Napkorong

Háborúkban nincsenek győztesek.....

Háborúkban nincsenek győztesek,valamilyen formában mindenki veszít sok életet..
Tizenhét éves voltam,mikor az esztelen háború vége felé jártunk.A bombázások egyre
gyakrabban lettek,sokan idegösszeroppanást kaptak a légiriadó hangjától.
Láncos bombákat dobtak le,egész háztömbök omlottak össze.
Nyolcadik kerületi négyemeletes házban laktunk,(ami valamikor tisztességes
környéknek mondhattunk).Az elején csak éjjel jöttek a bombázók,később már
éjjel,nappal kiszámíthatatlan időben.Akkor már a lakók mind a pincében laktak.
Voltak akik a saját pince helységükben ami nem volt valami nagy de kényelmesebb
volt mint a közös nagy légvédelmi óvótérben átvészelni az idegfeszítő időt.
A mi privát pince-helységünk az épület hátsó felében volt a második lépcsőház
alatt amit valamikor mint cseléd lépcsőháznak hívtak.A pincénk két kis helységből
állott amit kimondottan fa és szén tárolásnak használtunk.
Tüzelőnk már régen elfogyott,oda vittük értékesebb holmijainkat remélve,hogy
megmaradnak.Zsúfoltan,de volt annyi hely,hogy két ágyat tettünk be ahol
négyen aludtunk,anyánk és három fiúgyerek.
Az idősebbik testvérem 19 éves légvédelmi szolgálatot teljesített a városban ami
kegyetlen munka volt, élő vagy holtakat menteni a romok alól.
Karácsony előtt volt,még nem töltöttem be a 18-ik évemet mikor a riadó megszólalt.
Achtung,achtung luft alarm,vigyázat légiveszély amit számtalanszor mondott be a
rádió,aminek a hangjától a gyenge idegzetűek hisztérikusak lettek.
A villanyvilágítást elveszítettük régen gyertyalángnál vacogtunk a hideg pincében.
Mikor egyszer csak borzasztó,hatalmas zajt hallottunk magunk felett.
Ijedten összenéztünk,láttuk,hogy mindnyájan hófehérek lettünk a vakolattól ami a
pince faláról keletkezett.
Nagyon megijedtünk,azt gondoltuk a ház összeomlott felettünk,csak hárman voltunk
bátyám szolgálaton volt. Mondtam anyámnak megyek megnézem mi történt aki
hevesen tiltakozott,de engem nem lehetett visszatartani.
Ahogy kiértem a pincéből nem láttam semmi különöset,amíg kezdtem felfelé menni
a lépcsőházba.Az első emeletig még nem volt semmi látható kár,a második
emeletnél már több lépcsőfok hiányzott a korlátba kellett kapaszkodjak.
Mikor kezdtem felfelé menni a harmadik emeletig ahol a lakásunk volt meggondolandó
volt,hogy tovább mennyek-e,négy,öt lécsőfok is hiányzott a korlát nélkül nem
tudtam volna tovább menni. Mikor nagy nehezen felértem,távlatból néztem a
lakás ajtónkat amin nem láttam semmit.Lassan, óvatosan közeledtem, az ajtónkon
kovácsolt rács mögötte üveg ami hiányzott s mikor benéztem nagy félelmet
éreztem az ajtó mögött nem volt semmi csak a hatalmas üresség,a négy
emelet összerogyott a földszintig.
Mindenünk odaveszett csak az maradt meg ami rajtunk volt.Szegény anyám
sokáig sírt.hontalanok lettünk,csak egy dohos pince volt a menhelyünk.

Folytatom....