|
 Vendég: 24
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Másnap délben tért magához Lilla, csodálkozva konstatálta a hófehér falakat, a kórházi ágyat, melyben feküdt, karjában az infusióval. Nem tudta, hogy került oda, miért van ott, és egyáltalán mit keres ott Viktor. Igen, Viktor, rá emlékezett, emlékezett a csodálatos reggelire, a táncra, a szeretkezésükre...és minden egyes boldog perscre egészen addig a pillanatig...na de melyik pillanitg is? Igen, most már emlékszik! Valaki azt mondta, hogy fusson, igen, azt suttogta a fülébe, hogy fusson, mert meg fogják sebesíteni, igen, most már kristály tisztán emlékszik. De ez az emlék most nem volt kellemetlen, csak mint kívülálló konstatálta ezeket a gondolatokat.
Mintha nem is neki mondták volna, illetve nem ő hallotta volna ezeket a mondatokat, hanem valamelyik páciensétől maradtak volna meg az emlékeiben.
Ekkor nyílt a kórterem ajtaja, és belépett rajta az őszhajú, idős professzor, az Intézet vezetője. Nagyon szerette ő ezt az embert, igazi szaktekintély volt, és rengeteget tanult tőle szakmailag.
- Szervusz kedves kolléganő, üdvözöllek itt a "mennyek országában" - mondta Endre kedvesen. Így nevezték a pszichiátriai osztály kórtermeit egymás között ők ketten.
- Szia Endre, most látom már, hogy hol vagyok. Mondd, mit keresek én itt, én akinek az lenne a feladatom, hogy meggyógyítsam az embereket, akik bíznak bennem, számítanak rám, én vagyok "mindenük". - és forró könnyek gördültek le a szemeiből.
Endre megfogta lágyan a lány két kezét, megsimogatta gyönyörű arcát és így szólt:
- Kedves Lilla. Régóta figyellek, figyelem a munkádat, melyet nagyon jól végzel, végeztél egy ideje, egy ideig. De most Te vagy beteg. És én meg foglak gyógyítani, de egy időre fel kell, hogy függesszelek az állásodból. Ugyanis a diagnózisod: paranoia. Nem közveszélyes állapot szerencsére, bár visszafordíthatatlan. Egyelőre annyit tudok tenni, hogy gyógyszeres terápiát alkalmazok, melyek először csökkentik, majd teljesen megszüntetik a tüneteket, de végleg nem gyógyítanak meg. Sajnos ez egy ilyen állapot - de hisz ezt Te is tudod, hiszen szakember vagy -, hogy gyógyszerrel tünetmentessé lehet tenni.
- Paranoia? Ugye viccelsz velem Endre?De hiszen akkor én soha többé nem praktizálhatok, mit fogok tenni, nekem a gyógyítás az életem, a mindenem, Te ezt nagyon jól tudod. - és zúdultak a könnyei mint a záporeső.
A két férfi ott ült az ágya mellett és mérhetetlenül sajnálták a lányt, hiszen ők ketten tudták nagyon jól, hogy ez milyen állapot. Mivel Viktor szerelmes volt a lányba, nyomon követte az "életét" otthon, a professzor az intézetben, és amikor Lilla rosszul lett a "kapujukban" akkor jött el az idő, hogy értesítse a professzort. Tudták, hogy ki kell várni ezt a pillanatot, mert ha "ajtóstól rontanak a házba", nem érnek el célt. Ugyanis tudták nagyon jól, hogy Lillának nincs betegségtudata, nem tudta volna diagnosztizálni magának a betegséget.A "hangokat" amit hallott annak tulajdonította volna, hogy nagyon ráhangolódott a betegeire, vagy hogy nagyon elfáradt, pihennie kell, eszébe nem jutott volna az a tény, hogy ő is beteg. Miután alább hagyott a zokogása, Viktor felé fordult:
- Mondd kedvesem, akkor ennyi volt a kapcsolatunk, ugye? Megértelek! Hogyan is tudnál Te egy elmebeteggel együtt élni - hiszen ez elmebetegség -, teljes mértékben megértelek, ha vége közöttünk mindennek. - mondta a férfi szemébe nézve bánatosan.
- Ugyan már szerelmem, ugye ezt Te sem gondolod komolyan? Én nagyon szeretlek Téged, és én melletted, veled maradok amíg csak élek. Ketten együtt fogunk élni, ha Te is akarod. Tudom, érzem, hogy Te is szeretsz, hiszen ezt bizonyítottad szeretkezésünk közben. Tudom, hogy Te nem vagy olyan lány, aki simán lefekszik bárkivel, nem, Te ezt csak szerelemből tudod megtenni.- mondta Viktor és egy forró könnycseppet törölt le az arcáról.
Lilla ismét zokogni kezdett, de mostmár a férfi vállán. Viktor szorosan átölelte, becézgette, szeretgette, mint anya a gyermekét. Letörölte keserű könnyeit, vigasztalta, hogy minden rendbe fog jönni, nem kell félni, ő mindig mellette lesz és vigyázni fog rá. Kiűzi a pszichéjéből a gonosz démont, aki hülyeségeket beszél neki.
- Biztos, hogy megteszed Viktor? Szeretsz Te engem annyira, hogy elfogadj így ahogy vagyok, démonostól, betegen? -nézett rá könyörgő tekintettel.
- Persze, hogy mindent megteszek érted, csak bízzál bennem, rendben? És most kérek egy kis mosolyt Tőled kedvesem, hadd legyen szép a mai napunk is...még kapsz egy adag infúsiót és utána haza vihetlek. Megbeszéltem a therápiát Endréval, fogsz kapni gyógyszereket, melytől sokkal jobban leszel, és boldogan fogunk élni mi ketten. - mondta Viktor végtelen nagy szeretettel szerelemmel a szívében.
Bekötötte a nővér a következő infúsiót, Viktor elköszönt Tőle, de Lilla szempillái már úgy döntöttek, hogy lecsukódnak, mert hatott a gyógyszer.
Viktor haza autózott, elővette a hűtőszekrényből a nyersanyagokat és kezdte főzni a vacsorát. A vacsorát, melyet majd ketten fognak elkölteni szerelmével. Mindennel végzett, kicserélte a vázában a rózsát, szépen megterített és bement a kedveséért a kórházba. Lillán nem látszottak a betegségéből kifolyólag a fáradalmak, hiszen megkapta a megfelelő gyógyszereket és távozhatott.
Amint beléptek a lakás ajtaján és meglátta a lány a gyönyörűen terített asztalt, a csodálatosan illatozó virággal, a konyhából áradó frissen sült hús illatával eleredtek a könnyei és lágyan átölelte Viktort:
- Nagy szeretlek Téged, és örökké szeretni foglak, mindent köszönök, és szeretnék boldog lenni Veled. -és forrón megcsókolta a férfit.
Vágyakozva ültek a vacsorához, de mintha a mámor sürgette volna őket, gyorsan bekapkodták a finom falatokat, megitták a fél pohár vörös bort és elindultak a zuhany felé. Tudták, érezték, hogy most ott kell elkezdeniük az előjátékot, mely mindkettőjüket felvillanyozta, halk sóhajok jelezték mindkettőjük számára, hogy elérkezett az idő. Viktor lágyan belé hatolt, és ha lehet ilyet mondani, vagy elképzelni, még mámorosabb, kéjesebb pillanatokat éltek át most, mint az első találkozásuknál.
Amikor kibontakoztak egymás karjaiból, boldogan, csillogó szemmel nézték egymást, Lilla megszólalt:
- Kedvesem, mit is ígértél nekem? Hogy finomakat főzöl, mert tudod, hogy én utálok főzni, ki nem állhatom a konyhát és ez így marad amíg élek. Tudom, hogy már vacsoráztunk, de azért egy ki repeta jól esne...Elmosolyodtak mind a ketten, Lilla ott maradt az ágyban, Viktor pedig megmelegítette a maradék vacsorát, és szervírozta szerelmének egy tálcán, oda az ágyba. Tudta, hogy amíg él, szeretni fogja ezt az asszonyt és nem fogja elhagyni soha.
|
|
|
- október 13 2015 17:19:26
Drága Évi!
Nagyon tetszett. Bár minden történet ilyen jól végződne. Kellemes érzéseim lettek.
Szeretettel: Viola  |
- október 14 2015 07:29:44
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmedet drága Violám! Amikor elkezdtem a történetet, más végkifejletre gondoltam - például arra, hogy Lilla teljesen megőrül és ledobja magát a tizedik emeletről - de nem tudtam így megírni. Annyira szőttem a szerelmes, boldog szálakat kettőjük között, hogy az gondoltam nem végződhet ez a történet ilyen brutálisan, mert az nem én lennék, ha így fejeztem volna be.
Köszönöm szépen, hogy nyomon követted mind a négy részt.
Szeretettel ölellek: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
