|
 Vendég: 24
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_...hogy komoly-zenész és felesége egyszerre, kitágult pupillákkal nézett fel, s ezt mondták:
- Ááááááhhháááá!
Azután Patai máris játszott tovább.
 Z
Albert Hall
Maróti László
novella
Idegen országban letelepedve a már felnõttként találkozó honfitársak kapcsolata közel sem úgy alakul, mint a három-négy éves óvodásoké. Még az óvodások között is vannak, akiket nem érdekel a másik játékszere, inkább leülnek az asztalhoz és rajzolnak bácsit, nénit, házat, repülõt, vagy mesekönyvek színes képeit nézik. Ugyan így az idegenbe szakadók többsége sem túr bele mások családi életébe és úgy próbál munkához jutni, hogy miatta nehogy utcára tegyenek egy másik magyart.
Patai családjával 26 éve költözött el Magyarországról. Európában maradtak egy nagyobb városban. Azok, akik már elõttük érkeztek, többségük még 1956-57-ben, idõközben megalapozták új életüket. Ezek mind olyan melegséggel ölelték keblükre az érkezõt, mint amilyen veszélyes, vagy veszélytelen volt annak szakmája a maguk mindennapi kenyerére. Ha Patai kõmûves lett volna, most más barátai lennének. Lett volna esztergályos, a gyárakban egyik magyar sem húzta volna az orrát, mert a szakembert mindíg szivesen fogadják az iparban. Õ azonban amolyan - lehetõleg mindenbõl felkészülõ - éneklõ bárzongoristaként, meg karvezetõként, hangszerelõként jött új életet kezdeni, márpedig az utcán a járókelõk között nem minden harmadik ért ahhoz, amihez õ. Inkább azt lehet mondani, hogy még jól is jött a honfitársaknak, ha néha kéretés nélkül kiállt a magyar kórust vezényelni, vagy zongorán kisérni, s azután éveken át egyik fiával, meg egy lengyel gitárossal számtalanszor játszotta a talp alá valót a különbözõ alkalomból megrendezett magyar bálokon. Ezen a téren a magyarok között nem volt nagy a versengés, legfeljebb fél füllel, fél szemmel figyelték, hogyan csinálja az az egy-két-néhány. Mindemellett a zenészségnek is vannak különbözõ változatai, de ezek közül általában kettõt szoktunk megkülönböztetni. Azok a helybéli zenészek, akik nem a Patai könnyû mûfajából éltek, mindíg egyfajta alapvetõ lekicsinyléssel nézték és hallgatták azt, amibõl élt: bárzongorista, piano-entertainer... Pedig, ha nem is frakkban, de legalább szmokingban dolgozott, viszont a dalok végén a körötte ülõ vendégei egyenesen az arcába tapsoltak, míg a komoly-zenélõ ismerõs a 80 tagú zenekarban soha nem tudta, mennyit vegyen magára a közönség elismerõ tapsából. A nevét sem tudta senki... Patai neve minden este elhangzott és megjelent a napilapokban. A komoly zenész felesége is zenével foglalkozott, csak nem a férje színvonalán, de ezért a férje õt nem nézte le. Ha néha találkoztak Pataival, barátságosan elbeszélgettek vele, néha szóhoz is hagyták jutni. Ha Patai néha melléütött, elnézõen mosolyogva, de azonnal odakapták fejüket a zongora felé. Az õ fél szemük és fél fülük is mindíg adásban volt, mikor valaki más zenélt.
Az évek során aztán úgy alakult, hogy Patai és családja fizetség nélkül is rendszeresen segített a katolikus templomban, ahol valamivel karácsony elõtt egy hétvégén két nap alatt rengeteg ember jár be a Magyar Étterem-be jó magyar ételeket és borokat fogyasztani. A bevétel a templomnak megy. Patai felesége és gyermekei díszítettek, kiszolgáltak, fizettettek, leszedtek, takarítottak, Patai pedig ott ült a zongoránál, s nagyon igyekezett jó hangulatot csinálni. Természetesen jött sok magyar is, olyanok is, akik évente egyszer éppen itt találkoztak, s evés közben elbeszélgettek. Az asztaloknál mindíg a véletlen hozza, ki kivel ül együtt. Legutóbb úgy alakult, hogy közvetlen a zongora melletti asztalnál jött össze egy idõsebb házaspár, egy gépészmérnök, aki jó kapcsolatban volt Pataival, no meg a komoly-zenélõ a feleségével. Volt bor, volt zene, volt hangulat. Zongorázás közben Patai is válaszolt, ha szóltak hozzá, vagy halkabbra vette a zenét, ha valaki viccet mesélt. A zongorán állt Patai pohara is valamennyi borral, s eszébe jutott, hogy ez most egy jó alkalom egy kis gonoszkodásra. Valaki megemelte a poharát, mire a zene is abba maradt, mert Patai is megemelte poharát, felállva rámutatott a gépészmérnökre.
- Na - kiáltotta, mert nagy volt a zaj -, legalább most végre nyilvánosan megköszönhetem Józsi segítségét, hiszen nélküle talán soha nem léphettem volna fel az Albert Hallban!
Józsi jót nevetett, de mivel evett, s mások vették át a hálálkodó Pataitól a szót, különösebben nem reagált a köszönetre. Az azonban tény, hogy komoly-zenész és felesége egyszerre, kitágult pupillákkal nézett fel, s ezt mondták:
- Ááááááhhháááá!
Azután Patai máris játszott tovább.
Azt azért még el kell mesélni, hogy a gépészmérnök pár éve vett egy elég drága lakást, s megalkudott Pataival, hogy jó pénzért jöjjön el, s zongorázzon a lakásavatóján. Volt a házban legalul egy konyhával, mosdókkal kiegészített terem asztalokkal és székekkel kb. 40 személyre. Voltak ott még könyvek, egy kis erõsítõberendezés, egy fekete zongora, meg pár festmény a falakon. Nos, miután mindenki összejött a felavatandó lakásban és elfogyasztott egy drinket, szépen levonultak az említett terembe, ahol már minden meg volt terítve, ételek, italok bõségben kitéve. Az avató nagyon jól sikerült, s bizonyára ennek köszönhetõ, hogy a mérnök a saját és élettársa születésnapjaira is rendszeresen Patait hívta zongorázni. Ilyenkor sokan mondanak kisebb tósztot, s mesélnek históriákat az ünnepeltrõl. Egy ilyen beszéd közben Patai elmélázva számolta a fekete zongorán összegyült porszemeket, magában elítélte a gonosz és zsíros ujjlenyomatokat. Így fedezett fel egy fényes réztáblácskát, amely a billentyû-sor jobb vége alá volt felerõsítve. Kissé közelebb kellett hajolnia, hogy el tudja olvasni az elég apró betüket. Ez állt a táblácskán:
Ezt a zongorát a ház lakóira hagyta
az 1982-ben elhúnyt Albert Johansson,
amiért a hálás lakók ezt a termet
elnevezték Albert Hall-nak.
- vége -
|
|
|
- május 14 2008 06:11:27
Érdekesen vezetted fel a Zongora eredetét.
Hát igen ilyen pillanat Mûve amikor valamit, vagy valakit felfedeznek!!
Gratuláloka meglepetést rejtõ elbeszélésedhez.
SZ. marica |
- május 14 2008 10:17:50
Köszönöm Marica! Remélem a meglepetés elrejtése végül feloldódott...
Üdvözlettel:
PiaNista  |
- május 15 2008 19:59:21
Igen kedves pia Nista: Azt hiszem, igen.
De az én olvasatoban a fonal mellett egy másik szál is fut,és az sem kissebb gombolyag.
Tudod érzékenység kérdése minden. sokan azt gondolják sõt úgy csinálnak, mintha hazánkon kívúl a "bab is hús" lenne.
De a Zongoraez elakarja, hisz Õ azért születt a nagy mestr is arra használta, hogy feledtesse és oldja a kínt maly ránk telepszi igy vagy úgy bár merre is járunk a földtekén.
nagyon jó amit írtál, Remélem sokan olvassák és sokan érzik! Már ha én Jól érzem??
Marica |
- május 15 2008 23:03:09
Kedves Marica, már az elsõ beírásodnál örültem, hogy a poént regadtad ki, hiszen a zongi eredetét poéngyilkosság lett volna "tisztázni" az elején. Neked megsúgom, hogy az eset az utolsó sorig megtörtént. Az a pár tényleg megszakadt az irígységtõl, mert azt hitték, tényleg felléptem az angliai Albert Hall-ban...kösz, hogy visszatértél!
öleléssel: PiaNista |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
