Napkorong

Ezt tanultam tőled!

Nem kell felkészülni!
Csak késznek kel lenni!

*

BOLDOGSÁG Teszt

A kerti WC-ről állok fel éppen, amikor csöngetést hallok. Kicsit bosszankodva, hogy ki és miért zavar, elindulok a kapuhoz. Hogy sokkoljalak benneteket, (mint annak idején anyukámat), elmondom milyen öltözék van rajtam. Fejemen az Ica barátnőm égszínkék, kötött sapkája; fiam, nagy, hosszú, kopott, pecsétes pulóvere felül; elől, középen zérász tű, csak úgy, beletűzve; anyukám nadrágja alul; egy 39-es fűzős cipő a 35-ös lábamon. Valahonnan örököltük. Ebben, a mondjuk így, jelmezben, kicsit lassan, kelletlenül majd egyre gyorsuló léptekkel sétálok oda a kapuhoz.
Két hölgy, egy idősebb, de nálam jóval fiatalabb, kezében újságokkal és egy épphogy felnőtt korú lány, áll ott.
- Jó napot kívánok! Á, az újságok! - mondom, kedvesen, mosolyogva.
- Jó napot!- mondják mind a ketten, szinte egyszerre.
Láthatóan örülnek a kedves fogadtatásnak.
- Mi, M.-ből jöttünk, bla-bla-bla...-kezdi az idősebb hölgy, bemutatkozással, a beszélgetést.
- Ez igen! - bólintok elismerően, és bátorítóan.
- Ön szerint, miért nem boldogok az emberek? - folytatja, a betanult szöveget az idősebbik.
- Miért mondják azt, majd ha lesz egy házam, boldog leszek! Majd ha férjhez megyek, majd ha megnősülök, boldog leszek! Majd ha lesz pénzem, boldog leszek! Aztán, mégsem azok! Ön szerint miért? Mi kell a boldogsághoz? - néz rám kedvesen, várva a szokásos válaszok valamelyikét.
Én pedig, erre gondolok közben. Mi kéne? Hát, JÓ SZEX!
De nem mondom ki. Talán a jó neveltségem tiltja? Mi kell a boldogsághoz tehát? Fel van adva a kérdés.
- Mi? Hát a PILLANATBAN ÉLNI! - mondom, megtorpanás nélkül, mosolyogva, határozottan, meggyőződéssel.
- A pillanatnak? - csap le, a könnyelműnek tűnő válaszra az idősebb hölgy.
- NEM! A PILLANATBAN!- mondom nyomatékkal. - AZ ÉLET PILLANATOKBÓL ÁLL! - teszem hozzá, magyarázóan.
Szemmel láthatóan meghökken. Erre nem számított! A másik, csak figyelmesen néz ránk. Felváltva, hol rám, hol a társára. Aki, persze hirtelen nem tud mit mondani, de kedves ember lévén, kicsi szünet után felnevet, s lelkendezni kezd, hogy nagyon örülnek, hogy ilyen vidám emberrel találkoztak. Közben egymásra néznek megint, majd rám.
- Megmondaná a nevét, kérem? - mondja, még mindig mosolyogva, az idősebbik hölgy.
- Gillian Battle Face - mondom, és nem tetszem hozzá, pedig a nyelvemen van, hogy, ISTEN(NŐ).
De, gondolom!
EBBEN a PILLANATBAN, HATALMAS BOLDOGSÁG JÁR ÁT. Ők is boldogan mosolyognak, a hölgy átnyújtja az újságokat a kerítésen. Rájuk pillantok. Az egyik borítóján ez áll. LÉTEZIK SÁTÁN?
Készüljek fel, kéri a hölgy, mert legközelebb erről beszélgetünk. Akkor, még nem tudtam a választ, de most már, azt is tudom.
A válaszom: egyértelműen IGEN! Az is ÉN VAGYOK! Persze, ezt nem mondhatom nekik, mert erre, biztosan, megint nem lesznek felkészülve, s akkor hogyan beszélgetünk?

Ahogy elbúcsúznak tőlem és tovább mennek, egyedül maradva elgondolkozom azon, vajon, miért nem mondtam nekik, miért nem vágtam ki bátran, a mi kell a boldogsághoz kérdésre, hogy; mi kéne? Hát, JÓ SZEX! Hiszen a bátorságom megvolt hozzá, és teljességgel komolyan gondoltam.

Nos, hát azért, mert ha a beszélgetés elején" behúzok " nekik egyet, esetleg, a beszélgetés félre csúszott volna. Esetleg, nem tudtak volna tovább arra figyelni amit mondok. (Vagy én nem tudtam volna rájuk?)Én, kis naiv! 58 éves fejjel még mindig azt gondolom, hogy a szex tabu téma, amit ha kimondok sokkolom vele a hallgatóságot, s persze magamat. Ezen sürgősen változtatnom kell!

Ja, és tegnap előtt szakítottál velem!

Hozzászólások

gyongyszem555 - július 15 2016 10:48:13
Tetszett az írásod kedves Ildikó! Kellő humorral fűszerezve oldottad meg a lényeget.Hogy mi kell a boldogsághoz? Véleményem szerint mindenkinek más. Ez attól függ, hogy milyen az egyén jelleme. Mert van aki megelégszik egy jó szex-el, már boldog. Ki a francot érdekel a lélek! Ugyan már, az minek? Vagy a másiknak nem kell szex - semmilyen - csak a lélek dominál. Ilyen is van. De én úgy gondolom, hogy az az igazi boldogság, ha e kettő ötvözve van, plusz megsózva egy kis zsozsóval, de nem sokkal,csak éppen hogy...Mert a sok zsozsótól is meghülyül az emberi elme...ugyanúgy mint ahogy a kevéstől. Valahogyan meg kell keresni és találni az egyensúlyt és tényleg minden pillanatnak örülni. Gratulálok. És várom az írásodat arról, amikor a sátán létezéséről írsz.

Szeretettel: Évi