Ilyenkor (is) megszoktam látogatni drága szüleimet a mennyországban és csapunk egy fergeteges bulit. Természetesen a képzeletem szárnyán repülök most is hozzájuk, de előtte felhívom anyukámat, hogy mikor érkezem.
- Szia anyuci, 11.oo órára ott leszek, megfelel Nektek? Jó, rendben, akkor készülődöm. Mindenki a helyén van, Andriska is a kis barátnőjével, és a két Barátom, tudod, az irodalmárok! Rendben, indulok nemsoká - közben könnyek szöknek a szemembe, mert annyira, de annyira hiányoznak a szeretteim. De tudom, hogy minden ember sorsa az, hogy a végén a mennyországba kerül, de jó, hogy oda, egyébként, mert így képzeletbeli utazást tudok tenni hozzájuk.
Előveszem világoskék mágneskártyámat, mely nyitja a "Kaput", de közben ajándékokat vásárolok. Nem nagy, drága ajándékokat, hanem aprókat, benne a szívemmel, hiszen a szeretet a legfontosabb. Anyukámnak és Andriska barátnőjének virágot viszek, rózsát és karácsonyi kaktuszt (ez anyukám kedvence) Andriskának sok-sok télapót és szaloncukrot, na és Gombóc Arthúr palettáján szereplő összes csokit, a két fiúnak finom bort - apukámnak és az egyik irodalmár barátomnak - a másiknak pedig üdítőt ,cukormenteset.
Behelyezem a kis mágneskártyát a helyére, Andriska már szalad elém! Nagy ovációval fogad, sok-sok puszit nyom az orcámra.
- Szia Évi néni, de jó, hogy itt vagy, már úgy vártalak! - mondja könnyeit törölgetve gyönyörű kék szeméből. Mit ne mondjak, én is könnyeimmel küszködöm, kedvesen átölelem a gyermeket és akkor látom meg kerekes székében közeledni a Barátnőjét, aki szintén üdvözöl.
- Dráai kicsi szíveim, itt az ajándékotok! - majd átnyújtom nekik a csokor virágot és Andrisnak a sok-sok csokit. Megköszönik illedelmesen, és már fordul a kerekes szék és Andris betolja az egyik szobába a lányt és vidáman eltűnnek a szemem elől.
Lassan bandukolok anyukámék szobája felé - mert mindenkinek aki a mennybe kerül külön szobája van -, egymásba nyíló két szoba, egy gyönyörű rózsaszínre és egy égszínkékre festett kis szoba az övéké. Finom illatokat érzek, minél közelebb érek. Anyukám nyit ajtót, csodálatos sütemény illat kering a levegőben.. Te jó ég, ez a mákos kalács illata, imádom,csak most bűnözni fogok, mert nem ehetek cukros ételeket, de nem bánom, ezt most akkor is megkóstolom, ha beledöglök is. De nem fogok, mert annyit nem eszem.
- Szia kislányom, már úgy vártunk Téged, nézd a kedvencedet sütöttem! - és vállamra borul, forró könnyei ömlenek végig az arcán, én sem tudom tűrtőzteni magam...apukám ott ül a kerekes székében a legújabb irománya felett, de most nem gépel, várja, amíg összeszedjük magunkat anyukámmal, de azért ő is elérzékenyül, de próbálja tartani magát, és így szól:
- Na kislányom, szia, remélem, hogy hoztál ebbe az írógépbe szalagot, mert nagyon el van kopva, már alig látszik az írás...és könnyeit törölgeti.
- Persze, hogy hoztam, hiszen erről soha nem feledkezem meg, na és hoztam Neked finom bort, tudod Badacsonyi muskotály...ez volt a kedvenced, tudom neked sem szabad édeset enned, innod, de ettől nem lesz semmi bajod (Sajnos már nem!)
Helyet foglalok, eszem, mit eszem, szinte falom a mákos kalácsot, iszom egy pohár bort is apukámmal, és ekkor kopognak az ajtón!
Istenem a két jó irodalmár Barátom érkezett, mindkettőtől kapok egy-egy csokor rózsát. Persze, csak képzeletbelit, és műanyag, ők készítették ott a mennyben a műhelyben, mert arra is van lehetőség.Miután könnyek között átadtuk egymásnak az ajándékainkat, mind a három fiú előveszi az irományát és felolvassák nekem a verseiket, amit ere az alkalomra írtak. Még apukám megmutatja, hogy éppen milyen tartalmú regényén dolgozik, majd megszólal a zsebemben a mágneskártyám, jelezve, hogy lejárt a látogatási időm.
Elköszönök tőlük, könnyeimmel köszködök, de nem tudom visszatartani őket.
De szerencsére Andriska feloldotta ezt a helyzetet, mert berobogott az ajtón és a fülembe súgta:
- Ugye, Évi néni karácsonykor is meglátogatsz bennünket, ha igen, akkor légy szíves hozzál a kis Barátnőmnek karácsonyi ajándékként egy világoskék, gyöngyökkel kirakott hajpántot, mert úgy szeretném, ha még szebb lenne. Jól mutatna a hosszú szőke hajában, és a gyönyörű kék szemeihez is illene. Ugye szerinted is? - néz rám gyönyörű kék szemeivel a gyerek mosolyogva.
- Igen, Andriskám, nagyon szép kislány a Barátnőd, hozom, hozom Neked az ajándékot! - mondtam neki, de mielőtt potyogni kezdtek a könnyeim, Ő már repült vissza a szerelméhez.
Elköszöntem szeretteimtől, kiléptem a "kapun" és nyugodt szívvel, lelkiismerettel ballagtam hazafelé. Jövök hozzátok karácsonykor is kedveseim, hogyne jönnék, már csak ennyit tehetek.
Egy nap,mindannyian megyünk látogatni szeretteinkhez,ki elébb,ki utóbb
és visszük a legszebb ajándékot a lelkünket.
Kedves,kis történetedhez szívböl gratulálok
Szeretettel
Tibor
gyongyszem555 - november 26 2015 16:15:10
Kedves Tibor!
Köszönöm szépen, hogy olvastál, igen így igaz, és mi akik még élünk, ez a minimum, ennyit tehetünk és azt, hogy emlékezünk.
