Napkorong

A virágárus lány.....

Magas sudár alakú szép,fiatal leányzó harminc év körül lehetett.Forgalmas utca bérházának
egy beugró szögletében állt a hét minden napján.Előtte egy kosár,virágokkal telve, egy dobozt
tartott a kezében,amiben a járókelők pénzt tettek
Sokszor még akkor is ha nem vettek a virágokból.A lány egy fehér botra támaszkodott.Szegény
vakon született,egy idős özvegy nagynénje akivel lakott egy földszintes házban segítette őt
amiben lehetett.Az ő világa a sötétség,csak hallásból tudta elképzelni a színes világot.
Egy napon hóbortos ember állt meg mellette,aki kinézetére talán egy bohócnak illett volna be.
Ő is harminc év körül lehetett.
-Jó napot-köszönt az ember.A lány meghökkent,de viszonozta:
-Jó napot-
-Milyen kár-szólalt meg ismét a férfi a fehér botot látván.
Csönd lett,nem jött válasz.A férfinek tetszett a lány.Gyönyörű szőke haja,orcája mint egy rózsa.
Gondolta magában,ez a szegény lány nem látja milyen nevetségesen nézek ki,és jó vele
beszélgetni.A férfi tovább kérdezősködött:
-Nem vagyok tolakodó,de ha megmondaná a nevét,boldog lennék.
-Mária-válaszolta a lány.
-Milyen szép név,illik a szépségéhez.Mária erre nem tudott válaszolni,soha nem látta magát,
de tetszett a férfi kedves szavai.
-És magának mi a neve ?-kérdezte vissza.
-Józsi-mondta ő, - de ha nem tetszik a nevem,hívhat akárminek.
Ezentúl Józsi ott volt vele mindennap,segítette amiben csak tudta.A fiúnak áldott jó természete volt,
nem bántott soha senkit,mindenkihez kedves volt.Sokan akik ismerték,elgondolkoztak ezen.
Józsinak Márián kívül nem volt senkije,családja akire halványan emlékezett,még fiatalabb
korában otthagyták valahol,restellték a kinézetét.Azóta itt-ott alkalmi munkákból,segélyekből
tengette az életét.Már jó ideje,hogy Máriával járt együtt és vitán kívül volt,hogy ő Máriát szereti.
Józsinak a gondolatai cikáztak a fejében,szerette volna megkérni Mária kezét,ami az ő
esetében egy vakmerő gondolat volt.Nincs semmije és az ágrólszakadt kinézetét még
szerencse,hogy Mária nem látja.Egy nap késő délután,mikor már elkeltek a virágok,Józsi
hazakísérte Máriát,s mielőtt elbúcsúzott,azt mondta :
-Kedves Mária,sokat gondolkodtam a helyzeten.Én szeretem magát,szeretném megkérni a
kezét,hogy legyen a feleségem.
Hosszú csend következett,Józsi csak nézett rá nem tudta mitévő legyen.
Egyszer csak Mária megszólalt.
-Kedves Józsi,maga nagyon jó hozzám,amit nagyra értékelek,tudom,hogy szeret,de az én
helyzetem nehéz,csak képzeletben látom önt,és egy ilyen vak nőnek nem lenne könnyű
az élete.Hogyha látnék,az egészen más lenne,boldog lennék magával,remélem megérti.
Józsi nem várta ezt a választ ami letörte,hazament hánykolódott az ágyában és csak egy
mondat járt az eszében:"Ha látnék az egészen más lenne." Őrölte az agyát ez a gondolat.
Napokig ezen gondolkodott,míg végre határozott.
A saját szemeit adja annak a lánynak és ahogy ő mondta:"Akkor egészen más lenne" és
talán még hozzá is menne gondolta,elvégre az életem már úgysem ér semmit,mert
eddig soha senki nem törődött velem,még szóba se állt senki velem.
Józsinak volt sok megtakarított pénze,magára soha nem költött semmit,egy napon elment
a kórházba,elintézett mindent,szigorúan meghagyta,hogy Máriának nem szabad tudnia,
hogy kinek a szemeit kapta..
Értesítették Máriát a kórházból,hogy ismeretlen adakozó ajánlotta fel a szemeket,ha kedvező
az alkalom megcsinálják a műtétet.
Mária nem számított erre.Józsit nem látta két napja,ami aggasztotta,de ez a hír a kórházból
rendkívüli erőt adott neki.Elképzelt mindent,egy új életet,új világot,szerelmet és még talán
Józsihoz is hozzámehet.
Megtörtént a műtét átültették a szemeket,minden sikerült és Mária nem hitt a szemeinek.
Amit látott,az több volt,mint amit valaha is elképzelt,az Isten csodája mert ilyet más nem tehet.
Józsi várt jó pár napot míg végül elhatározta,hogy elmegy felkeresni Máriát.
Óvatosan kellett menni a fehér botjával,amíg megszokja,kért valakit,hogy vezessék el őt
ahhoz a házhoz. Sokáig állt az ajtó előtt míg vett bátorságot,hogy bekopogjon.
Az ajtó nyílt.Magas szőke hajú nő,villogó szemekkel állt előtte.amit Józsi csak képzelt.
-Mit akar,kit keres - kérdi a nő,aki csak egy nevetsége csavargót látott maga előtt.
-Én vagyok Józsi-
-Micsoda?Maga el van tévedve-
-Nem - mondta Józsi - én vagyok aki segítette magát mindenben,én vagyok aki megkérte
a kezét és hőn mondta:ha látna akkor egészen más lenne-
-Jó Isten - gondolta Mária.Ez a szerencsétlen kinézésű ember kéri az ő kezét?
-Nézze Józsi,közöttünk valami nagy félreértés történt,én egészen másként képzeltem el
magát,és nekem sosem mondta,hogy maga vak !
Józsi gondolta,hogy megmondja Máriának az igazat de elvetette a gondolatot,nagyon
letörve érezte magát.Lassan megfordult kibotorkált az udvarból közben könnyei hullottak.
Mikor kiért az utcára még ment egy kis darabig,megállt azon a helyen ahol Mária
szokta árulni virágait,letette a kalapját a földre,hátha valaki dob valamit bele,
rátámaszkodott a fehér botjára,nagyot sóhajtott,gondolatai messze szálltak.
Mint kivert kutyának olyan volt eddig az élete,és naivan azt gondolta valami változás
lesz az életében,ami szertefoszlott a nagy mindenségben.

Hozzászólások

gyongyszem555 - november 18 2015 19:18:39
Nagy érdeklődéssel olvastam prózádat kedves Tibor! Gratulálok! Nagyon jó! Rámutattál egy jellembeli hiányosságra a virágárus lánynál. Sajnos, ilyenkor ismeri meg az ember a másikat...Szegény Józsefet sajnálom, hiszen naiv volt a végtelenségig, de én nem gondolom azt, hogy fordított esetben is ez lett volna a végkifejlet.

Mária gyönyörű volt, csak addig amig nem látta szépségét, szerény maradt. De amikor megtudta, hogy milyen szép előtört belőle negatív énje...

Szeretettel olvastam tanulságos fiktív történetedet.
Évi