|
 Vendég: 45
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Radmila Marković
A szőlőfalu
Sok évvel ezelőtt egy kofferral és egy kisebb utazótáskával indult Hollandiába, ahol várta a munkahelye, és a közös lakás.
Szép lány volt, a falu szépe, aki mindkét nemhez vonzódott. Őt ilyennek fogadta el a baráti köre, a többi meg nem érdekelte.
A lányt valójában nem a szegénység hajtotta elhagyni szüleit, megválni az akkori jó élettől, amit Jugoszlávia biztosított.
Egyik szerelme, aki tizenegy évig hitegette, mást vett feleségül, a másik szerelme az egyetemi
Évek után egy évre férjhez ment. Úgy érezte két kígyó marta meg, változtatta méreggé a vérét. Azt kívánta, el innen, valahova Isten háta mögötti helyre volna jó jutni, ahol egy fia lélek sincsen. Önmagától futott, menekült oda, ahol senki sem ismeri, és ő sem ismer senkit sem.
Családtagjai sem tudták, mire készül. Intézte a hivatalos ügyeket titkolva mindenkitől. Amikor minden készen állt az utazásra, előző este bejelentette szüleinek, másnap elutazik Hollandiába.
Mindketten a fodrász szalonban voltak, takarították. Az anyuka söprögetett, az apuka a kellékeket fertőtlenítette. A söprű megállt a levegőben, majd kissé jobbra dőlt, apuka leült a székre, fejét lassan a lánya felé fordította, szótlanul nézett rá egy darabig. Az arca falfehér lett, ajkait összeszorította. A felesége arcát lassan elöntötte a pír, szeme könnyel lett telített. Az apa szólalt meg elsőnek.
– Tőled nem várhat az ember semmi jót! Az a mihaszna miatt hagysz el minket?
- Kislányom –szólalt meg sírós hangon az anya-. Ne tedd! Majd elfelejted! Hiszen van jó állásod, kereseted, kell neked ismeretlen világba menned?!
- Hagyd anyukám! Nem ismered még? Amit a fejébe vesz, abból nem enged.
Hirtelen olyan sivárnak tűnt minden, pedig a tükör továbbra is mutatta a falon függő mosolygós férfi fejét, ugyanúgy álltak haptákban a falak, mégis az egész fodrász szalon, mintha nem is létezett volna soha. Úgy érezték a szülők, ott ülnek a semmi közepén.
- Ne izguljatok! – szólalt meg a lány. Nem lesz semmi bajom. Majd írok, meg persze sűrűn hazalátogatok. Most letusolok és lefekszek.
A szülők szótlanul ültek, nem mertek egymásra nézni, mert mindketten hangtalanul hullatták könnyeiket, amint a lányuk kilépett a látókörből.
Most ott ül a repülőgépben, hazafelé tart a fiatalabb testvére halálával is magára maradt. Megpróbálta felidézni szülei arcát. Inkább gyermekkori emlékek tódultak előtérbe. Ők hárman, testvérek nem igen játszottak együtt. Ő a lányokkal tartott, az idősebb testvér atyáskodott fölötte, a fiatal meg ragaszkodott hozzá, és ahol ő, ott volt a kicsi. Nem győzte lerázni magáról.
A szüleit úgy látta, mint akik egy szalonban dolgoznak, de mindegyik a maga munkáját végzi, rá sem néz a másikra. Az anyja háziasszonyi teendőket is elvégezte, az mellett fodrász, az apu borbély volt. Az apu a férfiak haját nyírta, vagy borotvált, az anyu frizurákat tupírozott, és közben ki-ki a saját alanyával beszélgetett. Néha egymásra mosolyogtak, esetleg bizonyították a vendég igazát. Amikor kevesen tértek be hozzájuk, olyankor anya kávét főzött, társalogtak, sőt volt olyan eset is, amikor jósoltak a zaccból.
Miért is nem jött soha haza, csak a temetésekkor találkozott a még élő családtagokkal, de most az utolsó is elment. Ki várja őt haza? Idősebb testvére után a szülei is hamar eltávoztak, a fiatalabbat is elvitte a rák. Most jön haza. Haza? Ugyan már! Régen nem haza jön, csak oda, ahol született.
Megérkezett. Taxival jött a reptérről. Az öccse felesége, és két barátnője várta Az egyik a pénzéért igyekezett behízelegni magát, a másik csak találkozni szeretett volna vele, de eltávolodtak egymástól, semmi sem kötötte őket össze. És ő? Jóformán nem ismert a szülőfalujára. Az utca arculata megváltozott. Az ismerősök eltűntek, meghaltak. Az ellentét szinte szúrta a szemét. Düledező házak ablakai ásítoztak, távolabb vadonatúj emeletes ház minden ablakára ráhúzva a redő. Az is üres. Hallotta, most is mennek a fiatalok külföldre, de azért, mert nincs megélhetés. Ő sem marad, amint túl lesz a hivatalos papírok intézésén, rögtön megy vissza Hollandiába.
Nem érdekelte semmi. Nem érzett se fájdalmat, se hiányt, olyan üres volt a lelke, mint a ház, amit elhagyott annyi évvel ezelőtt, magára hagyva egy házaspárt, akik véletlenül a szülei voltak. |
|
|
- március 24 2016 09:38:18
Kedves Radmila !
Érdekes,szomorú történetedhez szeretettel gratulálok
Tibor |
- június 27 2016 11:39:04
Kedves [i][b]Radmila[/b][/i], meg tudom érteni mindazt, amit egyébként jól leírtál. Nekem /nekünk most volt 36 éve, hogy eljöttünk otthonról. Nem menekülve, tervezetten. Persze sokat járunk haza, látjuk a pozitív és negatív változásokat, innen meg TV-n figyeljük, mi történik otthon.
Van közeli haverom, aki meghalni ment haza, vagy azért, hogy összegyüjtött vagyonával villogjon a hazaiak elôtt. Nem vagyunk egyformák.
Én meg sokad-magammal itt ápolom magyarságunkat 2000 kilóméterre a Hazától.
Gratulálok írásodhoz.
Üdvözlettel: PiaNista (rövid írásom is errôl szól itt az oldalon (Volnasky, Romansky, Polansky). |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
