_
- Na húzzál befelé gyorsan innen az erkélyről Tündikém, (Ő a megszemélyesített ihletem, aki minden hajnalban érkezik, illetve már itt is lakik nálam, és diktál, hogy miről írjak, nélküle félkarú törpe vagyok)hányadik cigarettát szívod ma már, és hányadik kávét öntöd a képedbe? Ne szólj, ne szólj, tudom, legalább a tizedik szál cigi, és hatodik marmonkanna kávé, na rongyolj befelé gyorsan! - feddem meg Tündit, de úgy látom, hogy nagy ívben le...sajnálja a pofámat. Na jól van, Te kis bestia!
- Most mi van veled, te is gyere ide, élvezd, hogy végre kapsz levegőt, hiszen jó idő van, napok óta mást se hallok tőled, csakhogy nyavalyogsz, hogy el fogsz pusztulni a hőségtől, na tessék, most már pusztulatnak jele sincs! - és mutat a székre, hogy roggyak le. Nem rogyok le, mert emlékeztetnem kell arra, hogy ma még mi a feladatunk.
- Figyelj, tudom neked kiment filkódból, de én evidenciában tartottam, ma meglátogat bennünket Karcsika, igen a fűzfapoéta, tudod, régen is járt hozzánk véleményeztette velünk az alkotásait. Meg akarja mutatni, hogy mennyit fejlődött. - mondom neki egyre hangosabban, mert úgy ítélem meg, hogy rám se figyel.
- Na hiszen, soha nem tanul meg írni, hisz' nem tud, verset sem, prózát sem, nem tudom miért erőlködik?! Jó, azért mert írni azt szeret, tudom, na de ha nincs egy köbcenti tehetség sem a vénájában úgy elvétve a vérlemezkék között, akkor megette a fene, nem gondolod? Na jól van, berongyolok, de nem szánok rá többet fél óránál. - és bevánszorog az erkélyről.
- Nem is kell több fél óránál, hiszen én sem fűzök hozzá nagy reményeket. -mondom Tündinek, és ekkor őrületes hangerővel megszólal a kaputelefonunk. Tuti, hogy ráfeküdt, ez ő lesz. Persze, hogy Ő, és hallom fújtat felfelé a lépcsőn és megint cipekedik. Két rohadt nagy dosszié mindkét hóna alatt - mint legutóbb, amikor itt járt -, szakad róla a víz, annyira el van fáradva.
- Na csá, csajszikáim, végre már, hogy kinyitjátok ezt a rohadt ajtót - és teljes erejéből bevágja a két dossziét az előszobába úgy, hogy a szobáig landol - hát Budáról cipelem, mert otthon hagytam a bérletemet, pénzem nincs büntetésre ha a kaller elkap, tömegközlekedési eszközre nem mertem felszállni! - mondja megvetően a szemünkbe nézve és indul a bárszekrény felé, hogy öntsön magának egy gintonicot (szereti).
- Jó napot Neked is Karcsikám, látom fejlődsz, már a köszönésről is leszoktál! Mi a francnak is annyit beszélni, ugye? - próbálnám megfeddni, de rohadtul nem érdekli. Mi van most, mindenki megzavarodott, mert volt egy kis zivatar az este? Akkor nekem hogy maradt - aránylag - ép az elmém? Vagy nem maradt? Nem tudom. Na mindegy.
- Nézzük a műveidet Karcsikám, tudom a narancssárga dossziéban vannak a versek, a pirosban a prózák, úgy mint legutóbb.- Kezembe veszem a narancssárgát, de hiszen ez pillekönnyű, lefogadom, hogy egy negyedíves írólapnál nincs benne több. Nyertem!
Felkészülök a legrosszabbakra, na nem, talán most nem is a legrosszabb, vannak ettől sokkal rosszabbak Íme a vers. Idézem, nem lesz hosszú.
"Viharban"
Mondtam neked ne menj ki az udvarra
jön a vihar, mert a kedve úgy tartja,
pofán vág a diónagynyi jégdarab
húzd a fejed, mielőtt még szétszakad!"
- Karcsikám, Te fejlődtél, végre van mondanivalód, talán még a rímeket is eltaláltad, azt nem mondom, hogy remek, de alakulsz, csak így tovább. - mondom neki nagyjából elégedett vigyorral az orcámon.
Karcsika egymás után húzza lefelé a gintonicot, intek Tündinek, hogy cserélje ki az üveget egy másikra, amiben tiszta víz van, mert ha beborul itt nekünk a két fotel közé, nem szabadulunk meg tőle reggelig. Már úgysem veszi észre, hogy vizet iszik gin helyett.
- Na Karcsikám, akkor nézzük a prózát. - mondom neki, de a köd vagy füst szállt- e a szemébe már nem tudom, vagy a gintonic ütötte képen, kezd nagyon homályos lenni a tekintete.
Egy A/4-es papírlap, körülbelül a felénél elkezdve a próza. Idézem:
"Viharban"!
"Hogy a fene essen bele ebbe a viharba, hát képzeljétek el, nem látok semmit, kimentem az udvarra és úgy pofán csapott egy teniszlabda nagyságú jégdarab, hogy elveszítettem az eszméletemet. Mire magamhoz tértem elszállt az ihlet, így meg hogyan lehet írni? Egy darabig kergettem az udvaron, mert azt hittem, hogy őt látom, de nem, a szomszéd néni volt, aki azonnal hívta a mentőt, mert azt hitte, hogy megőrültem.Kényszerzubbony rajtam, irány a pszichiátria. Doki megvizsgált, rögtön látta, hogy nincs baj, nem szenvedtem maradandó károsodást agyilag, és utamra engedett. Mire haza értem nyomomban loholt az ihlet, és ezt diktálta nekem."
- Karcsikám ez már majdnem remek! Gratulálok! - fognék vele kezet, de ő már egy egészen más dimenzióban jár és énekli Kovács Kati dalát, hogy "Add már uram az esőt". És fals hangján Katival együtt üvölti a dalt.
- Na hiszen, nagyokos kedvesem, most kinlódhatsz vele, amíg ki nem józanodik, hiszen teljesen be van állva, meg van hibbanva, bekattant. De a fűzfája tényleg mintha kezdene virágba borulni, még egy kis gyakorlás és egész jó amatőr válik belőle. Főleg ha ilyenkor, viharkor megüti egy párszor a medicinlabda nagyságú jégdarab. - jegyzi meg szarkasztikusan Tündi és kilibben az erkélyre cigizni.
Magam előtt láttam a sztorit. Nagyszerűen megírtad, én pedig jót szórakoztam.
Szeretettel gratulálok és ölellek: Mara
gyongyszem555 - július 10 2015 16:22:30
Drága Marám!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmedet, igen Karcsika megjelenik időnként, "elvarázsol", megissza a piámat és mint aki jól végezte dolgát, tovább gyalogol.
és mint aki jól végezte dolgát, tovább gyalogol.
