|
 Vendég: 105
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
KiberFeri:Egy család széthullása c. verse ihlette.
Két rövid történet jutott az eszembe a témával kapcsolatosan.. Az egyikben a szereplők - a szülők - nagyon fiatalon kötötték össze életüket, a másikban középkorúan találtak egymásra a "felek". Ezt azért emelem ki, mert sokan arra fogják a család széthullását, hogy "nagyon fiatalok voltatok, szinte még gyerekek, gyereknek, gyerek? Igen, lehet benne valami, na de a másik történetemben már szó sincs a fiatalkori nemtörődömséggel kapcsolatos problémákról. Mikor kell gyereket szülni - vállalni - egy házaspárnak? Van erre valamilyen szabály? Ezek a gondolatok foglalkoztattak írásom megszületésénél.
I. történet.
Mária és Péter igencsak fiatalon kötötték össze életüket, a lány tizenhét éves volt, Peti huszonegy. Mindent elsöprő szerelem volt az övék, melyet azonnal gyermekáldás követett. Nagy volt az öröm a családban, amikor a kis Gergő megszületett. Eleinte nagyon imádták gyermeküket, de amikor elmúlt az egymás és gyermekük iránti vágy, kihűlt a kapcsolat, mindketten más irányba orientálódtak, szinte még alig éltek, mindkettőjük életébe beköszöntött egy újabb szerelem. Gergő hároméves volt, amikor végképp elegük lett mindenből.
- Péter, váljunk el! Te már nem szeretsz engem, látom a szomszéd rétje sokkal zöldebb lett számodra, folyton Erika körül sündörögsz, kocsányon lógnak a szemeid, amikor a kertben napozik. Egyszer láttam, hogy beúsztál hozzá a kerti medencébe és forrón csókolóztatok, vagy talán még mást is csináltatok - tette szóvá Mária férjének.
A férfi dühös lett, elkezdett üvöltözni párjával - a szerencsétlen gyerek Gergő éppen délutáni alvását megzavarva - és nem érdekelte, hogy gyermekük ordít.
- Te beszélsz, Te hülye ku...-va, Te, aki minden férfi után vágyakozol, ha már itt tartunk, én is láttalak, egyik este amikor későn jöttem haza a munkából, ott csókolóztál a kapuban egy fickóval, össze voltatok gabalyodva, szerencsére Gergő fenn aludt az emeleti szobában az anyámmal. Nem szóltam, mert nem lett volna erkölcsi alapom, tudom. Rendben, elválunk!- üvöltötte torkaszakadtából Péter.
Az anyós leszaladt az emeletről, felkapta az üvöltő gyermeket és felvitte magához, álomba ringatta. Nem tudták helyrehozni az életüket, Mária elköltözött anyósáék házából, hátrahagyva hároméves gyermekét. Péter sem tudott sokáig otthon megmaradni, elköltözött albérletbe és élte életét, élte azt az életet, amely hiányzott neki, haverok, szórakozás, italozás, csajozás. Mária úgyszintén, belevetette magát az éjszakába, egyik fiú ágyából a másikba vándorolt, szórakozott, roppant nem érdekelte gyermeke. A nagymama magára maradt unokájával Gergővel, Ő nevelte tovább egyetlen unokáját. Elgondolkodott. Mi a fenének kellett ezeknek a fiataloknak a gyermek? Nem tudott mentséget találni a fiatalok tettére. Gergőt a nagymama nevelte fel, őt fogadta el anyukának, és a nagymama élettársát apukának. Boldog gyermekkora volt. A szülők élték gondtalan életüket, nem érdekelte őket a "szerelmük gyümölcse".
II. történet.
Középkorú házaspár áll az anyakönyvvezető előtt és fogadnak egymásnak örök hűséget. Örök? Mi az, hogy örök? Akkor még úgy gondolták.
Bea és Béla harminc éveiket "taposták", sokat dolgoztak, de egzisztenciát teremtettek maguknak már az esküvőjük előtt. Mindkettejüknek volt jól fizetett állása, lakása, külön autójuk, boldogok voltak. Dúlt a szerelem, amikor Bea észrevette, hogy már második hónapja, hogy nem jött meg a menzesze. A fenébe - gondolta - ilyen még nem történt velem, csak nem vagyok állapotos. Na még csak ez hiányozna nekem? Gyorsan elszaladt a patikába, vett egy tesztet, amely azonnal kimutatta, hogy terhes.
Mitévő legyen? Meg kell beszélnie Bélával.
- Kedvesem, kb. két és fél hónapos terhes vagyok, most mi legyen? - kérdezte Bea nem éppen kicsattanó örömmel. Bélát hideg zuhanyként érte a hír, de kicsit elmosolyodott, örült neki talán, hogy lesz egy gyermeke.
- Hogyhogy mi legyen, hát megszülöd! Kell nekünk egy gyermek. Nem tétovázhatunk tovább, ha jönni akar, akkor legyen! - mondta Béla határozottan.
- Jönni akar? Te tiszta hülye vagy Béla? Mi az, hogy jönni akar? Mi akarjuk, vagy nem, hogy legyen, vagy ne legyen! Ő nem kéri az életet, meghibbantál? Én megmondom Neked őszintén nem vagyok az ötlettől elvarázsolva! - mondta Bea kissé szenvtelenül.
- Meg fogod szülni! Nekem hiányzik - és kell - egy gyerek. Harminc évesek vagyunk, gondolkozz! Még így is "fiatalok" leszünk, mire a fiúnk, vagy lányunk húsz éves lesz. - mondta Béla és odasomfordált felesége mellé kedvesen rámosolygott, megcirógatta csábító melleit, majd két keze lejjebb vándorolt, és eltalálta azt a pontot, melytől a nő izgalomba jött. Gyere, menjünk fel a hálószobánkba, ünnepeljük meg ezt a jó hírt. - mondta Béla szorosan átölelve feleségét. Bea nem ellenkezett.
A terhességgel minden rendben volt, elérkezett a szülés napja, és egy gyönyörű kislánynak adott életet. Nagy volt az öröm a családban, kollégák, ismerősök, rokonok látogatták az "ifjú" párt. Karolina három éves koráig otthon maradt a gyermekkel, de már nagyon unta. Hiányzott a társaság, a kollektíva, a munka.
- Béla, van pénzünk, én úgy gondolom, hogy nevelőnőt alkalmazok a gyerek mellé és visszamegyek dolgozni.Nem bírom a bezártságot, nekem levegő kell, friss levegő, hiányoznak a kollégák, a munkám, így döntöttem. Nem volt apelláta, Bélát már annyira nem érdekelte, hogy mi történik körülötte, ugyanis szerelmes lett a titkárnőjébe, aki csinos, kívánatos, fiatal, és bármikor a rendelkezésére áll. Kiszeretett a feleségéből, aki mióta a gyerek megszületett állandóan fáradt volt, nem volt ideje magát "széppé" varázsolni, Béla ráunt. Érezte ezt Bea, idegesítette is a helyzet, tulajdonképpen ez is hozzájárult ahhoz, hogy így döntött.
A nevelőnő harmincas éveiben járó kedves, bájos teremtés volt és imádta Karolinát. Teltek az évek, Eszter - a nevelőnő - sajátjaként nevelte a gyermeket, már csak azért is, mert neki megállapította a nőgyógyásza, hogy soha ne lehet gyermeke. Bea és Béla élték az életüket, de nem egymás mellett, mert időközben Béla összeköltözött a titkárnővel, Bea pedig az egyik kollégájával. A gyereküket ritkán látogatták, tudták, hogy jó helyen van Eszter gondozása alatt. Csak a gyerek születésnapjára évente mentek "haza", elhalmozták a gyereket játékkal, és idegenként kezelték. A gyerek sem kötődött hozzájuk, hogyan is kötődhetett volna, hiszen nem ismerte a szüleit. Időközben Eszter férjhez ment, Karolina őket fogadta el szüleinek, hiszen ők voltak vele minden nap, ők gondozták, nevelték, szerették.
|
|
|
- július 04 2015 18:51:37
Évikém!
Rettenetes életek , illetve emberek vannak.
Szeretettel gratulálok és ölellek: Mara |
- július 04 2015 20:08:16
Marám drága, azt hiszem, hogy most már teljes mértékben "kiveséztük" ezt a témát, jöhet valami üdítőbb. Ez a két történet fikció, de el tudok képzelni a valóságban is ilyet.
Köszönöm szépen, hogy olvastad.
Szeretettel ölellek: Évi |
- július 06 2015 07:14:37
Évikém!
Rengeteg történetet lehet írni - nem csak fiktíveket - hányatott sorsú gyerekekről, akiket a szülők elhagytak. Remekül megírt fikciódhoz - ami bizony sajnos valóság is lehet egyben - szeretettel gratulálok!
Eszti |
- július 07 2015 06:45:43
Köszönöm szépen Esztikém, hogy olvastál.
Szeretettel ölellek: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
