|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Meghiúsult találkozás
A látszólag semmitmondó eset nyomot hagyott bennem, fájó emlékű, megható nyomot.
A rákoskeresztúri piaccal szemben lévő Kaszáló utcán át vitt az utam. Az utca elején két kocsma van, jobbról is, balról is egy. Lehet, hogy nem ez a hivatalos nevük, talán Falatozó, Italbolt, esetleg Vendéglátó-ipari egység, de bennem az első megnevezés rögzült.
Már messziről láttam, hogy a jobboldali kocsma előtt álldogál egy fehér, nagyobb testű kutya. Ott állt, mintha várna valakit, aki benn iddogál. Ő talán szívesebben menne máshová, egy neki jobban tetsző jövő felé, de hát a kötelességtudat… Érdekes módon, gondolataim menetével együttesen a kutya is észrevette jöttemet. Mellé érve, tekintetünk találkozott, s szemünk egymásba mélyedt. Elhaladtam mellette, és az előbb megkezdett gondolatsor egyre élénkebben gyűrűzött bennem. Megállapítottam, hogy mindenképpen jobb sorsra érdemes és szebb környezetbe való lenne ez a szép, értelmes szemű kutya. Amint így eltársalogtam magammal, feltűnt, hogy a velem szemben jövők nagy ívben kikerülnek. Akkor vettem észre, hogy a kutya szorosan mellettem halad. Meglepődtem. Lehet, hogy érzi a gondolataimat? Vagy egy időben találkozott össze a lelkünk? Na, de miért csodálkozom? Hiszen mindannyian összetartozunk mindenkivel és mindennel, s felelősök is vagyunk mindenkiért és mindenért. Csak hogy ezt sokan még nem ismerik el.
Öröm, sajnálat és fájdalom érzése kerített hatalmába. A kutya, mintha védelmet keresett volna nálam, pontosan úgy, ahogy nekem is ez hiányzik az életemből: tartozni valakihez, valamihez…
Gondolataim megállíthatatlanul sokasodtak. Testem itt gyalogol az utca közepén, s a kutya meg már a bal oldalamon jön velem, egyre közelebb, még ragaszkodóbban hozzám, lelkünkben összekapcsolódva.
Ahová igyekeztem, oda mégsem mehettem egy nagy kutyával együtt. Aggódó gondolataimat be kellett zárnom a belső énembe, s határozottságot erőltettem magamra.
Megálltam, szembe a kutyával, de szomorúságomat nem tudtam eltitkolni alkalmi útitársam előtt.
Néztük egymást és beszélni kezdtem hozzá: Te szegény Kutya, mit akarsz tőlem? Nem jöhetsz velem!
Menj vissza szépen! Hangom elakadt, szemem elhomályosodott és könnyek peregtek le arcomon. A kutya mindent megértett, gondolatai az enyémmel megegyeztek…
Megfordult és megindult visszafelé! Egy szobor merevségével néztem utána, majd tétován én is megfordultam és elindultam a bizonytalanságba, miként Ő is.
Sokszor eszembe jut ez a találkozás és szívbemarkoló elválás.
Ez az eset 3 évtizede történt, mégis fáj az emlékezés. |
|
|
- január 12 2017 20:55:44
[i][b]Viola[/b][/i], szépen megírtad és a gondolatok is szépek, igaziak!
Gratulálok szeretettel:
PiaNista |
- január 12 2017 22:09:00
Viola.
Nagyszerű, fájdalmas történet, amit nem lehet elfelejteni.
Felemelő, és igazán emberi.
Kutyás ember lévén, átérzem a történet egész súlyát.
Gratulálok.
gyuri |
- január 13 2017 03:30:50
Kedves PiaNista/László és Gyuri!
Nagyon köszönöm, hogy olvastatok és hozzá is szóltatok. Örülök, hogy itt vagytok.
Szeretettel gondolok Rátok: Viola  |
- január 15 2017 19:31:19
Hát ha én 3évtizeddel ezelött az a kutya lettem volna biztos nem mentem volna visza! |
- január 15 2017 21:16:12
Köszönöm kedves hozzászólásod, azóta is bűntudatom van miatta. Legalább megsimogattam volna a fejét, de akkor...? Nem is tudom. Mert ez volt az egyetlen lény az életemben, aki hozzám akart szívből csatlakozni!
Szeretettel gondolok Rád: Viola  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
