|
 Vendég: 89
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Gyönyörű, harmonikus családba született egyetlen gyermekük Ákos, kit tiszta szívből összes szeretetükkel öveztek a szülők. Ákos szinte csecsemőkorától jó gyerek volt, ahogy cseperedett, nyiladozott a kis értelme, mindenben követte szüleit, útmutatásaikat szem előtt tartva. Boldogan éltek, a szülők megtanították gyermeküket a szeretetre, példát mutatva szinte minden percben az életvitelükkel. Nem kényeztették el egyetlen gyermeküket, megtanították arra, hogy az életben hogyan tud boldogulni, saját erejéből hogyan kell élni majd a napjait. Megtanították a munka szeretetére, arra, hogy csak akkor lehet boldog és csak akkor tud majd a családjának egzisztenciát biztosítani, ha tisztességesen dolgozik. Elvégezte iskoláit - jó tanuló volt - könnyedén, diplomával a kezében kapott jó állást, megfelelő fizetéssel. Egyik nap boldogan jött haza a munkából:
- Anyukám, szerelmes vagyok! Megismerkedtem egy gyönyörű lánnyal, úgy hívják, hogy Erika, szeretni fogod, mert csodálatos teremtés, és úgy döntöttem - döntöttünk -, hogy életünket összekötjük, mert nagyon szeretjük egymást. Ha gondolod elhívom Őt a jövő hét végére ebédre, hogy megismerhessétek! - mondta Ákos kicsattanó örömmel a lelkében.
- Rendben Kisfiam, örülök neki, és mondd Erikának, hogy szeretettel várjuk - örült fia örömének Eszter.
Nagy volt a szülők boldogsága, hiszen nagyon vártak már erre a pillanatra, hogy fiúk élete ilyen formában is szépen fog alakulni, legalábbis ebben reménykedtek, de hát miért is ne lehetnének boldogok a fiatalok.
Elérkezett a vendégvárás - bemutatkozás egymásnak - napja, Eszter finom ebédet főzött, a férje megterített az étkezőben, elővette a legszebb - ilyen ünnepélyes alkalmakra félretett - étkészletet, egy csokor vörös rózsával díszítette a homokóra formájú kristályvázát, mely az étkező asztal elegáns dísze volt, Eszternek pedig a vörös rózsa a kedvenc virága. Az asszony már tűkön ült, hogy minden rendben legyen, még egyszer végig tekintett a gusztusosan megterített asztalon, gyorsan lezuhanyozott, átöltözött, halvány sminket tett a szemhéjára, gyorsan frizurát készített, szolid délutáni kiskosztümét magára öltötte és várakoztak. A szülők örömmel konstatálták azt a tényt, hogy a fiatalok pontosak voltak. Ezt is megtanították Ákos fiúknak, hogy a pontosság erény az ember életében, inkább két perccel hamarabb érkezzenek, mint öt perccel később.
Tetszett nekik Erika, csodálatos hosszú szőke haja, világoskék szeme, csillogó tekintete elvarázsolta a szülőket. Választékos, intelligens modora nem hagyott kívánnivalót maga után. Megelégedéssel nyugtázták, hogy fiuk jól választott, és szinte biztosak voltak abban, hogy szép életük lesz együtt.
Teltek az évek, a szülők egészségi állapota megromlott, segítségre szorultak. Egyelőre csak annyiban, hogy hetente egyszer be kellett segíteni a vásárlásba, mert az apa állapota teljesen megromlott, betegsége ágyhoz kötötte, Eszter sem volt a helyzete magaslatán, így rászorult a Fia segítségére. Eleinte nem is volt baj, minden hétvégén jöttek látogatni a szülőket, elmentek bevásárolni, Erika még egy darabig besegített Esztinek a főzésbe is.
Ez tartott egy évig, amikor Ákos apja olyannyira beteg lett, hogy a tüdejét megtámadó rákos daganat véget vett életének. Eszter összeomlott lelkileg és testileg egyaránt. És ezzel kezdődtek a problémák. Ákos felvetette feleségének, hogy oda kell költöztetni anyját hozzájuk a kis szobába, és gondozni kell, mert nem képes ellátni magát. Amikor ezt előadta kedvesének, Erika száznyolcvan fokos fordulatot vett és kikelt magából:
- Ide nem hozod, szó sem lehet róla! Én nem gondozom, nekem senkim, én nem hagyom ott a jól fizető állásomat, hogy a Te anyádat gondozzam. Mit képzelsz Te? A sajátomat sem gondoztam, ott van a szociális otthonban, ott jó helyen van, vigyáznak rá, add be! - mondta Erika dühösen szemei szikrákat szórtak a férfira.
Ákos megdöbbent, soha nem tapasztalta ezt az oldalát a feleségének Ideges volt, mit tegyen. Két tűz közé került, egyik oldalon ott a beteg, ápolásra szoruló édesanyja, kit nagyon szeretett, de a másik oldalon ott a felesége, kit még jobban szeretett, egyelőre nem tudta, hogy mit tegyen.
Beült az autójába, hogy felkeresi édesanyját és rábeszéli a szociális otthonra, bár nagyon fájt a szíve, hogy ezt a döntést kell meghoznia. Ereiben dobolt a vér, a halántékát majd szét ütötte az ereje, a vérnyomása az idegességtől biztos, hogy a csillagos égig repdesett, fájt a feje, nem tudott kellőképpen a vezetésre koncentrálni és akkor történt a tragédia.
Átsodródott a szembejövő sávba és frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közeledő teherautóval. Azonnal szörnyethalt. Amikor ezt Eszter megtudta, belehalt a fájdalomba, így megoldódott az ő problémája is. Megkezdődött a "leszületési" folyamat:
. / .
Szép, kiegyensúlyozott családi életet éltek, igaz, hogy fiatalon magára maradt a gyerekkel Ágica, - mert a férje korán meghalt - csak a szépre, jóra tanította egyetlen gyermekét Álmost. Amikor felcseperedett, útjára engedte, és csak annyit kért tőle, hogy öreg napjaira legyen gondja rá, mert ő egyedül maradt. Álmos mindent megígért, biztosította édesanyját mindenről. Ágica hitt neki, hiszen miért is ne hitt volna, hiszen egyetlen gyermeke volt. De Ági nagyon jól érezte magát, az egészsége rendben volt, olyannyira, hogy megismerkedett egy férfival akihez hozzáment feleségül. Nem volt szüksége többé a fiára, pedig Álmos egészsége igencsak megromlott :neki nem volt senkije, így ő kérte édesanyját, hogy segítsen rajta - gyógyíthatatlan rákos megbetegedésének utolsó stádiumát élte -, de az anyja nem tudta vállalni gyermekét. Amikor előadta ezt a férjének, az elhárította magától a felelősséget mondván:
- Nekem nem kell a Te beteg gyermeked, oldd meg, vagy Ő vagy én! Választhatsz, eddig rád sem nézett a drágalátos fiacskád, amikor bajban van, akkor "szalad" hozzád, feldúlná a mi remek, kiegyensúlyozott boldog életünket? Nem, nekem nem kell a Fiad! Dönts! - már majdnem hogy üvöltött a férje.
Ági elgondolkodott. Végül is igaza van a férjének, hiszen Álmos élte gondtalan, züllött életét, soha nem látogatta édesanyját, pedig nagyon jól tudta, hogy egyedül van, de nem érdekelte, jobban szeretett a haverokkal kocsmázni, csajozni, amíg tudott. Igen ám, de amikor beteg lett, fordult a kocka, szüksége lett volna az édesanyjára, holott ő ígérte, hogy majd öregségére mindenben számíthat rá.Ez csak a véletlen műve, hogy Ágica kitűnő egészségnek örvend és nem került arra sor, hogy a Fia legyen a támasza. De hogyan is lehetne, egy alkoholista, züllött beteg ember az édesanyja támasza.
Elgondolkodtam az emberi sorsokon, egyszer vajon mindenki visszakapja - a következő életében talán - a sorstól azt, amit Ő elkövetett előző életében? Ez örök dilemma marad számomra.
|
|
|
- július 01 2015 07:05:46
Kedves Évi!
Már vártam alkotásodat és teljesen belefeledkezve, - nagy érdeklődéssel - olvastam végig.
Nagyon tetszik és úgy hiszem - sajnos - vannak ilyen életek, talán még nehezebbek is.
A "dilemma" egyszer Neked is meg fog világosodni.
Köszönöm, hogy foglalkoztál az én gondolataimmal.
Elismeréssel és szeretettel gratulálok: Viola   |
- július 01 2015 10:01:53
Évikém!
Manapság kevés időm van prózát olvasni, de most egy pár sor erejéig itt hagyom véleményemet a témával kapcsolatban. Mi hatan voltunk testvérek és mindannyian egyforma nevelést kaptunk, mégis másként viszonyultunk szüleinkhez és egymáshoz.Az élet kihívásinak nem mindenki felelt meg. Van aki lezülött pedig egyetemi diplomát szerzett. A másik kalandor nőcsábász életet él/t/ Mint te is írtad a /másik tetsvéremre is igaz/ a felesége hatására megváltozott és nem törődött a szüleinkkel. A karma, tanulási folyamat egyénekre szabott. Nem kell és nem is fogjuk visszakapni amit adtunk, kaptunk. Meg kell tanulni a szeretet jegyében cselekedni és mindaddig amig egy leckét, egy feladatot nem oldottunk meg a következő éleünkben újra és újra találkozunk a problémával.
Ölellek: Maria |
- július 01 2015 10:23:57
Kedves Viola!
Örülök, hogy megtekintetted prózámat, melyet a Te versed ihletett.Tudod, ezt a mondanivalót tényleg meg lehetne "örökíteni" sokféleképpen, ahány ember, annyiféle a történet is
Remélem, hogy lesz még annyi időm a Földön, hogy a "megvilágosodás" engem is utolér, de ha nem, az sem baj.
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi |
- július 01 2015 10:29:31
Drága Marikám!
Érdeklődéssel olvastam kommentedet, és teljes mértékben igazad van. Talán nekem azért nincs viszonyítási alapom, mert egyedüli gyerek vagyok, nincsenek testvéreim -illetve van egy féltestvérem anyai részről, de ő tényleg más világ, nincs vele különösebb kapcsolatom, egyébként is nagy a korkülönbség közöttünk - nem tudom milyen az. Gondolom, hogy hiába kap több gyerek is egyforma szeretetet., nevelést, másak a körülmények, az emberi jellemek. Hiszen ezt írod. Nem mindenki tud megfelelni az összes kihívásnak ami az útjába kerül.
Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakítottál prózám elolvasására és véleményezésére.
Szeretettel ölellek: Évi |
- július 03 2015 14:08:11
Gratulálok Évi!
Tényleg ahány ember, annyiféle sztori, történet, akár valós, akár képzelet szülte. Ha visszajövök szabiról, én is elmondok egy történetet...
Szeretettel gratulálok!
Eszti |
- július 03 2015 15:17:07
Rendben Eszti, szavadon foglak! Tényleg mindenkinek van egy valós, vagy kitalált története, mivel nem egyedi eset...sok az elvált szülő, az itt-ott hátrahagyott gyermek, nem kellene ennek így lennie sajnos, hiszen a gyerek nem tehet semmiről, sokan mégis őket büntetik közvetve, de van aki közvetlenül is...szomorú életképek ezek.
Köszönöm szépen, hogy benéztél, olvastál, és ígéretet tettél, hogy Te is beszállsz egy próza erejéig ebben a témában.
Szeretettel: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
