|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
A lámpaláz a magamutogatás előszobája. Sok idegen, és köztük néhány számunkra fontos nézőközönség, hallgatóság előtt jól szerepelni, tapsot érdemelni. A színészek jól ismerik ezt a kinek kellemes, másoknak kellemetlen, izgatottság érzést.
Én ezt sokáig nem ismertem. Gyerekként sokat szerepeltem iskolai ünnepélyeken, falusi rendezvényeken. Mindig magabiztosan léptem színpadra, eszembe sem jutott, hogy drukkoljak. A legjobb tanulók közé tartoztam. Családomból soha senki nem vett részt ezeken az
ünnepségeken. Akkoriban ez fel sem tűnt nekem, mert mindig más dolguk akadt, vagy egyszerűen nem voltak kíváncsiak rám. Most, öregen kezdett el fájni visszamenőleg ez a távoltartó közönye a családomnak.
Már felnőttként mégis megismertem a lámpalázas - számomra igen frusztráló, félelmetes - érzést. Már tanárként doktoráltam középkori történelemből, és december végén meghívást kaptam az avató ünnepségre. A gimnázium igazgatója - ahol akkor tanítottam - nem akart elengedni az avatásra, mondván, neki nincs szüksége doktorokra, az óráimat meg kell tartanom. Erre természetesen nem volt lehetőség,mert legalább három napnyi távollétre volt szükségem ahhoz, hogy a távoli városba elutazzam az avató ünnepségre. Nem számolva a következményekkel engedély nélkül elutaztam - és családi szokás szerint - egyedül, senki nem kísért el.
Az avatási szertartásrend szerint - ezt akkor tudtam meg - annak a személynek kellett latin nyelven megköszönni a doktorráavatást, aki legutóbb védte meg disszertációját.
Sajnos, ez éppen én voltam. Az aula előtt a szertartásmester sorba állította az avatásra várókat és kezembe nyomott egy papírlapot, melyen a köszöntő szöveg volt felírva.Tudatta velem, hogy ezt az avatás végén a Tisztelt Bizottság elé kiállva nekem kell elmondanom, lehetőleg szabadon, tehát gyorsan tanuljam meg. Pánikba estem, rettegtem, verejtékeztem, de sikerült a szöveget - nem volt hosszú, csak nyolc mondat - megtanulnom és eldadognom. A visszafojtott idegesség azután kitört rajtam.A délutánt a kollégiumban töltöttem az esti vonat indulásáig, ám néhány óra múlva magasra szökött a lázam, kihívták a mentőt és a klinikára vittek vizsgálatra.Ott töltöttem - megfigyelés végett - az éjszakát, de semmi bajom, csupán ideglázam okozta negyvenegy fokos lázamat, reggelre elmúlt.
A doktori cím megszerzése az állásomba került,mert áthelyezés nélkül elbocsátott az igazgató a következő tanévben. Kerestem és találtam másik állást, de az árát nagyon megfizettem. Szakközépiskolában, fiúosztályokban tanítottam, az irodalmat megkedveltetni velük, nem volt könnyű feladat.
Évek múlva érett meg az a gyümölcse, amit várhattam, a doktori címtől, a Tanítóképző Főiskolába kerültem filozófiát és vallástörténetet oktatni. Itt éreztem második alkalommal - és egyben utoljára - a lámpalázat, amikor először léptem a majdnem száz főiskolás hallgató elé előadást tartani kezemben egy mikrofonnal - emlékeztető jegyzetek nélkül. Csak az első tíz perc volt nehéz, majd simán, érthetően, jó ritmusban másfél órán át beszéltem a témáról és nagyon élveztem a sikert. Többé nem éreztem lámpalázat előadások előtt. Nem mindig én tartottam , de amikor sorra kerültem, megteltek a padsorok az előadóteremben. A lámpaláz nekem segített. |
|
|
- július 04 2016 08:18:21
Drága Mamuszka!
Nagyon jó hogy ezt leírtad, s hogy engem idevetett a sors, és olvashattam.
Írásoddal, rengeteg emléket, gondolatot ébresztettél fel bennem, a lámpalázzal kapcsolatban. Arra gondolok, én is leírom novellában. Szerintem ez a téma nagyon izgalmas. Még valamit. A Te lámpalázad azért múlt el, mert felnőtt, tudatos életedben szerezted az élményt. Velem, amióta az eszemet tudom, velem van, s egy cseppet sem csillapodott soha. De ha már belelendülök a szereplésbe, elillan! Azt azért nem gondoltam volna, hogy ténylegesen be lehet tőle lázasodni. Akkor nem véletlenül hívják lámpaláznak.Köszönöm az élményt, s hogy engedtél bepillantani, az életedbe.
Szeretettel:
Ildikó
U.i.: A Debreceni Tanítóképző Intézet, népművelő-könyvtáros szakán(utolsó ilyen évfolyamon), én, tanultam a vallástörténetet, és a filozófiát. A sámánizmusról egyszeri olvasás után, sikerült egy olyan előadást tartanom, magam se értem hogyan, hogy a tanár, nem győzött példaként állítani. A többit majd novellában! |
- július 15 2016 09:39:10
Kedves Mamuszka!
Nagyon meghatott ez az igaz történeted is! Sajnos, az iskolai fellépéseink alkalmával (ének, szavalás, színjátszás) én is mindig nagyon lámpalázas voltam. Éneklések alkalmával szinte elcsuklott a hangom. De szerencsére a Sári bíró c. darab bemutatásakor már szerencsésebb voltam. Én voltam, Liza, a meny, akinek hosszabb szöveg is jutott a darabban, s szövegemmel jól "beolvastam" fiús családnak! Arra már nem igen emlékszem, hogy mi volt a szövegem, de kellett egy kis "beleélés", mivel én elég szerény leányka voltam.
Későbbiekben már elnőtt korban nem szerepeltem sehol, csak néha munkahelyi összejöveteleken, ahol közösen énekeltünk, s néha meg is dicsértek szép énekhangomért. Ma már nem tudnék úgy énekelni egy szép operett dalt, mint hajdanán!
Örülök, hogy Neked sikerültek az álmaid, vágyaid, - sok megpróbáltatás ellenére is -, és most kellemesen nosztalgiázol!
Szeretettel: Zsuzsa  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
