|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
ÁLOMBÖRZE
A meredek, macskaköves mellékutca, inkább sikátornak hatott, mint utcának. Koszos volt,
és gödrös, süppedt kövei között megrekedt az esővíz, meg az a szennyvíz, amit a lakók kiöntöttek az ablakokon. Ezek a kis” tengerszemek, elzöldülten poshadtak a következő
esőig, hemzsegtek benne a szúnyoglárvák, meg mindenféle élőlények.
Ráadásul zsákutca volt, csak rosszul öltözött utcabeliek járták, egyetlen üzlet sem díszítette a kopott, roggyant házak homlokzatát.
Az egész utcában terjengett a pinceszaggal keveredett kosz szaga, nyakon öntve a konyhák nehéz bűzével, ez, az illat beleette magát mindenbe és mindenkibe, örökre és kiszellőzhetetlenül. Akit egyszer megcsapott, sosem felejtette el.
Ennek a sikátornak a végében, az utolsó omlott vakolatú tűzfalánál
bujt meg a kis üzlet, amit csak álombörzének neveztek a helybeliek.
Kopott, sötétbarna ajtaján kívül, egy kis kirakata is volt, piszkos üvegén át, csak egy félig elszáradt muskátli, egy vaslábasban beültetve kornyadozott.
A belépő ügyfél, kis, olajos hajópadlós helységbe jutott, szemben pult,
előtte két rozzant fa támlásszékkel, minden berendezését az üzletnek, feketére mart az idő.
Dohányszínű falain nem volt semmi, egyetlen pislákoló falikar biztosította a fényt.
Aki benyitott nyikorgó ajtaján, hosszú ideig nem látott semmit, csak érezte
az áporodott- nehéz szagot. Aztán megszokták szemei a homályt, és felfedezte a pult túlsó felén csendben várakozó tulajdonost.
Ráncos képű, alacsony vézna öregemberke volt, állát majd beleverte a pult lapjának szélébe.
Kis, élénk patkányszemekkel végigvizslatta látogatóját, majd szó nélkül intett, üljön le.
Merev, hideg tekintete az ügyfél szemeibe fúródott, az egyre nagyobbnak látta a két szemet, akkorára nőttek, betöltötték az egész szobát.
Aztán az álom megelevenedett. Egy tengerparti nyaralóhelyen álldogált, és nézte a színes forgatagot, még szájában érezte a kitűnő ebéd ízeit, szivarra gyújtott, és irgalmatlanul jól érezte magát. Elfeledve nyomort és nélkülözést, a kilátástalan szürkeséget,
fehér szarvasbőr kesztyűjével szórakozottan porolgatta remekbe szabott, drága felöltőjének
ujját.
Körülötte szép, fiatal dámák suhantak el, gyöngyöző kacajuk felmelegítette fáradt szívét.
A lágy tengeri szél könnyeden borzolta brillantintól fénylő haját, kecses kis meghajlásokkal üdvözölte a már látásból ismert elegáns hölgyeket. Ébenfa sétapálcájával leintett egy arra jövő fiákert, gyakorlott könnyedséggel lépett fel és helyezte magát kényelembe.
A kocsi megindult, a mellette elsuhanó fakoronák barátságosan integettek, minden súlytalan volt, és csodálatos.
Az egyik hatalmas platán alatt álló elegáns, nagy rózsás kalapot viselő hölgy barátságosan intett kocsija felé, ő éppen előrehajolt, hogy botja ezüst fogójával megkopogtassa a kocsis vállát, mikor mindennek vége szakadt, és újra a sötét üzlethelyiségben találta magát.
Az őrá meredő két éles szempár megélénkült, a kis ember tehetetlenül széttárta karjait, és részvéttel sóhajtott.
Igazán sajnálom- mondta, uraságodnak ennyi pénze volt.
A vendég magába roskadtan felállt, és kilépett az utcára.
Még éltek benne az álombódító emlékei, most még büdösebbnek és romosabbnak találta a jól ismert utcát, mint valaha.
|
|
|
- január 27 2017 10:56:57
Kedves Ica.
Pontosan értettél.
Az alig elviselhetőből való kimenekülés, könnyen, egy még elviselhetetlenebb helyzetet teremthet.Köszönöm, hogy meglátogattál.
gyuri |
- január 30 2017 09:15:25
Kedves György!
Egyszerűen fantasztikus a leírásod, olyan filmszerűen vizuális, hogy még a szagokat is érezni lehet. Utánozhatatlan.
Szeretettel gratulálok: Viola  |
- január 30 2017 12:03:27
Kedves Viola.
Örülök a véleményednek, remekül rá tudsz hangolódni szituációkra.
Köszönöm, hogy meglátogattál, örülök neki.
Szeretettel.
gyuri |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
