Napkorong

Kilépett a tízemeletes intézet kapuján - már kezdett kissé sötétedni -, gondolta, hogy nem száll közlekedési eszközre, jót tesz neki az egész napos irodai munka után a friss levegő és elindult hazafelé. Nem sietett, nem várta otthon senki, a barátjával szakított, most gyógyítgatja a sebeit. A másnapi feladataira gondolt, hogy hány páciense is lesz, és kiknek mi a problémája, amikor lépteket hallott a háta mögött. Egy megállót gyalogolt és egyre kijjebb került a belvárosból, ahol kevesebben járnak. Hátra-hátra pillantott, de nem látott senkit. Kezdett kissé ideges lenni. Ismét gondolataiba mélyedt, amikor megint hallotta a lépteket. Gyorsan megfordult és egy férfit látott a háta mögött:

- Mondja, maga követ engem? Mit akar tőlem? - mondta erélyesen és a férfi szemébe nézett, de közben olyan ideges volt, hogy majd szét robbant, de ugyanakkor félt is kegyetlenül. Hogy honnan szedte össze hirtelen a bátorságát, maga sem tudja...

- De kezét csókolom, én nem követem Önt, és csak ugyanarra lakom ezek szerint amerre Ön, és én is megyek haza felé, mert gondolom Ön is odatart. - mondta a férfi lágyan, szeliden kissé megszeppenve.

Lillának alább hagyott a szívdobogása, rettenetesen szégyellte magát, hogy így ráförmedt a férfira, de tényleg, meg van ő őrülve, hiszen logikus magyarázatot adott a férfi. De akkor miért gondolta azt, hogy őt követi valaki. Elnézést kért a férfitől, és folytatta útját, de most már gyorsabb léptekkel. Nem volt már sok hátra, talán tíz percnyi gyaloglás, de a fejében zakatolt egy hang. Egy ismeretlen hang, mintha valaki azt mondta volna, hogy "siess, mert meg fognak sebesíteni, siess, szedd a lábad, gyorsabban", és amikor a hang elhallgatott az elméjében már futott...pillanatok alatt a lépcsőházuknál volt és sietve kereste a kapukulcsot.

És ekkor érte a legnagyobb döbbenet, amikor meghallotta a háta mögött ezt a hangot, amelyet az előbb csak az elméjében..hallott..
Ott állt mellette az a férfi, aki szintén hazafelé tartott és akitől ő elnézést kért és most is megszólalt:

- Segíthetek? Nem is tudtam, hogy egy lépcsőházban lakunk, de mi van Önnel, mi történt, halálra van rémülve, úgy néz rám, mintha kisértetet látna...-mondta a férfi ugyanazzal a szelid hanggal mint pár perccel előbb, amikor találkoztak az utcán.

De Lilla nem úgy érzékelte, ő ugyanazt a hangot hallotta, mint amit az előbb az elméjében hallott, igen, ugyanazt a hangot, és a férfi karjaiba szédült, elájult...

folyt.köv.