Napkorong

Egyik este úgy döntöttem, hogy az utolsó busztávolságot gyalog teszem meg. Sétálok a kivilágított kőrúton, jól esik egy séta a friss levegőn. Sokan közlekednek még az emberek, szeretem figyelni őket, ilyenkor mindig - a fantáziámra támaszkodva - megpróbálom megfejteni jellemüket. De most nem igazából erre figyelek, hanem az egyik padon megpillantok egy hat év körüli kisfiút. Ott ül egyedül, hátán a kis óvodás tarisznyája és sírdogál. Rögtön a segítségére sietek, és mosolyogva megkérdezem:
- Szervusz Kisfiam, én Évi vagyok, Téged hogy hívnak? - és nyújtom felé a kezem hiszen illik tudni egy hatévesnek, hogy hogyan kell bemutatkozni. Tudja is, mert felém nyújtja kicsi kezét és hüppögve mondja:
- Szia Évi néni, én Marci vagyok - és próbálja letörölni a könnyeit.
- Marcikám drága, miért sírsz, segíthetek? És mit keresel egyedül este az utcán? -kérdezem tőle aggodalommal teli szívvel.
- Tudod Évi néni, én világgá megyek, csak pont most éppen megpihentem egy kicsit! Világgá megyek, mert rossz voltam. Mindig rossz vagyok! Azt mondja anyu is és apu is. -mondja rám tekintve szomorú kis arcával és könnyeivel küszködve.
Leülök mellé a padra és megsimogatom a kis fejecskéjét, letörlöm a könnycseppeket kicsi arcáról, és Ő hozzám bújik. Nem lepődöm meg ezen a gyermeki reakción, hiszen tudom mit érez, vagy legalábbis el tudom képzelni.
- És mondd Marcikám, mi a Te rosszaságod, miért mondják azt a szüleid, hogy mindig rossz vagy?Esetleg mit kérnek Tőled olyat, amit nem csinálsz meg?
Gondolkodik a gyerek, de tulajdonképpen érzem nála, hogy nem érti a kérdésemet, hiszen az ő szülei nem kérnek tőle semmit -ezt vélem felfedezni gondolataiban -, igen nem kérnek, egyszerűen tudomásul sem veszik, hogy létezik.
- Nem kérnek tőlem semmit, pedig én mindent megcsinálnék, ha anyukám azt mondaná, hogy takarítsam ki a szobámat, vagy rakjak rendet, mint ahogy más gyerekek is csinálják otthon. Tudod, ezt az egyik barátomtól tudom, hogy tőle kérik ezt a szülei. - mondja és szomorúan néz az éjszakába.
- Értelek! És Te magadtól önszorgalomból - mivel a barátod is megszokta csinálni - nem akarod megcsinálni ezeket a dolgokat?
- Dehogynem, meg is csinálom, de akkor anyukám rám veszekszik, hogy "még nagyobb rendetlenséget csinálsz Te kölyök, mi a francnak szültelek én Téged, csak a baj van Veled Te kis poronty"- és ismét hullanak a könnyei. Egyelőre vigasztalhatatlan, de lassacskán csak megnyugszik.
- Na figyelj Marci! Mondok én Neked valamit! Hagyd a csudába azt a világgá menést, mutasd meg, hogy hol laksz, én haza kísérlek és megpróbálok szót érteni a szüleiddel. Rendben? -mondtam neki kedvesen.
Nem tétovázott tovább megfogta a kezemet, a hátára vette a kis óvodás táskáját és mutatta az utat. És már tudott mosolyogni.
- Tudod, Évi, örülök, hogy az utamba kerültél, nem volt nekem kedvem világgá menni, hiszen sötét van, félek, félek, hogy a rossz emberek a rossz gyerekeket haza viszik magukhoz, és én tudom, hogy nem vagyok rossz. Ugye, hogy nem? Hiszen ki akartam takarítani a szobámat, de anyu nem engedte. - és elcsuklott a hangja.
- Nem, nem vagy rossz Marcikám, ezt a gondolatot verd is ki abból az okos fejecskédből, rendben? - mondtam mosolyogva és folytattuk utunkat hazafelé.Végre megnyugodott és már mutatta az utat a lépcsőházuk felé. Felbaktattunk a második emeletre, becsengettem. Meg mondom őszintén paráztam egy kicsit, nem tudtam, hogy mit fogok elérni a szülőknél e cselekedetemmel, de ha már belekezdtem elvégzem a feladatomat, még akkor is ha netán ki akarnának penderíteni.
Nyílt az ajtó, dekoratív hölgy nyitott ajtót, és betessékelt, de a mobiltelefonja a füléhez ragadt, gondolom én, mert csak enyhe kézfeltartással mutatta az utat, hogy foglaljak helyet. Megtettem, a bemutatkozásra nem hagyott lehetőséget, ugyanakkor a nappaliban konstatáltam az éppen számítógépen "dolgozó" apuka jelenlétét, akit nem érdekelt az, hogy ott vagyok és hogy ki vagyok, tovább folytatta lázas munkáját.
Marci fülébe súgtam, miután lesegítettem róla a kabátot, hogy "menj kicsim, nézz szét a szobádban, ha rendetlenséget hagytál, akkor csinálj rendet, de nagyon szépet és meglátod örülni fog neki anyukád." A gyerek széles mosollyal a száján beszaladt a szobájába.
Végre engedett a ragasztó - gondolom én - az anyuka fülkagylója és a telefon között és bemutatkozhattam. Ő is megtette de kissé nyers modorban kérdezte:
- Miben segíthetek? - és nagy zöld szemeivel csodálkozva nézett rám.
Elmondtam neki, hogy mi járatban vagyok, mindent elmondtam az elmúlt fél óra eseményeiről és a tapasztalataimról. Gondolkodott kicsit, majd hirtelen haragra gerjedt!
- Mondtam én, ugye mondtam én, hogy rossz az a gyerek! Neveletlen! Tudja, fiatalon szültem, de - tudom nem illik ilyet mondani - de nagyon megbántam! -mondta könnyeivel küszködve.
Ó, Te jó ég, hova kerültem, hogyan fogom én ezzel az anyával megértetni, hogy egy gyerek nagy felelősség, hiszen a gyermek születése pillanatától gondoskodást, törődést maximális odafigyelést igényel. Na mindegy, belekezdtem a mondókámba, szépen, halkan intelligensen, mosolyogva. Nagy kő esett le a szívemről, amikor egy kis könnycseppet véltem felfedezni az anyuka szemében. Talán most ébresztettem arra rá, hogy Ő az anyja ennek a gyermeknek, és a gyermek nem kéri az életet, azért sem szabad büntetni,. mert él.
Ekkor nyílt a gyerekszoba ajtaja, kiszaladt Marci, megfogta a kezemet és azt mondta:
- Gyere Évi néni, nézd meg, hogy milyen rendet csináltam a szobámban. Kissé kellemetlenül éreztem magam, de a gyerek okosabb volt attól, mint ahogy először gondoltam. Másik kis kezét nyújtotta az anyja felé és annyit mondott mosolyogva:
- Gyere anyuci, nézd meg Te is, tudod milyen sok feladatom volt? - És elkezdte sorolni kicsi ujjain számolva az eseményeket.A szívem szakadt meg és könnyeimmel küzdöttem, amint figyeltem milyen lelkesen magyaráz, és hozzáértően fejezi ki a gondolatait.
- Tudjátok, először is rendbe raktam az autóimat, nézzétek meg tuti sorban sorakoznak a polcomon. Ugye szép? Másodszor visszaraktam a mesés könyveket a polcra, ott is rend van! Összeraktam a tiszta ruháimat és bepakoltam a szekrényembe. Ma már nem porszívózok, mert este van, de reggel az lesz az első feladatom! - és örömmel konstatálta tekintetével, hogy tényleg jó munkát végzett.
Szemkontaktust kerestem az anyukával -szerencsére találtam - és egy mosollyal ajkamon bólintottam. Szerencsére értette.
Átölelte gyermekét, könnyek gyűltek a szemébe és azt mondta neki:
- Ügyes vagy Kisfiam, nagyon ügyes, és nagyon jó gyerek! -mondta neki az anyuka, én pedig egy zsebkendőt csúsztattam a markába, hogy letörölje a könnyeit. De a gyerek észrevette és így szólt:
- Anyukám, ne sírj, nem leszek többé rossz, ígérem nem leszek rossz, mindig szépen kitakarítom a szobámat, neked nem kell ezzel foglalkoznod - és visszaszaladt a játékaihoz.
Elköszöntem az anyukától, úgy gondolom, hogy jó munkát végeztem, végre megértette az anyuka a hatéves gyermeke lelkivilágát. Elköszöntem Marcitól is és a fülébe súgtam:
- Nagyon ügyes fiú vagy Kisfiam, és nagyon jó, a rosszak a másik oldalban laknak! -és halkan kisétáltam a lakásból. Az apuka észre sem vette, hogy mikor távoztam, vagy egyáltalán ki voltam én, vagy, hogy mit kerestem ott, nem is érdekelte.

Hozzászólások

Tiberius - november 20 2015 14:46:25
Kedves Évi !
Te voltál az angyal ki megmentett egy kis lelket és talán megváltoztattál
egy fiatal anyának a gondolatait.
Köszönöm,hogy olvashattam
Szeretettel
Tibor

gyongyszem555 - november 20 2015 15:03:48
Kedves Tibor!

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmedet, igen szeretem megmenteni a kallódó, szomorú kis lelkeket, erről szól az életem.

Szeretettel: Évi