|
 Vendég: 108
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
I. Szerepjátszás
Hiány-vidékek vándora, bátrabban lépkedhetsz, jóslatnak fejed fölött húznak el a madarak. Értesz az állatok és növények, a hallgatag kövek nyelvén, tolmácsold párbeszédüket.
Hiány-vidékek vándora, állj a körporond közepére, mi fehérre meszeljük arcodat, nagy homlokod cementszürkés lesz, szemed két gödre mindegy-színű, a fő, hogy árnyékban legyen, pillanthatatlanul. Szórakoztass minket! Úgy vágyunk örökbecsű tapasztalataidra, a jelrendszerre, ahogy közlöd, vibráló bohóc-nevetésedre, egész lényedre. Mutasd, magyarázd, hogy tereled a nyájat lakatlan hegyvidékein az ismeretlennek, hiszen mi csak ott járunk, ahol a mozdony dübörög.
Játszd el a fergetegszerű farkasfalka feltűnését, a nyájban feltörő rémületet, és ahogy elűzöd azt. Vezess be minket az oltalmazó varázsigék rengetegébe. Hántsd le a fákról a kérget – gyökerükig ismerjük meg a törzset! -, tárd fel az élő szervezet titkait. Hétágú létrádon vigyél fel minket a felhők birodalmába, engedj szabad kitekintést. Tényleg léteznek angyalok? Igen?!
Akkor az emberiség védelme okából most lefogunk, ítélkezünk feletted, és autodafén nyilvánosan megégetünk, mert aki valamit igaznak tart,az a tettével az ellenkezőjét inkább bizonyítja, s nekünk fontosabb a mi létünk. A cseppből tengerárad, s feletted évszázadok hömpölyögtek tova, mi sokan vagyunk, nem fáradunk. Ördögűzést tartunk, mert te csak vágysz, ám mi élünk, és ha te félsz, mi ugyan nem félünk. Védelmünk a ház, külön-külön olcsó bérszobák, de együtt – hatalmasan! Az utánunk jövő nemzedék lesz csak a pusztulás. Rád osztott szerepedből ezennel felmentünk,ne gondolj a nyájadra, magunkhoz emeljük. Ha akarsz, most védekezz!
II. Szerepjátszás
„ - Vöröslő hegyek közül egyszer útnak indult egykutya, félszeg; - s teljesen véletlenül belelépett egy tüskébe. Feljajdult, s belső hallással megtapasztalt egy mondatot, - jelesül: Az egyén közös, a közösség véges.
Ki akarta volna mondani, de egymaga állt sebesülésében, a füle pedig csupán ugatást hallatott.
Tudta magáról,ha nem is embernek született,de ha egyszer megtörténne a csoda,hogy kérdezik,ő emberül válaszolna. Csak lenne már valaki,aki igaz érdeklődéssel fordulna feléje…
Keresésre indult tehát. A szélrózsa minden irányát végigjárta. Nem panaszkodott, - nehéz közönyben telt az útja. Miközben ő személy szerint alaposan megváltozott: szőre színe lilásan fénylett; - termete az oroszláné, vagy lehetséges, egésze az.
Hogy legyen végre társa, egy idomárral vetette össze a sorsa, aki nem kérdezett semmit, csak ostorral serkentette, bár parancsaival életben tartotta.
Aki fennebb hasznosnak vélte, hogy a - tudtán kívül – „befelé emberként élő, de kifelé oroszlán”-lényt estéről estére mutatványéhes, vastapsos publikum előtt mutogassa.
Keservesen,de múltak az évek…
A sors végén pedig a Mindenki Tükre áll, amint elvárja az érkezőket, hogy tekintsenek bele…
S a kutya is beletekintett, s ha csupán egy pillanatra, de egészen váratlan dolgot látott. Nem kutyát, se nem oroszlánt, hanem egy sokat szenvedett, érzékeny emberi arcot csodálhatott.
Azonmód csillagpályára indult az újjászülető sóhaj: Ments fel sorsomból, vagy ítélj el, lélekismerő Isten! –”
… És nagy-nagy csönd támadt a tömegben azután…
|
|
|
- január 26 2016 11:39:54
Ez is érdekes volt. Második írásod ez, amit olvasok (Üzbégek után) és itt már biztosabbnak érzem, hogy gondolataink közel járnak egymáshoz, csak nekem nem mindíg ennyira lírai módon.
Tartalmas írás. Gratulálok.
PiaNista |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
