Napkorong

Van a nagy Semmi közepén, nevezzük rétnek, egy göcsörtös, öreg fa. azt mondják, aki az árnyékába heveredik egy bizonyos napon, annak a számára megszólalnak a levelei, ágai és mesét mondanak.
Élt egy legény, távoli, szegény vidéken, Isten háta mögötti faluban, ahol kevés volt a megélhetés, nagy a család, s mivel ő volt a hetedik fiú, elindult szerencsét próbálni. Nyakába akasztott egy tarisznyát, vándorbotot vett kezébe s útnak indult. Ment-mendegélt. Városokon, falvakon, erdőkön-hegyeken-mezőkön – és elért ehhez az álmot hozó bölcs fához. Leheveredett, s elnyomta a buzgóság.
Csendesen pihegett, de körötte szél támadt.
- Kajsza, kajsza – susogták a levelek.
- Banga, banga – zizegték az ágak.
- Kajszibarackfa – rebegte egy tündér, aki a szélforgatagban odatermett. - Van három
ága, három ágnak három virága, három virágnak illata, álma, és gyümölcsöt terem, épp akkorákat, amiből az ilyenfajta legénynek a családja is megélne. A család atyja az Isten, a család anyja a Nincsen, s ami közöttük támad, nevezik vonzalomnak.
- Szeretlek! – szólt az Isten.
- Kedvem nincs, legyek Minden – szólt Nincsen.
- Ha nekem minden vagy, magadnak Nincsen, keressünk valamit, keressünk kincset.
Az emberek kincsnek nevezik az olyan dolgokat, amik nem az övék, de ha mégis a szerencse útján hozzájutnak, élhetnek utána fényesen.
Épp akkor ért oda a Nap, az árnyék elvonult, s a legény felébredt.
- Semmi sem történt, csak aludtam, - és mégis mindent megértettem a világból.
Ott távolban, a rét és az erdő szélén áll egy ház.
– Odamegyek, megnézem, kik lakják.
És valóban. Lakott ott egy család. Három gyerek. Két fiú, egy lány. A lányka a sarokban sírdogált,mert hármójuknak nem volt se anyja, se apja. Elvitte őket a háború. Békétlen idők jártak akkor mindenfele, s nekik jól kijutott a bajból. S éltek ott a házban, szegényen és nagy-nagy bánatok közepette.
- Állj közénk, legény, védjük meg ezt a lányt s a házat. Négyen kimegyünk az erdőbe, kutatunk
olyan csemetefélék után, amilyent a fa alatt álmodtál. Beültetjük a rétet, felneveljük a fákat, gyümölcseiket kivisszük a piacra. Hátha megvigasztalódik nővérünk, s kiderül a sorsunk.
Úgy is lett. Gyűjtöttek suhángokat, elültették, gondozták, lett rengeteg gyönyörű virág, a gyümölcsök beértek, elkeltek, s híre ment az emberek közt, milyen édes ízű a kajszi.
Évről évre, szüretről szüretre szebben éltek, találtak mindannyian párt maguknak, kicsi lett a ház, hát építettek újakat, égett kezük alatt a munka, faluvá terebélyesedtek, megsokasodtak.
A háború fellegei elvonultak, s éltek békén, gazdagon, boldogul.
A legény a leányt vette feleségül, mert az együttlakásban hamar virágba borultak egymás iránt, s egyszer a legény azt mondta a lánynak:
- Szeretlek!
Mesésen eléldegéltek, mert gyermekeik is születtek.
Így találta meg a legény a kincsét-szerencséjét.