|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Ekkor kezdtünk gyülekezni a szendi-hegyi kirándulásra. Azt sajnálom, hogy nem minden érintett olvasta a meghívást.
Mivel többeken nem ott élünk már, ezért autóval érkeztünk a valamikori Fazekas tanya, (jelenleg juhászat) előtt.
Nagy örömmel üdvözöltük egymást mi, akiket már gyermekkorunk óta ismerünk, de azokat is, akik Kaposváron, Bányán, Bárdudvarnokon és Kaposmérőben élnek. Néhányan természetjárók és egyben elhivatott fotósok is voltak, akik már az összejövetel elején csoportképet készítettek a résztvevőkről.
A csoportképen nem volt jelen 3 ember, Ők már szorgosan készülődtek a délutáni ebéd elkészítésére. Több mint valószínű, hogy minden résztvevőnek nem fogjuk tudni megjegyezni a nevét, s van, akit a közösségi oldalon név szerint sem találunk meg, de ez most mindegy is. A lényege és célja ennek az összejövetelnek és kirándulásnak az, hogy a Szendi-hegyről régebben elszármazottak nosztalgiázzanak egy kicsit a sárgult avarban lépegetve felfelé a szendi-hegyi domboldalon, ahol csak a régen itt éltek és a zsippói iskolába járók vehették észre, hogy mi változott itt évtizedek óta.
Sajnos, igen sokan már nem élnek a régi, romossá vált házakban, a porták körül megsokasodtak a fák és bokrok, bár a régen is művelt nagyobb földterületeket most is bevetették és arattak is. Erről árulkodott sok helyen a lekombájnozott kukoricatábla és a földön heverő kukoricacsutkák sokasága. A megmaradt kukoricaszemek jól jönnek az erdők vadjainak, amíg le nem hull a hó. Végcélunk a mostani kiránduláson a Szendi-hegyi temető volt, ahol néhány szóval megemlékeztünk egyikőnk-másikunk őseiről, akik idősen haltak meg, de volt köztük olyan is, aki csak néhány napot élt.
Én elmondhatom, hogy Szendi-hegyen három helyen is éltem. Első a Torma István-féle szülői ház, a második az Antal István-féle úgynevezett „bádogos tetejű ház”, ahonnan később a Varga Lajos-féle házba költöztünk. Talán el sem mentem volna onnan, ha azt a területet abban az időben villamosították volna, vagy a családi életkörülmények másként alakultak volna, de sajnos az élet kiszámíthatatlan. E hónap végén már 41 éve lesz, hogy Kaposmérőben élek. De gyakran gondolok régi „szülőhelyemre”, Szendi-hegyre, és verseimben, írásaimban többször is megemlékeztem annak a tájnak a szépségeiről. (A Napszakváltás, a Zselicségben születtem én, Szendi-hegyre emlékezve, A szép tájú Somogy, Zsippói Magyarok Napja, 2008). Mindezek a verseim, írásaim legalább 2 irodalmi honlapon is fent vannak és ezekkel együtt sok más versem és írásom is megjelent közös Antológiákban (Napkorong.hu, Holnap magazin.hu, Versbarátok.hu).
Szerettem volna felolvasni néhány Szendi-hegyről írt versemet, de most nem az én személyem volt a fontos, hogy ezekkel kérkedjek, hanem az, hogy együtt bejárjuk a jó néhányunk által igen jól ismert régi területeket. S mind eközben megállapítsuk, hogy azért nem halt ki teljesen Szendi-hegy, mivel több olyan szépen felújított régi portát is láthattunk, ahol bár nem töltik ott mindennapjaikat a jelenlegi tulajdonosok, de látszik, hogy gyakran járnak ott, rendbe teszik a házat és környezetét.
E szendi-hegyi kirándulásunkon nem értünk oda mindenhova, s az én szülőházam táján sem jártunk ezúttal, de a rendezvényszervezők szerint lesz még folytatása a szendi-hegyi kirándulásnak, legközelebb a tervek szerint jövő tavasszal, Áprilisban.
A dombra való gyaloglás, majd a dombtetőn való szinte fennsíkon való sétálás és nézelődés után elindultunk lefelé. Felfelé és lefelé menet is rácsodálkoztunk a már régen látott igen öreg fákra, amelyek még mindig állják az idő viharait. Egy szelídgesztenye fáról már nem is tudtuk volna megmondani, hogy valójában hány éves is lehet? Gyermekkorunkban erre jártunk iskolába Zsippóra, amit több úton is meg lehetett közelíteni, így bejártuk és megismertük Szendi-hegynek szinte minden „zeg-zugát”! Ezeken a dombhátakon arattak régen a szüleink, és sokunk már kora gyermekkorban hozzászokott az iskola mellett a mindennapi munkához, szüleink segítéséhez. Még ha minden résztvevő nem is beszélt ezekről a régi emlékekről, valószínűleg mindenki elgondolkodott magában azon, hogy milyen volt régen itt a felnőttek és a gyermekek élete. Mernye János (akit állítólag „ördögfiókának” nevezett gyermekkorában több, akkor még ott élő család), több érdekes történetet mondott el saját magáról és az ott élő emberekkel való viszonyáról. Szinte mindenkinek tudta a nevét, s azt is, hogy melyik házban ki lakott a ’80-as években. De azt is meg tudta mondani, hogy a több, felújított és rendben tartott ház ma kinek a tulajdonában van.
Itt és most én személy szerint megköszönöm neki a történeteit, amint többen is jót mulattunk és derültünk, s így a sétánk is ez által könnyebbé vált, mivel ilyenkor mindig megálltunk, hogy meghallgassuk Őt.
Köszönet azoknak, akik felajánlották a kolbászos falatkákat, az italokat, s azoknak is, akik a szintén felajánlott "alapanyagból" megfőzték a sétában megfáradt résztvevőknek szánt finom, és erősen megpaprikázott, borjúhúsból készült gulyáslevest! Jól esett mindenkinek az „estebéd”!
Gondolom, hogy minden résztvevő nevében is mondhatom: Köszönöm, köszönjük!
Forró Józsefné, Torma Zsuzsanna
2015. november 15.
|
|
|
- november 20 2015 15:28:03
Kedves Zsuzsa!
Veletek jártam a számomra ismeretlen utakon, amelyek már ismerőssé váltak. Megkóstoltam a finom gulyást is és most jól is esne igaziból is.
Örülök, hogy találkoztatok és szívből kívánok még sok ilyen alkalmat.
Szeretettel gratulálok: Viola  |
- november 21 2015 08:39:36
Kedves Viola!
Köszönöm együtt érző szavaidat, hiszen mindannyiunknak, - így Neked is - öröm, ha régi ismerősökkel találkozol!
További minden jót, egészséget és közös találkozókat, fellépéseket kívánok Neked!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
