|
 Vendég: 11
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
_
A LÉLEK HANGJAI
A katedrális legfelső lépcsőjén ült a főkapu tövében és koldult. Kövér volt, ápolatlan, enyhén részeg. Rossz fekete kalapját markolva vastag ujjaival a látogatók orra alatt hadonászott, rekedt hangján valami szenténekfélét énekelt, lekeverve népszerű operett részletekkel.
Éktelenül hamis volt az egész produkció, ő is tudott róla, de távolról sem érdekelte. Hátát falnak vetve kinyújtotta két vastag lábát, legyen mit kerülgetni az érkezőknek.
Néha elszenderedett majd felriadva énekelt tovább.
Állandó munkahelye volt a főbejárat, többször elzavarták, de mindig visszajött, így megunva az állandó zavargászást, hagyták békében.
Egy alkalommal igencsak rossz idő kerekedett, a viharfelhők miatt már kora délután esti sötétség ült a tájra. Verte az eső, egyre jobban fázott.
Körülnézett az elnéptelenedett lépcsősoron, nehézkesen felkecmergett a kőpadozatról. Kezével leporolta nadrágja ülepét-na, már ami megvolt belőle-beosont a résre nyitott hatalmas tölgyfakapun.
A templomhajó kihalt volt, és végtelenül csendes. A sűrűsödő homályban mélán ácsorogtak a szentek kifestett szobrai, a mellékoltárokon álló üvegkoporsókban szentek csontjai világítottak az egyre halkuló fényben. A belső tér, tömjénillat, a díszes tompa ragyogás majdnem meghatotta, a hűvös levegő a kriptalejáratból-testének csapódva körülfonta fertelmes alakját, meglibbentve elhanyagolt-poros arcszőrzetét. Ismeretlen szorongás támadt mellkasában, szemei nedvesen csillogni kezdtek, egész valóját hatalmába kerítette a csarnok lenyűgöző békéje.
Távoli, ködös emlékfoszlányok merültek fel pislákoló emlékezetében. Már évtizedek óta nem gondolt semmire, és most, hogy kezdtek benne mocorogni a messzi emlékek, fizikai fájdalom nyilalt belé. Képek kusza kavalkádjai örvénylettek lehunyt szemei előtt, orgona szólt, sok virág vette körül fehér cipős lábait, mögötte állt az anyja, Isten a tudója mikor gondolt rá utoljára. Sok gyertya égett, csendes lobogásukból áradt a melegség és szeretet. Első áldozására gondolt, ő volt a fehér cipős kisfiú, sorra merültek fel emlékezetéből rokonai, közeli hozzátartozóinak képei. Egy eltűnt világ visszfényei, szívet-lelket megrázó ősrégi emlék.
Egy mellékoltárnak dőlve ült a szőnyegen, nehezen szedte a levegőt. Sorra bukkantak fel ködös emlékezetéből régi életének élesedő emlékei, lelke fájó csikorgásának zenéjében.
Az élmény súlya szinte összenyomta, egyre kisebbnek érezte magát, sosem hitte volna, hogy az emlékek így tudnak fájni.
Egész testét rázta a feltörő zokogás, torzult jajszavai végiggördültek a templomhajón, a főoltárnak csapódva elenyésztek.
Mindennél nagyobb megkönnyebbülést érzett. Szinte testetlenné válva, egy végtelen és megbocsátó nyugalom szállta meg, amiben még soha nem volt része.
|
|
|
- január 19 2017 08:50:57
Kedves Ica.
Nem szívesen, de igen. Egy minden életesélyét elveszített embernek
megadatott az a kegyelem, hogy visszatalálva önmagához, felszabadult lélekkel távozhasson.
Köszönöm, hogy olvastál.
gyuri |
- január 19 2017 11:27:13
Kedves Gyuri!
Nyugodjék békében! Sokan járnak így, hasonlóképpen, csak nincs, aki ilyen gyönyörűen búcsúztatná. Ahogy nekem sem lesz.
Meghatódva és szeretettel gratulálok: Viola  |
- január 19 2017 16:05:19
Kedves Gyuri,
Nagyon szép a történet és remekül megírtad, megrázó lett. |
- január 19 2017 20:16:01
Na de Viola !
Ne is gondolj a búcsúztatásra, az életre gondolj, hiszen ma is aktív, és sikeres vagy.
Ha meg elködlünk, teljesen mindegy, hogy itt, búcsúztat e minket valaki.
Köszönöm látogatásodat.
Szeretettel.
gyuri |
- január 19 2017 20:17:41
Kedves Noémi.
Köszönöm kommentedet, örülök neki.
gyuri |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. április 25. szombat,
Márk napja van.
Holnap Ervin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
