Napkorong

- Az asszony azt mondta, hogy menjünk innen el. Azt akarta, hogy kertes házba költözzünk. Pedig milyen szép itt. Egy kőszirten lakunk. Panel-sziklán. Igazi sasfészek. Nem adnám ezt a kilátást a világ minden kincséért sem. Nappal olyan, mint egy óriási vadászles. Mert hát zöldövezetben lakunk. Éjjel meg ragyog az egész táj, mint a gyöngyökkel kivarrt fekete bársony. Felül a csillagok, alul a lámpák milliárdjai. Nekem senki ne mondja, hogy a talajszinten beinhalált vizelet és okádékszag egészségesebb, mint itt ez a friss hegyvidéki. Mert hát falun minden út a kocsmából vezet haza. És mind a más ablaka alatt… És az éjszakák egyetlen zaja az összevissza tántorgó részeg korhelyek gajdolása… Ilyen a tizediken nincs. Hiszek az egyetlen igazi városi legendában. Mégpedig abban , hogy olyan emberből soha sem lesz paraszt, akinek az elődei három generációra visszamenően városi prolik voltak. A vér nem válik vízzé. Sasból nem lesz földigiliszta. Nem nézem én le a vidékieket, csak azt mondom, hogy belőlem pocsék gazda lenne. Megfulladnék egy kertes házba bezárva.
Különben is rémtörténeteket hallottam erről a témáról. Egy munkatársam elcserélte házra a lakhandit és egy hétre rá vadidegenek bemásztak az ablakán. Mindenét elvitték, ami nem volt odaszögelve. Még a félig érett gyümölcsöket is leszedték a fákról. Amikor később kutyát vett, a szomszédja megmérgezte azt, mert állítólag lopkodta a baromfit. A hab a tortán az volt, amikor valamelyik éjszaka egyszerre lovasították meg a kocsiját és a biciklijét. A rendőrség soha sem találta meg egyiket sem. Szóval a kollégának sokba került az a kertes ház. Megmondom őszintén, hiszek neki, mert megbízható, jó srác. Most mindene odavan, mert ezek után a felesége is otthagyta a gyerekekkel együtt. Ott ül egyedül az üres házban.
Valahogy én nem akarok ebbe a nyomorba leköltözni. A városi rablóknak legalább arcuk van. Azok nem tudnak csak úgy eltűnni a ködben. Mert itt minden kő beszél. Ott meg csak a süket pusztaság vesz körül.
De most abba kell hagynom, mert az asszonnyal megyünk a bankba és utána találkozónk van az ingatlanossal is…

Azt mesélik, Királygyalogfalván van egy ház, aminek a tetején mindennap órákig fenn ücsörög a tulaj. Fura alak. Csak akkor jön le onnan, amikor eszik, iszik, szüksége van vagy dolgozni megy. A faluban mindenki úgy hívja, hogy a sas-ember. A városból jött és évek óta nem tud megbékélni a hellyel, ahova költözött. De marad, mert szereti a feleségét, aki súlyos szívbetegsége és asztmája miatt nem bírja a panelt …

Hozzászólások

farkas viola - augusztus 23 2015 03:27:20
Érdekes, elgondolkoztató az írásod.
Én kertvárosban lakom, körbe ártó szomszédokkal. Menekülnék, de nem tudok.
Szeretettel: Viola