Lehet, hogy én vagyok a hülye, sőt biztos, de nem szeretem a karácsonyt! Illetve magát az ünnepet, a maga szépségével meghittségével imádom, de a képmutatást gyűlölöm.
Hallgatom az embereket a tömegközlekedési eszközökön, és kiver a víz.
Két öreglány beszélget, jól szituáltnak, intelligensnek néznek ki így első ránézésre, de, amikor megszólalnak, diskurálnak, kiül az arcomra a döbbenet, de próbálom álcázni.
- Tudod, Katikám én utálom a menyemet, de ilyenkor karácsonykor kénytelen vagyok széles vigyorral az arcomon átadni neki az ajándékomat, mert tudod, azért mégis csak karácsony van. (Na igen, mégiscsak!)
- Elhiszem Borikám, én pedig a vejemet gyűlölöm de cefetül, na de karácsonykor muszáj megjátszanom, hogy szeretem, hogy a lányomnak a kedvében járjak. (Igen, muszáj, ugyan már? Itt már kezd emelkedni a vérnyomásom, be is kapom gyorsan az aktuális gyógyszeremet, hogy nehogy leszaladjon a közelekédsi eszközről velem együtt.)
- Na és ott vannak az unokák! Őket szeretem, csak azt nem, hogy nagyon rosszak, neveletlenek, szófogadatlanok, tiszteletlenek nem csak velem, a szüleikkel is. Jajj, Katikám nem jól van ez így. De ha felhozom nekik, hogy nem jól nevelik a gyermekeiket, leugatnak, mondván "ne szóljon bele mama mindenbe, ehhez mama már nem ért, változik a világ, mindenki változik" (Na igen, az igaz, na mi van az értékrendünkkel? Dohogok tovább magamban. Vissza kell vennem a lendületből, mert mire az utastársaim leszállnak, az idegrendszerem is felmondja a szolgálatot, na de nem teheti, hiszen pont ezelőtt a szép ünnep előtt, nem teheti, úgyhogy bekapok egy nyugtatót. Ha ihatnék, most biztos egy felest kapnék be, és akkor már szép lenne a világ, vagy még rondább)
- Boriskám, és Te milyen ajándékot vettél a menyednek? Tetszeni fog neki legalább?
- Ugyan már, azt hiszed érdekel az engem, hogy tetszeni fog-e vagy sem? A francot sem érdekli, örüljön, hogy egyáltalán kap tőlem valamit azok után amilyen a mi kapcsolatunk. (Persze, megjegyezném neki csak úgy halkan, hogy én mindenkinek mindig olyan ajándékot veszek, amilyet én is szívesen elfogadnék, de hát mi közöm nekem ehhez a két emberhez?) - és szinte önelégült mosollyal tekint beszélgetőpartnerére. Engem meg ismét kiver a víz, már bekapkodtam az összes aktuális gyógyszeremet, vegyek be még egyet? Nem, nem veszek, ez nem az én problémám, közvetve vagyok érintett, hiszem hallom őket. Szálljak le, üljek át máshová, nem most már ha addig élek is végig hallgatom őket.)
- Na és Te, Katikám, Te mit veszel a kedvenc vejednek? - kérdezi még mindig az önelégült arckifejezéssel az arcán (szeretném letörölni úgy egyébként, de nem tehetem, hisz ki vagyok én) válaszra várva.
- Tudod, én odaadom a pénzt a lányomnak, és vegye meg ő, hiszen én nem kommunikálok a vejemmel, mert egyszer karácsonykor - képzeld el ezen a szent ünnepen - úgy összevesztünk évekkel ezelőtt, hogy majdnem dőlt a karácsonyfa is! Na, ehhez mit szólsz? Hát hogyan vennék én neki akármit is! Majd a lányom megoldja! - mondja Kati. Ficergek, én ezt már nem bírom tovább. Leszállok! Várakozok a következő tujára. Na végre megkönnyebbülök, talán még vidám is vagyok, amikor hangokat hallok a hátam mögötti ülésről. Két fiatal beszélget, igen pontosan a karácsonyi ajándékozási szokásokról.
- Igen, jön az anyósom is, de hogy minek, hiszen utál, tudom, hogy utál, hiszen egész évben nem kommunikálunk, de ilyenkor mert karácsony van, terülj terülj asztalka az igénye, és hoz valami kis semmiséget - lehet, hogy a százforintos boltból vette -, na persze én sem veszek neki nagy ajándékot, gondolhatod. - mondja beszélgető partnerének a fiatalasszony.
- Igen, én meg így vagyok az apósommal, tudom, hogy utál, érzem, érzem a tekintetén, de ilyenkor el kell viselnem, mert a férjem meg imádja, most mi a francot tudok csinálni. Képet mutatok! Pedig rühellem hidd el, de muszáj a családi békéért. (Muszáj egy nagy frászt, semmit sem muszáj ebből kifolyólag, ami nem esik jól az embernek és nem teszi szívesen.)
Le kell szállnom erről a járműről is, mert már gyógyszerem sincs több a táskámban, úgyhogy úgy döntök, hogy gyalogosan teszem meg az utat hazáig, már nemsokára otthon vagyok. Közben elgondolkodom. Milyen szép is lehet(ne) ez az ünnep, ha nem erről szólna, ha az emberek békességben, szeretetben élnének egész évben, nem lenne intrika, gyűlölet és szeretetlenség. Közben haza érek, a párom észreveszi rajtam a hangulatváltozást és egyből vágja, hogy mi történt, mert ez szokott történni minden évben.
- Tudod mit, kedvesem! Ne mozdulj Te ki a lakásból igy karácsony közeledtével, mert a Te lelkivilágod ezt nem viseli el, látom rajtad a döbbenetet és a szomorúságot. (igen, jól látja, hiszen ismer)
- Na igen, ez is egy megoldás, tudom, na de miért ilyenek az emberek? Miért van képmutatás? Miért? Azért mert karácsony lesz? Ha kétezer évig élnék, akkor sem érteném meg. Lehet, hogy ennyire hülye vagyok? Mondd, hülye vagyok én?- és leülök a gépemhez, kiírom magamból a tapasztalatokat és megnyugszom. Itthon nem kell ehhez nyugtató.
Tiberius - december 12 2015 15:18:07
Kedves Évi !
Amit írtál az nem meglepő,sajnos az emberi természet sok esetekben
hasonló.
Örömmel olvastam versedet
Szeretettel
Tibor
gyongyszem555 - december 12 2015 17:37:25
Köszönöm szépen kedves Tibor, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi
farkas viola - december 14 2015 16:50:11
Drága Évi!
Hát ezt jól kiírtad Magadból, illetve hallomásaidból. Csak óvnálak, be ne szedd már az összes gyógyszeredet egyszerre! Viszont jól tetted, hogy ezt megírtad, mert ez talán minden családban előfordul.
Szeretettel gratulálok: Viola
gyongyszem555 - december 15 2015 11:58:53
Drága Viola!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmedet.Tudod minden évben arra sarkall az agyam, hogy megírjam a véleményemet a karácsonyi képmutatásról. Én nagyon szeretem ezt az ünnepet, ha meghitt, és tényleg a szeretetről szól.Nem, azért a gyógyszereimet nem szemed be mindetannyit nem ér az egész. De sokszor elgondolkozom azon, hogy miért kell az ajándékozásra fektetni a hangsúlyt. A karácsony nem arról szól. Akiben van szeretet a másik iránt, annak egész évben - akár - karácsony van! Utálom, maikor emberek - családtagok - csak ekkor gondolnak - vagy nem - egymásra, és ajándékoznak világba mert ezt így kell tenni! Egy nagy frászt! A legszebb ajándék a szeretet.Aztán ilyenkor összeborulnak, de elmúlik a karácsony és mindenki megy amerre lát, egébe sem jut esetleg még az sem egy évig, hogy felhívja a szeretteit, mert talán ez lenne a minimum.
Köszönöm szépen, hogy meglátogattál kedves intő szavaiddal - mármint ami a gyógyszerezést illeti -, nagyon örültem Neked.
Szeretettel: Évi
gyongyszem555 - december 15 2015 12:00:32
eszébe sem jut*
