|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
A parfümöket gyűjtötte és mindet szerette tudta, ezeknek örült a leginkább.
A megjelenése igen változatos tudott lenni, ezért is szerették annyira a színészi játékát.
Főként az első sorokban ülők rajongtak érte, mindenki arról beszélt egy-egy előadás után, hogy mennyire lenyűgözően meg tudja formálni a neki szánt szerepeket, hiszen ha megjelenik, szinte a szemük előtt pillanatok alatt azzá válik, akit épp alakít.
Valójában ő volt az egyedüli aki tudta ennek az okát. Titokban folyamatosan próbálkozott az illatokkal.
Amikor sok éve észrevette, hogy néha mennyire rajonganak érte, akkor figyelt fel arra az illatra, amelyet ilyenkor magán viselt.
Ezt követően a legnagyobb műgonddal felügyelte azokat a vizsgálatokat melyekkel egy kedves vegyész barátját bízta meg, aztán elkezdtek játszani az alkotóelemekkel, próbálkoztak másféle anyagokkal is, de azok eredménye néha semmi feltűnést sem keltett az emberek között, azonban akadtak figyelemre méltó esszenciák is, amelyekkel ő már tudott hatni rájuk.
Néha elgondolkodott azon, vajon miért éppen rajta ennyire erősek ezek a hatások, de nem tudott rá megfelelő magyarázatot találni, aztán az is megfordult a fejében, hogy talán van egy különös érzéke ami az illatokhoz társul.
Leginkább kamaratermekben szeretett játszani, akkor mindenki előbb-utóbb a bűvkörébe került, a rajongótábora idő közben pedig jelentősen kiszélesedett.
Megbízta az impresszárióját, hogy gondoskodjon arról, soha és semmilyen körülmények között ne készüljön róla fénykép vagy filmfelvétel és csakis kis termekben tarthassanak vele előadást.
Rendre nagyon komolyan készült a szerepeire és attól függően milyen karaktert kellett megformálnia, a vonzalom és a gyönyörűség illatai közé belecsempészte azt, amitől teljes lett az alakítása.
Mániákusan ügyelt az illatokra, hiszen tudta, ettől függ már minden, ez a módja annak, hogy amit elért azt sikerüljön meg is tartania.
A lakásában a tükröket levetette és csak egyetlent hagyott meg a sminkasztalánál, de az letakarva pihent.
Ő maga is érezte valahol, önvédelemből mélyen a lelkébe rejtve, hogy illatai nélkül nem szabad már óvatlanul tükörbe néznie.
Ezért csak akkor húzta le róla a kendőt, amikor már beszórta magát az általa kiválasztott illatokkal.
Ilyenkor kicsit lehunyta a szemeit aztán mélyen beszippantotta az illatfelhőt.
Hagyta, had járja át egész lényét az esszencia kavalkádja, majd ez után a kis asztalkánál lévő puffra ült és a leplet lehúzva a tükörbe nézett.
Amit látott, megelégedéssel töltötte el. Egy díva ült vele szemben, egyenes derékkal, csodás ruhájának dekoltázsában feszesen díszelegtek keblei. Szép hosszú nyakán ékeskedett a széles, kövekkel kirakott nyakravaló. Hatalmas göndör tincsekből tornyozott kontyának tetején villogott a diadém ő maga pedig gyönyörűséges volt, egész megjelenése maga a tökély.
Egy októberi napon történt, már erősen alkonyodott, a hintó a kis kamaraszínház előtt állt meg, a szolgálók már várták, mert nagyon eleredt az eső, esernyőikkel takarva kísérték be a művészbejáraton, oldalról fújt a szél, de szerencsére a frizurája nem kapott vizet, csak a ruhái áztak el kicsit.
Kellemesen összekészült az öltözőben, érezte, hogy itt-ott a bőre nedves lett, de törülközés közben amikor ellenőrzésképpen megszagolta a karját megnyugodva tapasztalta, hogy az illatok nem sérültek, alaposan beszórta magát.
Viszont azt is észrevette, hogy a hátán a ruhája igencsak átvizesedett.
Mielőtt kilépett a színfalak mögé, még rápillantott a tükörképére, futólag nyugtázta, hogy minden a megszokott, a látvány rendben.
Az első felvonásban hatalmas sikert aratott, a kis szünetben alig pihent valamit és már sietett is vissza a színfalakhoz.
A színpadon javában tartott az előadás, amikor az egyik jelenetben, ahol ő teázott a férfi főszereplővel, a nagyon illatos teát véletlenül magára löttyintette.
Nem volt igazán forró szerencsére, mert mire a folyosón ideáig hozták és beadta az ügyelő a szobalányt alakító színésznőnek, addigra már hűlt egy kicsit.
A kezében lévő kendővel azonnal leitatta magáról és közben tovább játszotta a szerepét.
Valamit érzett, talán a hátán lévő ruha nedvessége? Vagy a teafű aromája lehet? Csak átvillant agyán a gondolat, hiszen az alakítás az első, a többit majd az öltözőben elintézi.
Az első döbbent sikolyok egészen az első sorokból hangzottak fel. Aztán egy hölgy rémülten rámutatott és felkiáltott:
-Istenem, mi történik vele?!- és azonnal elájult a székén.
A díva a közönség felé fordult és mire a partnerére visszatekintett egészen kiesett a szerepéből, a férfi szereplő a vele szemben lévő széken hátrafeszülve ült, két kezét az arca elé kapva és csak annyit rebegett:
-Ó ne, ez nem lehet!
Nem is értette, mi történik, épp kérdezni akarta a körülötte lévőket, hogy mi baj, ezért nagyot szippantott a levegőből, hogy megszólalhasson.
Lélegzetvétel közben egész testében megmerevedett ahogy a tüdejét elárasztotta az illat, vagy inkább a mindent betöltő szag.
A víz átnedvesítette és megbontotta azt az összhangot, amelyet a tea aromája végképp összerombolt, lehunyta a szemét és pillanatok alatt megérezte, hogy oda a bódulat, oda a varázs, nincs más a nézők előtt csak egy agyon pacsulizott nő.
Felpattant és futva az öltözőjébe rohant.
A tükör előtt lehajtott fejjel lihegve a felindultságtól megállt, előredőlt és két kezével megtámaszkodott a rózsafa intarziás kis fésülködőasztalkának lapján.
Kinyitotta a szemeit, az első amit látott maga előtt a két eres, hosszú madárujjas ráncos kéz.
Aztán határozott mozdulattal felszegte az arcát.
-Igen-csak ennyit suttogott.
Megtörtént amire annyira ügyelt, nehogy előfordulhasson, lehullt az illat álca és szinte előrobbant az annyira fájó valóság.
Ráncos arcán patakokban folytak a könnyei, lehullottak hegyes állkapcsáról bele a bugyorszerű dekoltázsba, amelybe erőtlenül lógott bele a szép hosszú nyakék csodásan tündöklő medálja.
Érezte, már nincsenek illatok amelyek hathatnának rá, melyek nélkül az utóbbi években, vagy inkább évtizedekben egy lépést sem tett.
Alig állt a lábán, légvétele is kihagyott, aztán még érezte a zuhanást és a sötétséget.
A színigazgató és a társulat ott tolongott az ajtajában, de sokáig nem mert benyitni senki.
Végül a zsinórpadlás kezelőjét utasították, hogy menjen be, de szinte úgy kellett betuszkolniuk az ajtón.
Az vinnyogva lépett a szobába. Aztán ahogy félve körbehordozta a tekintetét, nem találta a művésznőt. Azonnal visszafordult és szélesre tárta az öltöző ajtaját, ahol mindenki lélegzet visszafojtva várakozott.
A pillanatnyi beállt csendben az ügyelő szólalt meg először.
-Nincs itt-kiáltotta.
Mindenki betódult, aztán csak álltak odabent mert senki sem érthette, hogy a ruhája, amit a színpadon viselt a földön van egy csomóban a tükrös asztalka előtt, de a dívának nyoma veszett.
|
|
|
- december 03 2016 20:54:40
Kedves Noémi.
Ez egy különösen rejtélyes történet, izgalmas, az olvasót is "Beengeded", rábízod a neki leginkább megfelelő befejezést.
Tetszett.
gyuri |
- december 05 2016 18:08:55
Kedves Gyuri,
Köszönöm szépen a hozzászólásodat  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
