikém a tű szúrását.

- Bözsikém bemehetsz, feküdj le. Vilikém, most te vagy soron. Gyere hamar te is ide hozzám. Láttad Bözsike milyen bátor volt? Most te is kapsz egy kis szúrást, és bemehetsz aludni. Gyere hamar, hadd szeretgesselek meg. Tudom, tudom, a füled tövével kell kezdeni, azután a hátad, majd a hasad jön sorba. Most szépen álljál, amíg a füled tövét vakargatom.

Most már bátrabban jött oda az állatorvos, feladta Vilikémnek is az injekciót, és kijöttünk az akolból. Igaz, nekem be kellett tartani az ígéretem: Hát simogatás, has simogatás és kijöttem.
- Doktor úr, mennyit kell fizetnem az orvosságért.
- Semmit sem.
- Semmit? Az hogy lehet?
- Én már nagyon rég óta állatorvosként dolgozok, de még ilyent nem láttam. Szót fogad a gazdasszonyának a disznó. Szépen azt teszi, amit mond neki, és még a félelem jelét sem mutatja. Hihetetlen. Hihetetlen. Ezek férfit sosem láttak, nem értem, hogy nem lettek idegesek, támadóak, vagy rohangálóak.
- Kedves doktor úr, pici koruktól fogva, mindig beszélgettem velük. Végül megértették ki a Vili, ki a Bözsike, szeretgettem őket, soha sem kiabáltam rájuk. Rengeteg parajjal kedveskedtem nekik, kapálni sem kellet a kertet. Ezért ilyenek. Van egy kis ideje? Főzök kávét, és közben elmesélem a nyulammal történt esetemet.
- Elfogadom a kávét, és érdekelne, mi lesz a nyuszival az élmény.
- Onnan kezdeném, hogy az egyik kolléganőm férje tartott fajnyulakat. Gyönyörű nagy fajták voltak. Kaptam tőlük egy süldő nyulat, azzal, hogy nőstény, így szaporíthatom majd ezt a faját. Eljött a pároztatás ideje. Kerestem olyan helyet, ahol ezt a fajta nyulat tenyésztették, és elvittem az Arankának nevezett nyulamat. Betettük a ketrecbe, azzal, hogy másnap menjek a nyulamért. Így is történt. Azzal fogadott a gazda, hogy az én Arankám nem Aranka, hanem bak. Örüljek, hogy nem lett semmi baja az övének, mert elájult volna.
- Egyikük sem látta, hogy baknyúl az Aranka, - kérdezte az orvos.
- Nem is néztük. Anyanyúlnak lett szánva.
- Az én Arankám épp ilyen szelíd volt, mint a malackáim, azzal a különbséggel, hogy őt felvettem az ölembe, simogattam, nevén szólítottam, és amikor a kertből a termést összeszedtem, szabadon sétálhatott, legelgethetett. Eljött a tél. Én akkor sem zártam be Arankámat. Valaki volt nálunk, és nyitva felejtette a kapumat. Amikorra észrevettem, az én Arankám eltűnt. Mentem egyik szomszédból a másikba, kerestem Arankámat, de senki sem látta,
Elérkezett a pároztatás ideje. Nekem nem volt baknyulam, így kérdezősködtem, kinek van a közelben baknyula. Az egyik szomszédasszony útba igazított.
- Péternek van gyönyörű nagy fehér baknyula. Vidd oda a tiedet.
- Elmentem nyúl nélkül, és kerestem a baknyulát. Amikor megláttam, rögtön felismertem: ez az én Arankám.
- Te, Péter. Ez az én nyulam. Amikor kerestem, letagadtad.
- Ez nem a te nyulad, ez az enyém. Miből gondolod, hogy a tied.
- Nem gondolom. Tudom!
- Bizonyítsd be!
- Na, ide figyelj. Ha én most hívom, és hozzám fut, beugrik a karjaimba, akkor elismered, hogy az enyém?
- Akkor igen.
- Odamentem az elkerített területhez, és megszólaltam: Arankám, drága Arankám, megtaláltalak. Aranka futott felém, kinyitottam a kerített terület kapuját, Aranka a karomba ugrott, és a bal kezemet kezdte rágcsálni. Aranka, ez fáj,- mondtam neki.
Odafordultam Péterhez, és rákérdeztem: Most is állítod még, hogy a tied a nyúl?
- Jól van, nem az enyém, de fizesd ki az élelem árát, amit megevett.
- Jó, Te meg kifizeted a pároztatás árát, majd meglátjuk, ki jár jobban.
Arankát haza hoztam, és jobban vigyáztunk rá. Aranka természetes halállal hagyott itt engem. Bevallom, míg temettem, sírtam, mint egy csecsemő.
- Tanárnőnek állattenyésztéssel kellett volna foglalkoznia.
- Egyszer a lányom azt találta mondani, őket nem dédelgettem így, mint a jószágokat.
- Elmenj a szemem elől,- feleltem - nagyon tudod, titeket az öcséddel mennyire szerettelek. Biztos lehetsz benne, hogy jobban.
- Köszönöm a kávét, és élményekkel gazdagabban távozok Öntől.
- Én köszönöm az ingyen oltást.

Visszatérek az időbe, nem nevelek jószágot, mert a kor megtette a magáét. Itt is fáj, ott is fáj, itt is operáltak, ott is operáltak, Nyugdíjas éveim hátralevő részében nem szerepelnek állatok.

Hozzászólások

farkas viola - május 23 2015 16:58:35
Kedves Radmila!
De nagyon jól esett az írásod minden szava, szinte felvillanyozott.
Közel éreztem magam az állataidhoz, eszembe jutott a kecskénk neve is: Piri volt. A disznóink is aranyosak, kezesek voltak, még a konyhába is bejöttek, ha tehették.
A nyuszi eseted minden pénzt megér. Faltam a betűidet, köszönöm az élményt.
Szeretettel: Viola