|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Legkedvesebb városomban csupán öt évig éltem. Ifjúságom legszebb emlékei - egyetemista korom éveiből - kötődnek hozzá.
Gyermekkoromtól tanári pályára készültem. Nem volt könnyű ezt megvalósítani, noha az általános- és a középiskolát kitűnő bizonyítványokkal jártam végig. Szegény körülmények között éltünk, érettségi után munkát kellett vállalnom. Két évig számlázóként dolgoztam egy nagykereskedelmi vállalatnál. Monoton, rosszul fizetett munka volt, sok túlórával, amiért külön bér nem járt. Éreztem, hogy változtatnom kell életemen, keresni kezdtem az egyetemi felvétel lehetőségét, helyét.
Egy régi könyvet találtam otthon, a polcon Ezerszínű Magyarország címmel. Lapozgatás közben Szeged város bemutatásánál eldöntöttem, hogy a város egyetemének bölcsészkarára jelentkezem magyar-történelem szakra. Munkahelyemen nem vették jó néven távozási szándékomat, de kiváló minősítést kaptam tőlük. Kétéves kihagyás és a sok túlórázás miatt nem volt sok esélyem a felvételre, de megpróbáltam. Barátnőmet is rábeszéltem a továbbtanulásra, ő az orvosi egyetemre jelentkezett, fel is vették, ott él ma is a városban.
Sok évtizede már -1957. július ötödikén jelölték ki a felvételi vizsgám időpontját. Lakóhelyemtől háromszázhatvan kilométerre utaztam - egész napot vett igénybe - estére értem a vasútállomásra. Meglepett, hogy a város határán, emeletnyi magasan álltak meg a vonatok, lépcső vezetett le a városhoz, a villamosmegállóhoz. Könnyen megtaláltam a kollégiumot, ahol éjszakai szállást kaptam. Éjszaka - nagy bánatomra és fájdalmamra - viszkető piros foltok éktelenkedtek rajtam test szerte - poloskák csipkedtek meg. Korán ébredtem és kisétáltam a Hősök Kapujának nevezett boltív alatt, hogy körülnézzek. A Hősök kapuja hatalmas boltív, mely alatt a második világháború idején Horthy fehér lovon érkezett a városba. /A kollégium tanulóterme éppen a boltív felett kapott helyet később/. A levegő a friss öntözéstől és a sok virágtól kellemesen üdített. Pár méternyi séta után a Dóm térre értem, de előtte még pár percig csodáltam II. Rákóczy Ferenc lovas szobrát.
A Fogadalmi templom - mint valami mesevár - elkápráztatott. Szinte gyökeret vert lábam. A teret övező árkádsoron megszemléltem a szobrokat. Különleges faliórát pillantottam meg a templommal szembeni falon: Hetet ütött, és az óralap előtt mesefigurák jártak körbe, amíg az óra kongatta a hetet. /Később megtudtam, hogy eredetileg a 12 apostol járt körbe, amikor az óra készült./
A váratlan szép élményektől eltelve társaimmal besétáltunk az egyetemre, ahol délelőtt az írásbeli, délután a szóbeli vizsgára került sor. A két vizsga közötti szünetben egy lány - aki közeli városkában lakott és ismerte Szegedet - megmutatta nekem a Tiszát. A folyó láttán otthonosság érzete fogott el, mert az én városomnál a Duna folyik, és a folyó mellett élni mindig fontos volt számomra. Szőke volt a színe, ahogy a nép emlegette, és a dalok, amelyek róla szóltak, a versek, amik nagy magyar költők – Petőfi, Juhász Gyula – tollából születtek – mind eszembe jutottak a folyó láttára.
Szívből kívántam, hogy itt élhessek. Nagy örömet jelentett, hogy felvételt nyertem az egyetemre, szeptembertől már polgára lehettem. A kollégiumban is kaptam szállást, ahol öt évig éltem, otthoni körülményeimhez képest luxus körülmények között, bár a kisméretű szobákban legkevesebb hat személy lakott együtt, néhol emeletes vaságyakon. / Ma már ez megváltozott, új kollégium épült 2. Újszegeden, ahol évekkel később a lányom lakott, mert - szívből fakadó történeteim hatására - ő is itt tanult, és nyelvszakos tanár lett, ma itt tanít egy jó hírű középiskolában.
Az oktatás megkezdése előtt gólyatábort szerveztek nekünk. Előadásokon és sétákkal ismerkedtünk a város nevezetességeivel. Gyönyörködtünk a híres füvészkert csodás növényvilágában, a zsinagóga épületének kék és arany díszítésű belső szépségében. Látogatást tettünk a Móra Ferenc Múzeumban /a Feszty körképet még nem restaurálták, raktárban várt/ és moziba, színházba is eljutottunk. A múzeum híres igazgatói közé tartozott korábban Tömörkény, és Móra Ferenc is – az alföldi történetek megörökítői – de Mikszáth Kálmán mint újságíró is itt élt évekig.
Sétánk során láthattuk a híres Hungária-szállodát, mellette a város neves cigányprímás – Dankó Pista – hegedűt tartó szobrát. A szállodában elegáns bálokat szoktak rendezni, az egyetemi estélyeket is itt mulatták át a hallgatók. A tábort szervező hallgatók Ismertették velünk Szeged történetét, az árvíz utáni újraéledését, melynek során mérnöki pontossággal tervezték meg a terek, körutak, sugárutak elrendezését. Így értettük meg, hogy a körutak - londoni, berlini, párizsi körutak - az építést segítő országok fővárosának nevét viselik Szeged emlékező hálája által.
Hallhattuk a boszorkány-sziget legendáját, miszerint, Magyarországon itt történt az utolsó boszorkányégetés. A Tisza már szabályozott mederben, méltósággal hömpölygött előttünk, partján sétákat ígérő szerelmes hangulattal. Később, már hallgató koromban egy alkalommal még a Tisza „virágzását” is sikerült megtekintenem. Apró kis lepkék, kérészek násza volt ez, szemem láttára haltak meg a párzás után, halálos szerelemmel. A Tisza itt, ekkor valóban – ahogy a dal szól – temetővé változott.
A téglából épített védőfalon belül sorakoztak a klinikák, melyek Erdélyből települtek át ide. Az itt folyó gyógyító munkával is megismerkedtem hallgatóként betegségim miatt, és később is itt mentettek meg egy, sikeres műtéttel.
Szeptemberben az Ady tér bölcsészkar épületében megkezdtük tanulmányainkat. Büszkeséggel töltött el bennünket a tudat, hogy irodalmunk nagy költői – József Attila és Radnóti Miklós – is itt tanultak egykor. Horger Antal professzor nevét – aki József Attilát eltanácsolta, de Tettamanti Béla professzort, aki támogatta is megjegyeztük. Utóbbi még a mi hallgató korunkban is óraadó tanárként az egyetem tanári karához tartozott. Ugyancsak tartott nekünk is előadásokat Bálint Sándor, a szegedi népélet kutatója, a szegedi tájszótár készítője. Ma már az egyetem is József Attila nevét viseli. Az egyetem központi épületének falán a költő Születésnapomra
című verséből néhány jellemző sor olvasható:
„Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
tanítani”
Évfolyamunk három csoportból épült, egymással és tanárainkkal szinte családias kapcsolatban éltünk itt. A helybeli neves oktatók mellett a fővárosból lejáró tudós előadó tanáraink is voltak. Remek könyvtárak segítették tanulmányaink haladását. Könyveket olvastunk, kölcsönöztünk a központi egyetem és a múzeumban működő Somogyi-könyvtárból. Negyedéves kor után a nyári szünetben napi négy órában én is dolgoztam az egyetemi könyvtárban, az alagsorban tárolt régi könyveket rendszereztük. Folyóiratok külön teremben olvasásra kínálkoztak, de kölcsönözni tiltotta a szabály. Élmény volt ismerkedni a könyvtári munkával. Ebben az épületben az egyetem tanulmányi épületei és egy aula is található, ahol a díszes ünnepségek, például a doktorrá avatás is történt, /számomra is/. Én köszöntem meg latin nyelven a szertartást a rektori karnak, nagy tisztelettel.
A Tiszatáj című folyóirat havonta két alkalommal jelent meg, benne szépirodalmi alkotások, recenziók, kulturális hírek. Volt szerencsém itt is munkát kapni harmadévesen, adminisztrátorként és néha írásaimat is közölték tisztelet- díjért/ami egy diáknak megtisztelő és hasznos volt/.
3.
1960-ban nyáron újra megnyílt a Szabadtéri Játékok előadássorozata. Neves színészek operákat, operetteket, baletteket adtak elő. A Dóm-téren felállított széksorokban ült a nézőközönség, a színpad a templom előterén. Özönlöttek a látogató hazai és külföldi színházrajongók. Ez a felújított színházi előadás sorozat ma is él és sok külföldi vendég látogatja. Mivel akkor éppen a Tiszatáj című folyóirat munkatársa voltam, tiszteletjeggyel bejutottam az újságíróknak fenntartott helyre, és recenziót is írtam a Hunyadi László című operáról lapunkba. Itt említeném meg, hogy a város állandó színházát is minden évben bérlettel látogattam a karzaton ülve /ez olcsó hely volt/ és élveztem az operákat, operetteket, színműveket. Vaszy Viktor vezényelt, itt játszott akkor Kaló Flórián és Domján Edit. Az épület belülről szép, akár egy ékszerdoboz. Itt lettem magam is opera-rajongó.
A korzón, a város központjában – a Kárász utcán és a Széchenyi téren - sétáltunk, gyönyörködve a fasorban, a szökőkutakban, melyek halakat ábrázoltak a Tisza áradására emlékeztetve. A városban több gondozott park fogadja a sétálókat, különösen szép az Újszegeden nyújtózó sétány, fürdőivel, büféivel, szobraival. A közlekedést villamosok, buszok és trolik teszik kényelmessé. A Kárász utcát ékesíti a Klauzál tér, melyen Kossuth Lajos szobrát láthatjuk, a tér szélén pedig a híres Virág cukrászdában finom süteményeket és fagylaltokat kóstolhatunk. Meg is tettük, hiszen kihagyhatatlan.
A híres Csillagbörtönt, ahol a legelvetemültebb gyilkosok töltötték büntetésüket csak kívülről láttuk.
1962-ben megkaptuk diplomáinkat és mindenki álláshoz jutott itt vagy más városok középiskoláiban. Több évfolyamtársam az egyetemen tanársegédként kezdhette a tanári pályát, majd vezető beosztású oktatóvá lépett elő. Köztük talán a legismertebb, Dr. Kristó Gyula történész professzor, dékán és rektora is volt az egyetemnek. Ötévenként ő rendezte évfolyam találkozóinkat. Örömmel köszöntöttük egymást és megcsodáltuk a város új épületeit, a zenélő szökőkutat a központi egyetem előtti téren és a múzeum előtt. Megkóstoltuk a híres szegedi halászlét és sétáltunk a város szépülő utcáin. A Tiszatáj folyóiratnak egy ideig Vörös László évfolyamtársam volt főszerkesztője.
Szerencsés vagyok, mert lányomat, aki Szegeden él, ott tanít évente többször meglátogattam, és unokáimmal bejártuk a város parkjait, fürdőit, áruházait, nagy örömmel figyeltem a város fejlődését. Úgy vélem, nem véletlenül született a mondás: „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza.” Nemcsak a Tisza vize, de a város lakóinak kedvessége, segítőkészsége, vendégváró szeretete minden látogatót szívesen vár ma is.
A rendszerváltást követően a város ipara megfogyatkozott, bezárták a gyárakat, de szellemisége, kulturális arculata megmaradt. Sok szép épület és új lakótelepek bizonyítják a város fejlődését.
Győrben élek, kedvelt napilapunk a Kisalföld testvérlapja a Délmagyarország összekapcsol minket. Lányom látogatásakor mindig hoz nekem belőle és a Tiszatáj című lapból egy példányt. Mesél az iskolájáról, ahol magam is gyakoroltam, és képeket mutat új alkotásokról. Személyes látogatásról már le kellett mondanom, de szeretnék ma is ott élni, adózni a régi szép emlékeknek. Szeretem ezt a várost, gondolatban sokszor visszatérek és egyetemista korombeli élményeimről mesélek.
|
|
|
- június 02 2016 16:40:12
Kedves Melinda
Ennek igazán örülök, ma is szívesen élnék ott, gyönyörű város.
Sok szép emlék fűz hozzá.
Lehet, hogy ismertem is édesapád nevét, mert a kapcsolatot tartottam velük egy ideig.
szeretettel köszöntelek - mint mindig |
- június 05 2016 21:04:16
Kedves Mamuszka!
Szeretettel olvastam visszaemlékezésedet egyetemi éveidre és Szeged város akkori nevezetességeire.
Nekem a kedvenc magyar városom Sopron. Azért Szegedre is ellátogatnék egyszer, de sajnos már kihaltak az ott élő rokonaim. Így azt hiszem a Szegedi Szabadtéri Játékokat sajnos nélkülem fogják megtartani. |
- július 15 2016 09:30:52
Kedves Mamuszka!
Ezt a hosszabb terjedelmű, de annál inkább érdekes és tanulmányos történetedet is nagy figyelemmel olvastam végig. Hiszen - bár mi is jártunk 1990-ben Szegeden szakszervezeti üdülés keretében -, mégis, sok mindent nem láthattunk, mivel akkor éppen a Móra Ferenc Múzeum zárva tartott. De kellemes élmény volt számunkra. Nagyon szépen megfogalmazott igaz történetedhez szívből gratulálok, nagyon tetszett. Nem csodálom, hogy emlékeidben mindig ott maradnak a Szegeden töltött időszakod kellemes élményei!
Szeretettel: Zsuzsa  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
