Napkorong

Előlegezd meg a bizalmat!
Őrizd meg a bizalmat!
De ha nem sikerül, s oda van, gyászold meg azt!
Nincs értékesebb dolog a világon, egy másik emberi lény bizalmánál.
Ha ezt tudod, mégis elveszett, lehet, törvényszerű volt, hogy megtörténjen.
Ami engem illet, amíg nem veszett el, nem is voltam tudatában, hogy létezett.
Hogy vigyázhattam volna rá?
Mire vonatkozott, terjedt ki ez a bizalom?
Részemről, hogy megőrzöd a titkot.
Hogy nem okozol fájdalmat nekem.
Hogy nem bántasz!
Hogy jó lesz!
Hogy nem sérülök meg!
Bízz bennem!- mondtad.
Úgy éreztem őszinte vagy, és nekem is annak kell lennem!
Úgy éreztem barátok lettünk!
De talán nem véletlenül mondják, hogy férfi és nő között ritka a barátság!
Tekinthettelek volna fiamnak, vagy öcsémnek, de neked másra kellettem,
s akkor az már vérfertőzés lett volna.
Lehet, hogy kevéssel megúsztuk.
Szerelemféltésből ölni is szoktak emberek.
Kérleltél!
Féltem, pánikba estem, menekültem.
De izgalmas volt a lehetőség, és a kihívás, hogy legyőzzem a félelmemet.
Titokzatos, érdekes, izgalmas és sajnálatra méltó voltál egyszerre.
Különös egyveleg.
Valóban, csak az akaratomon, és egy döntésen múlt, hogy megtegyem.
Hallgattam rád, s a többi ment magától.
*
Most azt mondom, nem volt alaptalan a félelmem.
Átléptem valamit, egy határt, ami megvédett engem. Egy gátat, egy belső falat, s elsodortak az események.
A gondolkodás, csak a tettek és az érzelmek után kullogott.
De talán épp így volt jó, így kellett, hogy legyen, így volt sorsszerű.
*
Nem voltál valami kedves velem az este.
Előtte még, egyik pillanatban, úgy éreztem, hogy mindent, ami éltet, ami táplál, tőled kapok.
A másik pillanatban pedig úgy éreztem, elárultam a férjemet, semmiért.
Három üzenetet küldtem, miután elbúcsúztál, igaz háromszor is.
Az egyik egy szerelmi vallomás volt.
Tudom, ez terhes lehet annak, aki nem így érez.
A másik egy panasz, a szívem fájdalmáról.
A harmadik egy helyszíni tudósítás volt arról a pillanatról, amikor újra megjelent a zöld pötty,
a neved mellett.
Ekkor éreztem utoljára a szerelmet.
A szavaid kijózanítottak.
Nekem kicsit gorombának tűnik az, ahogyan a kis határsértéseimet kezeled.
Előbb még olthatatlan vágyat éreztem a szavaid iránt,
most pedig, azt érzem, egy kicsi is elég lett volna.
*
Két és fél napja nem írtál már!
Ha megkérdeznéd, hogy vagyok? - azt válaszolnám, változó.
Reggel és délelőtt szabadok a gondolataim.
Délután hozzád kötöttek,
Este pedig kínzóak.

2014 novembere.

Hozzászólások

inyezsevokidli - augusztus 03 2016 13:02:05
"Most azt mondom, nem volt alaptalan a félelmem.

Átléptem valamit, egy határt, ami megvédett engem. Egy gátat, egy belső falat, s elsodortak az események.

A gondolkodás, csak a tettek és az érzelmek után kullogott.

De talán épp így volt jó, így kellett, hogy legyen, így volt sorsszerű."

Szeretettel, minden iránt aki él, mozog, virul, és remél.

inyezsevokidli:
A teremtés eszköze