|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Radmila Markovity: Autóbuszra várva
Mind többen ácsorogtak a buszmegállón. A nap még mindig melegen sütött, és mindenki igyekezett a hűvösbe húzódni, bár ezt a kilenc-tíz évesek nem igényelték. A szemfülesek felültek a pad támlájára, és piszkos cipőjük persze a pad ülő részén pihent.
Az utazásra várakozók között volt három idősebb hölgy: egy ősz hajú, egy vörös és egy szőke, az utóbbi kettő festette a haját. Tőlük nem messzire állt egy lilahajú hölgy, aki kitartóan állítgatta az autókat. Végre egy kombi megállt neki, és eltűntek a közeli kanyarban. Férfiak, nők halk beszélgetése zizegett a levegőben, de nem zavart senkit. A már említett három hölgy közül a vörös hajú valamin méltatlankodott, kissé idegesen gesztikulált. A másik kettő próbálta nyugtatni, de hiába. Először tétova lépéseket tett a pad felé, majd elszántan odaállt a fiatalok elé , és úgy szólt rájuk, hogy mindenki hallhatta.
- Mondjátok gyerekek, odahaza is a szék támlájára ültök, és a cipőtöket a székbe törlitek?
- Mi köze hozzá, hogyan és hova ülök?! – válaszolt az egyik vigyorogva. Kaján fény csillogott a szemében.
- Még pimaszkodsz is?! Nem gondolod, hogy volna tőled idősebb személy, aki leülne, de ha ti elmentek, akkor sem ülhet le ide miattatok.
- Hát aztán? Kit érdekel!
A tömegből erre már reagáltak egyesek.
- Hallatlan. Ezek a mai fiatalok!
- Jól fel kell pofozni a szemtelenjét !
Egy középkorú férfi odalépett a padhoz. A fiú nem várta meg mi a férfi szándéka. Leugrott a padról, és eltávolodott annyira, hogy biztonságban érezze magát. A két lány, aki szintén a padtámlán ült, felkelt, és szó nélkül elvegyült a tömegben.
A vörös hajú visszament a társaihoz, akik se nem igazolták felháborodását, se nem tiltakoztak. Látszott rajtuk, hogy elfásultak minden iránt. A háborúban átélt borzalmak, bombázás, rettegés a harctéren tartózkodó szeretteikért, sorbaállás az élelemért, hiperinfláció, meg még sok minden megtette a magáét.
Megérkezett az autóbusz. Tolakodás, lökdelőzés, és a székek megrohamozása. Egy nagymama leültette a 12-13 éves unokáját, ő pedig állva maradt. Ennek láttán az ősz hajú megszólalt.
- A gyerekeket hibáztatjuk, közben mi felnőttek vagyunk a bűnösek. Félreneveljük őket.
Most nem reagált senki. A vörös hajú sem.
|
|
|
- június 05 2015 01:38:54
Kedves Radmila!
Nagyon igaz, amit írtál és jó, hogy megírtad. Sajnos, nekem is volt már hasonló esetem, nem is egy. Én is fel tudok háborodni, a "nagymamán" is, aki az unokát ülteti le, ő meg áll a fájós lábával.
Szeretettel: Viola  |
- június 05 2015 13:06:15
Igen, egy 12-13 éves forma gyerek, már simán meg tud állni a lábán is a buszon, ha kapaszkodik. A fájós lábú nagymamát pedig végképp nem lehet megérteni. Persze, ha a szülők úgy nevelték volna a gyermeküket - mert ez elsősorban a szülő feladta, nem a nagymamáé -, hogy segíteni kell az idős embereket, akkor nem lett volna semmi probléma. Nevelés - na és példamutatás - kérdése az egész. Szeretettel olvastam tanulságos történetedet drága Marám!
Baráti szeretettel: Évi |
- július 04 2015 19:52:32
Kedves Viola!
Örülök, hogy egyetértesz velem. A gyerekeket a születés pillanatától tanítani és nevelni, meg persze szeretni kell.
Szeretettel: Radmila |
- július 04 2015 19:54:23
Drága Évikém!
Minden szavad igaz és helytálló. Köszönet érte, és az elismerésért is.
Szeretettel: Mara |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
