|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_- Igen, emberi. Ebben az egészben van valami nagyon emberi. r11; jelentette ki a diáklány, majd a sûrûsödõ homályban csillogó tekintete összetalálkozott fiatal tanáráéval, aki már végképp feladta. Már régen nem bízott a jóban, az emberekben és semmiben, ami kicsit is széppé teheti egy ember elferdült életét. A lány felnézett az éppen megjelenõ esthajnalcsillagra, és megfogadta, soha nem adja fel, amíg a Nap halvány fénye ragyogni képes Keleten.
- Tudod, a legnagyobb baj az, hogy nem értem az embereket. Egyszerûen hiába próbálom, nem megy. Nem értem, hogy egyesek hogy törõdhetnek bele csak úgy a rosszba, ahelyett, hogy tennének ellene és egy idõ után nem megszokottként tekintenének rá. r11; mondta a lány, s elgondolkodva ölelte át meztelen lábait. A férfi hallgatott egy ideig, tekintetét pedig a vízben úszkáló vízipókra függesztette.
- Én úgy látom, hogy te még saját magaddal kapcsolatban sem határoztál.
- Nem. Tényleg nem. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Mindent úgy szeretnék, hogy azzal senkinek se ártsak, viszont a lehetõ legtöbb embernek foganatja származzon belõle. Eközben haladjak egy olyan úton, amit magamnak választok, még akkor is, ha sokszor kilométerekre vagyok a gond nélkül járhatótól. Közben gondok és kellemetlenségek egész arzenálja kísér, mégis mindig fontosabb más, mint saját magam.
- Csalódnék benned, ha önzõ módon csak magadra gondolnál. Egyébként biztos vagy te abban, hogy mindig a legkönnyebb út a helyes? r11; kérdezte a férfi, s összehúzott szemmel, kutató pillantásokat vetett a lányra.
- Nem. Sõt bizton állítom, hogy a legkönnyebb út vezet a mocsok legaljára. Én úgy gondolom, hogy az út minél hosszabb és buktatókkal telített, annál tisztábban látod, ki áll melletted. r11; jelentette ki határozottan a lány, miközben kinyújtotta lábait, karjait hátratolta, és rátámaszkodott. Arcát a napba tartotta, majd fáradt szemeit a mellette ülõre fordította. A férfi csak nézte, majd így szólt:
- Emlékszel rá, mit mondtam neked a barátságról és az emberi kapcsolatokról? r11; A lány nem felelt, csak bólintott. A férfi várt, majd felé fordult és komolyan folytatta.
- Olyan, hogy igaz barát nem létezik. Vannak, akiket akaratlanul is közelebb engedsz magadhoz, de õket sem annyira, hogy belelássanak a gondolataidba. Ne rázd a fejed, mert tudom, hogy tudod, hogy igazam van. Én könnyen látok másokba, elég empatikus típusnak tartom magam, ahhoz, hogy megértsem és átérezzem az emberek vágyait, indulatait. Tudom, hogy mi elég sokban hasonlítunk egymásra. Nem véletlen.
- De ebben nem értek egyet. Elõször én is így gondoltam. Vannak emberek, akiket fényévekkel fölöttem látok. Vannak, akikre ha nem is teljes önmagad, de egy részedet mindig rábízod. Legyen ez egy haver, akivel letört pillanataidban beszélgetsz, vagy legyen egy nõ, akire ha mást nem is, csak a tested bízod. De most mondd azt, hogy nem dobbant a szíved nagyobbat csak attól, hogy láttad, a srácokat mekkora boldogság fogta el egyetlen haltól. A Bence milyen örömmel futott, hogy szemügyre vegye a zsákmánytr30;
- Irigy vagy rájuk, mi? r11; vágott közbe a férfi, majd ismét a lány tekintetét kereste.
- Nem. Úr Isten, dehogy. Furcsa, de ha boldognak látom õket, én is velük örülök. Még akkor is, ha életembe nem horgásztam, és fogalmam sincs, mi abba a jó. A lényeg, hogy õk örüljenek neki. r11; A férfi egyik kezére támaszkodott, majd felugrott. Léptei tompán dobbantak a stég deszkáin. Egy darabig fel-alá mászkált, majd megállt és lenézett a lábait ölelõ lányra.
- De igen. Ismerd el végre, hogy igenis irigy vagy rájuk. Nem rosszindulatból, de irigy vagy rájuk, hogy egy ilyen dolognak is képesek ennyire örülni. Szereted õket. Látom, hogy ezerszer jobban megérted õket, mint az összes többi lány együtt véve. Nem igazán adsz a külsõségekre. r11; Erre a lány nem szólt, csak végignézett magán. Strandpapucsa valahol a stég túlsó felén hevert, halvány rövidnadrágján már nyomot hagyott a fába ivódott por, egyszerû, zöldes trikója sem követte épp a legfrissebb divatot.
- Igen. Igazad van. Irigylem õket, mert órákig le tudják vetni a problémáikat. Azzal nem értek egyet, hogy isznak, mert semmit nem old meg. Sõt, ha valami igazi konfliktusokat szül, az az alkohol. Annál jobban semmit sem gyûlölök, illetve ha olyanért vádolnak, amit nem követtem el. r11; A lány elhallgatott, tekintetével a tó túlpartján horgászó fiúkat követte, amint összepakolnak, és szép lassan a vadászház felé indulnak. Figyelte, ahogy egyenként, egymás szavába vágva tûnnek el az ösvény fái mögött. Nevetésük még sokáig visszhangzott a völgyben.
- Mióta tart? r11; kérdezte a férfi, majd elfordította tekintetét.
- Már nem tudom. Furcsa, pedig emlékszem, mikor elõször könyörögtem, hogy engedje el anyámat. Emlékszem, mikor utánam nyúlt, eltörte a csuklómat. Emlékszem a legfájdalmasabb sérülésekre, amit szinte senki sem látott rajtam, mert mint mondják a ruha ápol, s eltakar. Szinte minden hazugságra emlékszem, mit mondtam, mi történt velem, ha feldagadt az arcom. r11; halkult el egy erõltetett mosollyal a lány. r11; Gyakorlatilag nem tudnám megmondani mióta, mert már nagyon régen. ÉS folyamatosan romlott. Nem tudom, mettõl számít igazán rossznak, nem tudom, mióta vagyok képes mindennél jobban gyûlölni egy embert.
- Én kilenc éves voltam, mikor elválltak. Azt hiszem, anyámnak ez volt az egyetlen határozottan pozitív cselekedet az életében. Na meg persze, hogy megszülte a húgom. Négy év van köztünk. Én elég intelligensnek tartom magam, és tényleg elég jól látom az összefüggéseket. Tudom, ez sokszor nem látszik, és nevetséges, ahogy az emberek ezt nem veszik észre, és totál sötétnek tartanak. Téged viszont becsüllek, mert közepes képességeid vannak, viszont a lehetõ legtöbbet kihozod magadból. És a tanulmányi eredményeden kívül én úgy gondolom, hogy fel tudsz mutatni egy jól mûködõ háztartást, még akkor is, ha nem úgy élnek benne, ahogy azt szeretnéd. Mivel foglalkozol még?
- Nem fontos, még túl sok mindennel, amivel igazából nem nekem kéne, de nincs más, így kénytelen vagyok én, mert nem viselném el, hogy még az a maradék máz is lekopjon a családomról, ami kívülrõl megmaradt.
- Értem, de ez nem a te hibád. r11; mondta a férfi, majd leguggolt a lánnyal szemben. r11; Na, mit is csinálsz még? r11; A lány nem válaszolt azonnal, elfordította arcát.
- Hát, van egy szõlõnk, ami persze soha nem lehet gazos, és mindig teremnie kell. Vannak méheink, amik persze nem pusztulhatnak el. És vannak földjeink, amiket mûveltetni kell. De Úr Isten, ez lenne a legkevesebb.
- Én a vasmûnél dolgoztam éjszakai mûszakban. Nagyon sokszor elaludtam az iskolában is. Tanulni soha nem volt idõm, odafigyelni sem tudtam, valahogy mégis sikerült fõiskolára menni. Anyámat teljesen felõrölte a pénztelenség. Miután elválltak, ottmaradtunk neki ketten a húgommal. Ha tudott takarított, vagy más munkát vállalt. Õ nem volt ehhez hozzászokva, az idegei felmondták a szolgálatot. Nem véletlen nem szeretek haza járni, de megteszem, mert kötelességemnek érzem. Tudod milyen az, mikor hazamész, levezetsz közel 100 km-t, aztán rád vágják az ajtót? A szülinapi ajándékodat a falhoz vágják, és minden ok nélkül üvölteni kezdenek veled?
- Igen. r11; mondta halkan a lány, majd még jobban összehúzta magát. r11; Tudod, mi az, ami nekem nem számít egyáltalán? A pénz. Annyira mindegy, hogy épp egy százas van a zsebembe, vagy egy húsz ezres. Nem érdekel. A pénz a legáltalánosabb, és legelcsépeltebb dolog a világon. Az ember mégsem tud létezni nélküle.
- Ugyanezt gondolom. Engem viszont nem a pénz zavar, vagy a szerepe, hanem annak hiánya. A pénz hiánya. Ezekkel a dolgokkal nem igazán foglalkozom. Családot nem akarok, annyi pénzem meg mindig lesz, hogy saját magamra elég legyen.
- Na igen, a család. Ki az, aki tényleg komolyan hisz abban, hogy valaha is boldog lehet? A boldogság nem egy másik ember jelenlétén illetve létén múlik. Én úgy gondolom kétféle kapcsolat van. A testi és lelki. Vagyis én elég egyszerûen mûködök. Akivel intellektuális síkon kijövök, azzal soha nem szeretkeznék. Akivel viszont lefekszem, soha nem beszélgetek túl sokat, illetve magamról nagyon keveset árulok el. A nagy igazság az, hogy félek. Mert persze a testi kapcsolathoz is kell bizonyos fokú bizalom, de ha ez a kettõ keveredik, akkor nagyon könnyen elveszhetsz. Én abból nem kérek. Engem az életbe nem fog irányítani senki. Sandy-m szerint ezért nem leszek boldog soha.
- A boldogság egy igen relatív dolog. Családom nem lesz, mivel úgy gondolom, az én génjeimet kár lenne tovább örökíteni. A leghosszabb kapcsolatom eddig 6 hónap volt.
- Ne izgulj, nem versz rám. 6 hónap pont elég ahhoz, hogy kiéld magad egy emberben, akirõl pont ennyi idõ alatt kiderül, hogy nem az, akinek hitted, és terhessé válik a jelenléte, ha nem találtok közös pontot. Én még 6 hetet sem bírtam ki senki mellett egy huzamban. Pedig nõ vagyok. Bennem valami alap félre csúszott ezek szerint. Mert én nem várom a nagy szerelmet, és nem hiszek a mesékben. Sem a teljes, minden gondot feledtetõ boldogságban. Én abban hiszek, hogy a romlatlan dolgoknak kell örülni. Nézz oda. r11; állt fel a lány, és a stég széléhez sétált. Jobb kezét a magasba emelte, és a tó túlsó partján fekvõ hegyek fölé mutatott. r11; Látod. Megy le a nap. Gyönyörû, ahogy a fény egyre hosszabb utat tesz meg a felszín felé, így vörösre és narancsra festi az eget. Az emberek általában ennek sem tudják a fizikai magyarázatát. Én igen. Ugyanúgy, ahogy a frontérzékenységnek is. Nem tehetek róla, szeretek tanulni, és többet tudni az átlagosnál. r11; tette hozzá a lány, majd kisebb fordulat után lejjebb eresztette karját, egy közelebbi pont felé mutatott. r11; Látod azt a fát? Azt az egyenes, hosszú törzsû kõrist? Nézd meg. Hány vihart állt ki, és még csak meg sem hajlott. Úgy gondolom, ha az ember szembe száll a széllel, vagyis a problémákkal, legyen az akárhányszor nagyobb és erõsebb nála, egyenes gerinccel állhat az út végén. Csak akarni kell. r11; A férfi ismét leült. Hallgatott egy darabig, majd a lányra nézett.
- Belõlem már sikerült kiölni mindenféle érzelmet. Eszek, de igazán nem élvezem az ízeket. Szeretkezem, de utána a testi kielégülésen kívül mást nem érzek. Vannak emberek, akik iránt képes vagyok az égvilágon semmit sem érezni. Egyszerûen semmit. Semlegesek. Tudod, én általában úgy viszonyulok az emberekhez, ahogy õk is hozzám. És nem azért bántom a srácokat, mert fájdalmat akarok okoznir30; - hallgatott el, mert a lány befejezte a félbehagyott mondatot.
- Hanem mert így törõdsz velük. Nem okozol nagy fájdalmat, viszont érezteted velük, hogy gondolsz rájuk, és észre veszed õket. Azt hiszem, nálad ez, ha mondhatjuk így, a szeretet jele. r11; hallgatott el a lány, majd ismét leült.
- Igen. De bármikor el tudnék menni mellettük, úgy is, hogy egyetlen szót sem szólok hozzájuk, illetve teljesen figyelmen kívül hagyom õket. Egyáltalán nem érzek semmit.
- Látod, ez az a szint, ahová én sose akarok eljutni. Én hiszek abban, hogy ameddig sétálsz az utcán, és szembe jön veled valaki. Akárki, és rád mosolyog, te képes vagy visszamosolyogni, addig még van a világon emberség. Ha nem is sok, és igazán ritkán bújik felszínre, de tudod, hogy valahol mélyen még lakozik az emberekben.
- Igen, én is így gondoltam még anno. Aztán rájöttem, hogy mindegy mit csinálsz, kivel éled le ezt a rövid idõt, elõbb-utóbb mindennek vége lesz. A szerelem a legnagyobb hazugság, amit ember kiejthet. Tanuld meg, hogy az, aki könnyen kimondja, hogy szeret, az vesz a legteljesebben semmibe. Én még soha senkinek nem mondtam, mert hazudni nem fogok azért, hogy valaki szemében többnek tûnjek.
- Furcsa, én sem. Mert egyszerûen még az is lehet, hogy épp abban a pillanatban komolyan gondolod, aztán eltelik egy kis idõ, és rájössz, hogy már rég nem ugyanazzal az érzéssel fekszel valaki mellett, ha hajnalban ott ébredsz mellette.
- Akkor most jön be az, amit a múltkor mondtam: Ha mosolyogsz, a Világ veled nevet. Ha horkolsz, egyedül alszol. r11; mondta a férfi, majd ismét kutató pillantásokat küldött diákja felé, aki tekintetét továbbra is a tó nyugodt felszínén pihentette.
- Igen, és elõször tényleg volt értelme. De az is ellentétre épült. Ha nevetsz, a vidámságod átragad másokra, és rengeteg ember vesz körül. Ha horkolsz, akkor pedig még az az egy ember is elhagy, aki pedig állítólag szeret mindenestül.
- Hát épp ez az, ami nekem nem egyezik. Ha igazán szeret, még akkor sem hagy el, ha horkolsz, mert akkor is TE vagy.
- Igen. De te akkor is azt kérdezted, van-e összefüggés a két mondat között. Valamilyen szinten van, de igazság az nincs. Ebben igazad van.
- Na látod. Így derül fény a felszínes kapcsolatokra. Semmitõl sem kapok elõbb frászt, mint attól, ha az emberek nem képesek beszélni a problémáikról.
- Pedig ideje hozzászokni. r11; mondta a lány, és ránézett tanárára. Az levette sötétkék pólóját, és hanyatt dõlt a stégen, melynek fa deszkáit már épp átmelegítette az éledõ májusi napsugár. r11; Szokd meg, hogy egyedül kevés vagy.
- Vicces, hogy pont te mondod. r11; mondta a férfi, majd felkönyökölt és a lányra nézett. A diák is visszanézett, majd kis idõ múlva elfordította tekintetét, és a távolba bámult.
- Igen. Igaz. Én sem vagyok képes hozzászokni, mert úgy gondolom, hogy megfelelõ kommunikációval, ha nem is mindent, de az emberi kapcsolatokból eredõ problémák nagy százalékát meg lehet beszélni.
- Igen. De nem jöttél még rá, milyen kevesen gondoljuk így? Az én anyám a mai napig nem képes beszélni a problémákról. Az egész gyerekkorom ebbe éltem le. A múltkor otthon voltam, de annyira képtelen volt beszélni, egyáltalán gondolkodni, hogy mikor hazajöttem majd fél órán keresztül sírtam. r11; mondta a férfi, majd gúnyos mosolyra húzta ajkait.
- Látod, ez az amit én nagyon ritkán engedek meg magamnak nõ létemre. A sírás. Úgy hiszem, az a legnagyobb gyengeség. És mikor tehetetlenségemben sírni tudnék, összeszorítom az öklöm, ráharapok a számra, és arra gondolok, hogy nem szerzem meg azt az örömet senkinek, hogy engem összetörve sírni lásson. Illetve nagyon kell bíznom abban az emberben, amit pedig ritkán teszek.
- Pedig hidd el, néha kell. A sírás egy totál emberi tulajdonság, amit nem választunk szívesen, de van, hogy elkerülhetetlen. r11; mondta a férfi.
- Igen, emberi. Ebben az egészben van valami nagyon emberi. r11; jelentette ki a diáklány, majd a sûrûsödõ homályban csillogó tekintete összetalálkozott fiatal tanáráéval, aki már végképp feladta. Már régen nem bízott a jóban, az emberekben és semmiben, ami kicsit is széppé teheti egy ember elferdült életét. A lány felnézett az éppen megjelenõ esthajnalcsillagra, és megfogadta, soha nem adja fel, amíg a Nap halvány fénye ragyogni képes Keleten. |
|
|
- május 28 2008 13:09:28
Soha ne add fel, keves Crystal!
Igazad van abban, hogy "mások ne lássanak sírni", jobb olyankor, amikor senki sem látja.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 22. péntek,
Cecília napja van.
Holnap Kelemen napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
