Napkorong

DORGÁLÁS

Ti Isten bárányai!
Ha messziről nézlek benneteket a napsütötte zöld réten, békésen legelésztek hófehér bundáitokban…szinte könnyezem a meghatottságtól.
Ez, azon kevés csodás látványok egyike, ami beleég az ember szívébe.
A kép, visszaad hitet és életkedvet meggyőződést a dolgok tökéletességében, rajongásra késztet, és hálára ösztönöz.
Aztán ahogy közeledem felétek egyre pontosabban látok, több és több részlet tárul szemeim elé, ami messziről nem látszik.
A varázslatos zöld gyep tele van kóróval, csalánnal meg disznóparajjal, kővel és szeméttel.
Na és ti…Isten bárányai, egyiktek bundája koszosabb, mint a másiké .Összefilcesedett, sáros és szürke. Na meg büdös.
Fenemód nehéz és áporodott szagotok úgy terül rá a rétre, mint a pestis.
Mérhetetlenül buta tekintetetek minden gondolat nélkül mered a semmibe, bamba kérődzésetek csámcsogó hangjai zenei aláfestése e katasztrofális látványnak.
Uram! Hová néztél mikor a nyájadat teremtetted?
Egy kóbor kutyafalka emelkedettebb és meggyőzőbb látvány!
Ezek neked bárányok?
Bocsáss meg nekem arcátlanságomért, de ekkora baklövést nem hagyhatok szó nélkül!
Ezek nyírhatatlanok, mert rám másznak a rühek meg a galandférgek. A nyüvek csak úgy hemzsegnek bennük.
Az egész nyájad felett legyek felhői úsznak, már a pulikutya is elhúzott tőlük.
Uram! Mivel érdemeltem ki büntetésedet, hogy rám bíztad a nyájad!
E rettenetes pokoljárásra mivel szolgáltam rá?
Ezek nem bárányok, ezek a pokol disznai, jelenlétükkel bemocskolják a világot!
Halljátok szómat ott a padokban!?
Hozzátok beszélek büdös népség! Innen a szószékről vágok végig rajtatok semmirekellő tolvajbanda!
Mert szóba sem állok, veletek csak magamba beszélek, és enyém az utolsó szó.
Arra kárhoztatott az Úr, hogy egyedül legyek ember, így nem is tudnék mással beszélni.
Amúgy sem lenne kedvem hozzá, ti meg szóba sem jöhettek. Most pedig takarodjatok!