Délelőtt 10.00 órakor pontban, se kép, se hang - épp egy prózám kellős közepén jártam a gépemben - megszűnt az áram. Igyekeztem elraktározni az addig folyamatosan kibuggyanó gondolatokat a filkómból, de nem sok sikerrel. Betyár mérges voltam, mert tudtam, hogy ha hamarosan nem jutok újra gépközelbe, annyi, annyi a gondoltaimnak, és elölről kezdeni nem érdemes. (Az Elmű szakemberei egyelőre tudomásul vették a hibabejelentést, mondták intézkednek!) Mertem remélni, hogy talán egy fél óra, vagy maximum egy óra és újból "lőn" világosság. De nem így történt.
Az agytekervényeim közül pedig mint egy gyors sodrású folyó, ömlöttek a gondolatok igen, a semmibe! A franc egye meg - gondoltam - valamit gyorsan ki kell találnom, hogy ne vesszenek kárba a gondolatok. Eszembe jutott, hogy az íróasztalom felső fiókjában van saccperkábé 150 db. golyóstoll, ha másképp nem megy, leírom papírra, maj bemásolom. Igen ám, de fájdalommal konstatáltam, hogy egyik sem fog. Úgy ahogy volt, egyenként dobtam a szoba közepére. Nem sikerült a tervem, a gondolatok meg csak jöttek! Megpróbáltam rábeszélni a gondolataimat, hogy ugorjanak már el és keressék meg a kóbor áramot, hozzák vissza nekem. Nem nagyon tetszett nekik az ötlet, de magukra öltötték kis hófehér bundájukat - mert közben rohadt módon lehűlt a levegő -, és elsiettek. Na, érzékeny búcsút vettem tőlük, ezeket sem látom soha többé. Nem is láttam!
Tovább kutatok az asztalom második fiókjában, mert úgy emlékeztem, hogy ott voltak ceruzáim. Igen, rengeteg 2B-s ceruza - még amikor a gyorsírást tanultam időszámításunk előtt valamikor -, igen, gyorsan kikotortam az összeset, azoknak a létszáma is megközelítette a 100-at. Igen ám, csak gyorsan akartam írni a kis förmedvényemet, és egymás után törtem ki a ceruzák hegyeit.Betyár mérgességem tovább fokozódott. Ott voltam ahol a part szakad. Most mitévő legyek? Hol a hegyezőm? Pedig az is volt vagy harminc darab, most nem találtam egyet sem!
Már a hat íróasztal-fiókom tartalma a szoba közepén landolt a ceruzákkal, tollakkal egyetemben és a többi kacattal együtt. És akkor megláttam, megláttam "Őt". Ott vigyorgott a ceruzák között megbújva. Na gyere csak ide kis huncut, Te leszel a nyerő! Nagy volt az öröm a lelkemben, végre a gondolatok is behúzták a féket egy kicsit - már amennyi maradt még az agytekervényeim között -, egy pillanat alatt lekaptam az első filctollról a kupakot és óriási sebességgel írtam! Irtam volna, de totál ki volt száradva. Biztos hallottátok már, olyan nyöszörgő, csikorgó hangot hallatott, szabályszerűen sírt, de nem írt. Igy jártam mind a tizenkettővel.
Monumentális erővel tört rám a depresszió, közben a vérnyomásom emelkedett. A pulzusom keményen verte a 120-at percenként, a két érték pedig az egekig szökött.Olyan ideges voltam, hogy be kellett kapnom két szem vérnyomáscsökkentőt, mert úgy éreztem, hogy megüt a guta. Áram még nincs! Hová a francba botorkált el, nem tudom. Az Elmü sem tudta, nem, Ő sem.
És akkor eszembe jutott még egy lehetőség, a kés! Igen, késsel megpróbálom kihegyezni a 2B-s cerkámat, hátha...Behoztam az egész készletet a konyhából és szakavatott mozdulatokkal elkezdtem hegyezni. Igen ám, de mindegyik kés olyan életlen volt, hogy nem tudtam kifaragni vele egyetlen cerkát sem. És ekkor történt a baj! Hatalmas erővel belevágtam az ujjamba! Igen, azt elnyisszantotta rögtön, a franc egye meg. Na de most hol van a sebtapasz, pedig egészségügyi felszerelésem is volt otthon vagy három doboznyi kötszer, sebhintőpor, leucoplast. Most nem volt, nem találtam. A fürdőszobában tartottam a pipere szekrényben a parfümök, tusfürdők, samponok, testápolók, arckrémek között. Kidobáltam az összeset a szoba közepére és nem találtam. Most mi lesz? Elvérzek? Gyorsan átkötöttem egy fehér zsebkendővel - cefetül fájt -, de már az őrület határán voltam! Teljesen magam alá csúsztam, és ekkor érkezett haza a férjem a melcsiből. Meglátta a rendetlenséget a szoba közepén, a vérrel átitatott zsepit a kezemen és megkérdezte:
- Kedvesem, mi a jó istent csináltál, hogy nézel ki, mi ez a rengeteg minden a szoba közepén, selejtezel? - kérdezte aggódó tekintettel.
- Hagyjál békén, jól van? Nem tudok írni! Nem látod, hogy mindjárt meghülyülök? Ne szól hozzám ha jót akarsz, ne szólj! - és duzzogva ott hagytam.
Jött utánam, mert nem hagyhatta szó nélkül dühös kirohanásomat, meg akart vigasztalni.
- Ne érj hozzám, mert ütök! - és ellöktem magamtól a kezét, majd folytattam: nincs áram 6 órája, nem tudok írni, a rohadt tollak, cerkák, filctollak mind felmondta a szolgálatot. Hegyezőt nem találtam, pedig az is volt. Előszedtem a késeket, egyikkel sem tudtam kihegyezni egyetlen cerkát sem, a kezemet elvágtam, a gondolatok pedig az agyamból szépen lassan kifolytak, eltávoztak, magamra hagytak. - mondtam most már keservesen zokogva. És ekkor, hopp! Visszajött az áram! Elkezdett villogni a modem, a hét kis zöld szem vigyorgott rám. Hurrá, írhatok!
A férjem rendet csinált a szobában, én pedig elfoglaltam a helyemet a fotelomban, hogy végre befejezzem a prózámat. Igen ám, de csak néztem az elkezdett sorokat, és az égvilágon semmi nem jutott az eszembe. Miről is akartam én írni? Persze a fehér bundás gondolatok is elvesztek áramkeresés közben, kész, feladtam! Halvány fogalmam sem volt, hogy miről akartam írni! Felfüggesztettem! Majdnem magamat is már, ha nem érkezik közben haza a férjem!
Gondolkodtam, és levontam a konzekvenciát! Eldöntöttem, hogy másnap vásárolok ugyanannyi tollat, cerkát, hegyezőt, filctollat, mint amennyit kidobált a férjem, hogy máskor ne legyen ilyen gondom. Csak az a baj, ha most áram úrfi megemberelte magát és nem lesz kedve csavaogni, megint ott leszek, ahol a part szakad, mert ha sokáig nem használom az íróeszközeimet...pedig nem fogom, ha egyből a gépbe írhatok!
Ledöglöttem inkább aludni, és éreztem, hogy meg fogom álmodni a mondanivalót a holnapi prózámhoz! Csak el ne menjen megint az áram! Mert akkor azt már nem élem túl!
Tiberius - március 04 2016 11:17:46
Kedves Évi !
Rabja lenni valamikek,vagy valakinek nem jó gondolat.
Mikor valamit kigondolok legtöbbször kézzel íródott.
Valamikor a leg tekintélyesebb művek villany és írógép nélkül
íródtak.Köszönöm,hogy olvashattam
Szeretettel
Tibor
gyongyszem555 - március 04 2016 12:19:25
Kedves Tibor!
Érdekes, hogy én ennek az ellenkezője vagyok. Fizikai fájdalmat érzek a pszichémben - lehet, hogy ez a totális számítógép-függőség nyilvánvaló jele -, ha nem írhatok egyből gépbe! Pedig amig nem volt számítógép, imádtam kézzel írni! Leszoktam róla, ez az igazság.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi