|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Hegedüs Andrea
Ígérd meg,
hogy soha, soha nem leszel boldogtalan
Abban a világban, ahol a lányok térdeit eltakarta vastagon a több rétegű durva szövésű ruha. Igen abban a világban kellett élnie két egynemű gyermeknek, akik már igen korán tudták mi az igaz szeretet. Tudták, hogy abban rossz nem lehet, hogyha az ember tiszta szívéből szeret.
A korunkbeli lányok, a babáik haját szépítgették és pirított cukrot csentek a spájz rejtett zugából, és a fiuk halálra kardozták botjaikkal a megrémült tyúkok sárkánytojásait, vagy a fa lombjai közt nevetést visszafojtva azon mesterkedtek hogyan tudnák észrevétlenül összekenni a legmakulátlanabb hölgy cifra kalapját. Igen elszigetelt, de boldog kis falú volt az otthonuk.
Az emberek sokszor leültek teázni, ilyenkor előhozakodtak történetekkel a régmúltból, amire sokszor vidáman, néha sírva emlékeztek. Megesett, hogy kifröccsent a citromos aromájú zamatos langyos lé fodros lágy esésű ruhájukra s kivillant hófehérnek nem mondható, de annál tetszetősebb mosolyuk. Kis ránc húzódott orcájukra, mint a vasalatlan ruhákra, de mégis bearanyozták a kint kíváncsiskodó férfiak tekintetét.
A legszebb ruhájukat felöltve minden vasárnap a templom harangjának ércelődő hangja hálaadásra hívta hű követőit a hitnek. Persze a felnőttek legtisztelettudóbb viselkedésüket felöltve próbálták rendre utasítani energiától duzzadt csintalan apróságaikat, akiknek nem mindig sikerült épp ruhába megmutatkozniuk Isten házában. Még a madár sem hallata hangját, amikor felcsendült az áldott beszéd. Némelyikük visszafojtott lélegzettel hallgatta a magasztos történeteket. A fény, az égi tisztaság beszűrődött egyre erősebben, határozottan vastag sugarakban a fából precízen összetákolt igen díszes épületbe. A padló résein az apró porszemek a fényességben békét, nyugalmat árasztóan lebegtek. Gyorsan telt az idő, az ember azon kapta magát, hogy mindenki szinte megújult lélekkel távozik Isten menedékéből, és az ajtón kívül újra megindult a nyüzsgés, szaladgáltak a gyerekek, az eladósorban lévő lányok pedig pironkodva suttogtak egymásnak búja gondolatokat az előttük elhaladó jól fésült fess fiatalemberekről s újra pompás koncerteket adtak elő a madarak. Szinte minden héten akadt ünnepelnivaló, amikor szegény s gazdag, öreg s fiatal vígan zenére táncoltak, ettek- ittak jót mulattak. Mindenki nagyon várta az ilyen összejöveteleket, de én, én csak arra vártam, hogy egy titkos helyen, azzal foglalkozhassak, amivel a világon legjobban szerettem volna. Nem, nem állatokat kergetni a réten, nem is virágdíszt fonni pitypangból, avagy habzsolni marékszámra a süteményeket, hanem hogy szenvedélyes vágyamnak eleget téve nézni, örömmel érinteni s csak együtt lenni azzal, akivel a legboldogabb voltam. A szemébe nézve láthattam a világ legszebb csodáját. Megérintve kezét, gondoltam benne rejlik Isten ereje. Nem kelletek a szavak. A testünk, mint ellentétes pólusok mágnesként reagáltak minden apró mozzanatra. Gondoltam, ez csak is mennybéli lehet, csodás varázslat. Amit igen nagy becsben kell tartani. Ezek a pillanatok feledtették velem, azokat a lomha perceket, amikor mások házánál zsenge lány létemre ganéznom kellett, vagy mikor édesanyám lilás szinte bőr nélküli kezeivel reszketve adott ételt testvéreimnek, mert a napok minden pillanatában más szennyeseit mosta, hogy rajtunk ruha lehessen. Igen, láttam mindezt már oly fiatalon, és fájt gigászi fájdalom hasított belém, hogy Isten házában egyek vagyunk, de odakint a valóságban porszemek, amiket nem táncoltat meg sohasem a fény. Vagyis, az igazat megvallva. Számomra minden pillanat, amikor hajába túrhattam lelkem tavaszának az volt a fény, mindennél fényesebb, ami táncoltatott. Szinte mesébe illő. Azért csak szinte, mert ezt a varázslatos dolgot más is észrevette. Persze, hisz vakító volt a fénye. Hittem, hogy a szeretet nem bűn, vagy szégyenletes dolog. Azt világgá kell kürtölni, hogy mindenki más is tudja, létezik, és tudja, mi az mikor rátalál. De talán túl édes volt a paradicsom leszakajtott gyümölcse, amire egyre többen sóvárogva vágytak. Igen, csak vágytak, hisz nem lehetett övéké.
Nem értették, milyen érzék robbanás volt minden egyes éltető cseppje. Éltetett, mint másokat a levegő. Mégis fojtogattak vele, hisz tiltottak s ellöktek tőle. Az a keserűség, kiszáradás, élettelen lét, amit nélküle kellett eltöltenem pusztító volt. De az még fatálisabb, amikor őt láttam szenvedni, mert megalázták miattam. A régi meghitt, gondtalan perceinket, a varázs legszebb csillogását belehelte a fagyos gyűlölet. Így nem tehettem mást, mint hogy írtam neki egy levelet, s a végén ez állt:
„Ígérd meg,hogy soha, soha nem leszel boldogtalan!”
Gondoltam leszek én majd helyette is, ha már az élet velejárója a jó s a rossz is, hogy különbséget tudjunk tenni, és tanuljuk, meg mire kell törekedni. Leszek én majd boldogtalan bolond, ki álmából is sírva ébred, hogy megadatott neki, még nincstelen szegénynek is a világ legszebb csodája. Két szív félelem nélküli egybeolvadása, visszafoghatatlanul hatalmas boldogsága.
Remélem, a teadélutánokon mosolyogva adja elő mesénket, mint ahogy én Isten házában a misebor felett.
Mindenki élete mese….” hol volt, hol nem”,
de madárdalt hall legalább egyszer.
Kiadni a kezeimből kényes, hisz előadásom szegényes s igen rémes.
2016.04.09. |
|
|
- július 08 2016 17:17:16
Kedves Andrea!
Tudod mit nem értek? Hogy ki, mi, miért vetett véget ennek a boldogságnak. Számomra ez nem derül ki. Pedig egy jó írásban egy végkifejletnek, egy csattanónak lenni kell, én úgy gondolom.
Gratulálok prózádhoz!
Évi |
- július 09 2016 09:42:41
Drága Andrea!
Nos, számomra, ez egy csodálatos írás. Sót, briliáns! De, kérlek, ne rontsd le a végét kishitűséggel!
A kezedből kiadni ez írást, nemhogy nem kényes, de szükséges, hogy hadd olvassák minél többen!
Eladásod pedig, épp hogy nem szegényes, sőt, inkább pazar!
Sabján Laca írásainál éltem át hasonló élményt, aki egy őstehetség, s most bátran állítom, hogy Te is az vagy!
Tehát az utolsó sort hagyd el kérlek!
Szerintem nem lényeges, hogy miért történtek így a dolgok ahogy végül történtek. A lényeg, hogy a szeretet megmaradt az írói énben, töretlenül, sőt, szellemi magasságokba emelkedett, hozzá adódott, az egészhez, a szeretet tengeréhez, hogy egyszer majd akkora legyen, hogy elássza az egész világot!
Nagyon, nagyon sok szeretettel gratulálok!
Ildikó |
- július 09 2016 09:44:48
Jav. Előadásod
Ildikó |
- július 10 2016 10:52:26
Köszönöm az olvasást.
gyongyszem55
Azt gondoltam én, hogy nyilvánvaló mi vetett végett a boldogságnak.
Mivel két egynemű szerelmes kapcsolatáról szól.
inyezsevokidli
Köszönöm ezt biztatásnak veszem, s könnyekig hatódtam.
A vége, amit szerinted kishitűségemmel elrontottam, igen elsőre magamról szólt s nem is akartam odaírni, de aztán úgy döntöttem otthagyom és az elmesélő szájából hallatom..hogy az a szerelem boldogság olyan hatalmas, hogy elmondani nem lehet még a legválogatottabb szavakkal sem. |
- július 10 2016 11:10:14
Andrea kedves! Még egyszer végig olvastam prózádat, de nem jutottam előbbre. Nem találtam arra utalást, hogy itt két azonos nemű szerelméről lenne szó. Ugyanis lehetett volna akár ez a találkozó egy titkos kapcsolat is. Te lehet, hogy tudod, hogy miről, kiről írtál - de az olvasó nem tudja, az olvasóval Neked kell közölni, hogy az élvezhető és érthető legyen. Ha csak valamilyen kis utalás is elhangzott volna arra vonatkozóan, hogy ez a pár egynemű -nincs abban semmi megvetendő -lehet, hogy nem is hiányoltam volna a végkifejletet, hiszen akkor értettem volna. Ne vedd kritikának amit írtam, csak szeretem megérteni azt, amit olvasok, főleg a prózáknál.
Üdv. gyöngyszem |
- július 10 2016 23:08:54
Kedves Andi!
Most lebuktunk!
Részemről, nem elég figyelmesen olvastam el az írásodat, pedig már az elején kiderül, hogy egyneműek szerelméről lesz szó.
"Igen abban a világban kellett élnie két egynemű gyermeknek, akik már igen korán tudták mi az igaz szeretet."
Engem annyira lebilincseltek a kifejező eszközeid, ezúttal a forma, hogy a figyelmemet valósággal elvonta a történetről. Csak a szépsége, s az üzenete ami átjött, s amivel én bevallom teljesen elteltem. Nincs más mentségem. Megbocsájtható?
Szeretettel:
Ikdikó |
- július 11 2016 03:23:42
"Igen abban a világban kellett élnie két egynemű gyermeknek, akik már igen korán tudták mi az igaz szeretet."
Na ebből a gondolatból aztán tényleg nem derül ki az, hogy ez egy leszbikus kapcsolat. Mert megértettem végre, hogy erről van szó. Két egynemű gyerek élhet családban is nagy-nagy szeretettel kövül véve a szülei által.Igen, szép szavak, kifejező eszközök élvezhető is, csak éppen a mondanivaló nem világos, igy ebben a formában. Egy prózánál pedig nagyon fontos, hogy értse az olvasó, hogy az írója miről beszél. Ne haragudj, nem akadékoskodom, nem is kritizálok, csak szerettem volna megérteni, hogy miről írtál. És azt, hogy miért fontos a történetben a választott címed.
Üdv: gyöngyszerm |
- július 22 2016 10:11:24
Kedves Andrea!
Hát itt vagyok...
Előrebocsájtom, hogy nem vagyok prózás, csak az írást figyelem.Szerintem egy picit jobban megszerkeszthetted volna, elválasztva a gondolati, történésbeli különbségeket.
Szépen írsz, bő szókinccsel, érzékletesek a leírásaid, majdhogynem apró részletekbe veszően...iegn, veszően, mert mondataid dagályosak, zsúfoltak, a végükre hagyod a lényeget, odaérve az olvasó - én- el is felejti mit akartál, ráadásul el si kalandozol mondat közben is, mintha az írás folyamatában jutna eszedbe ezer részlet, ötlet, s nem előre kigondoltan.
Az idézet után sor lett igazán Andis, azaz nem szerepjátszós, jó volt ez a váratlan kiszólás.
Vártam csattanót, de még csak konklúziót sem kaptam, csak egy csattanónak szánt önreflexiót, amivel egyetértek, csak nem rémesnek írnám, hanem lásd előbb, s a vége számomra összecsapottnak tűnik.
bocsánat a kemény szavakért, úgy látszik a prózában nem ismerek pardont.
üdvözlettel: zsermen |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
