|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
AZ ÖSVÉNY
Joakim annyit hallott az erdei ösvényről, elhatározta a sok pusmogásnak utánanéz. Bárhol-bárkinél érdeklődött az ösvény felől, csak zavart pillantásokban és érthetetlen motyogásokban volt része, aztán a lehető leggyorsabban magára hagyták.
Annyira foglalkoztatta a dolog miértje, már jóformán másra sem tudott gondolni. Ez vitte el a nagy elhatározásig. Péntek délután volt mikor felkerekedett, és elindult az erdő felé. Minél közelebb került a fákhoz, annál nagyobb lett az őt körülvevő csend. Hamar elmaradoztak a házak és veteményeskertek, senkinek nem akaródzott az erdő közelében lakni.
Csak madárdal és lombsusogás vette körül .Felért az ösvényhez, a fűvel benőtt csapáson látszott, igen régen és ritkán használhatták. Kényelmes tempóban nekiindult, sokszor botjával kellett kitapogatni az utat, nehogy gödörbe lépjen. A délutáni fény átszűrődött a lombkoronákon, foltokban világítva az ösvényt. A biblikus csendben csak az erdő halk neszei voltak jelen, kétoldalt a bokrok és fák egyre sűrűbb tömegei majdnem lehetetlenné tették a belátást. A felette összehajló lombok alig engedtek be fényt. A sűrűvé vált erdő a neszeket is csendre intette.
Joakim ment tovább, változatlanul nem értette a falubeliek titkolódzását. Nem tapasztalt semmi rendkívülit. A szúnyogok bosszantó jelenlétén kívül minden olyan volt, amilyen egy erdei séta szokott. A csapás, egy hatalmas tölgynél kettéágazott, a törzs előtt álló mohos, kissé megdőlt kőkereszt széttárt karjaival mintha némán mutatta volna a két haladási irányt, mint választási lehetőséget.
A kereszten a vésett szöveget már olvashatatlanná marta az idő.
Joakim balra indult-gondolta egy darabig megy aztán visszajön-megnézi a jobboldali ösvény merre visz.
Az út, egy félhomályos kis tisztásba torkollott. Közepetáján egy mohával benőtt furcsa alakú sziklával. A teret sűrűn vették körül fehér törzsű fák. Éjsötét közeik távolában enciánkék derengés lebegett.
Leült a nagy kő tövébe nekitámasztva hátát elernyesztve fáradt tagjait. A félhomály és mérhetetlen csend álmosítón nehezedett egész testére, úgy érezte, feloldódik ebben a soha nem tapasztalt mozdulatlanságban. Még a bosszantó szúnyogfelhők is eltűntek.
Behunyta szemeit, érezte arcán az egyre erősödő fuvallat érintését. Kellemes is lett volna, ha nem vegyül a légvonatba egy kellemetlen-nehéz szag, ami fokozatosan erősödött. Kinyitotta szemeit de nem látott semmit. Felült, megpróbálta megállapítani mely irányból jön, de mindenünnen áramlott felé.
Hirtelen megfordult, érezte a törzsek közül figyelik. Minden irányból közeledett felé a rossz érzés megfagyasztva lelkét, lehűtve a nyári szellő simogató melegét.
Tapinthatóvá vált valaminek a közeledése, valami rosszindulatú szenvtelen borzalomé ami körülvette a sziklát A szélviharrá erősödött fuvallat nekivágta a mohos kőnek, torkát szorítani kezdte egy láthatatlan erő, még kiáltani sem tudott. Amúgy sem lett volna semmi értelme. Nem látott semmit, még a lombok sem rezdültek az erős szélben.
Homályos csuhás alakok egyre többen léptek ki a törzsek sötétjéből, megindulva kővé dermedt alakja felé.
Minden erejével tisztán látni akarta amit érzett, de a szemnek nem változott semmi. Úgy tűnt távoli gyereksírást hall, lekeveredve egy erőszakos vijjogással, mély orgonaszó zúgott végig a tisztáson egy rekedt hang aláfestésében, ami gépiesen mondta az imát.
Érezte a kőkereszt a válaszútnál izzani kezd, dühödt fájdalomban vonaglik és lángol, körülötte fehérruhás alakok mozognak, arcok nélkül.
Fekete szárnyak dohos szele csapkodta izzadó arcát, majd vége szakadt a dermesztő élménynek.
Minden eltűnt, mint egy rossz álom, de maradt a szag.
Időbe tellett mire meg tudott mozdulni. Gémberedett lábakkal hagyta el a tisztást, megindult visszafelé. A kőkeresztnél megállt, tétován megérintette hideg kövét. Nem változott semmi, csak a maradék idő rágta véséseket mintha kimarta volna a tűz.
Zavart, dúlt lélekkel-mint egy álomban elindult hazafelé. Még a botját is elhagyta.
Mikor kiért a fák árnyékából, elé tárult a rét a távoli házakkal, botladozva futni kezdett.
Gémberedett lábai többször cserbenhagyták, de nem érzett fájdalmat.
Mikor hazaért, ruhástól végigzuhant ágyán, azonnal elaludt.
Virradatkor ébredt, a kútnál megmosdott és kiült a padra.
Most már érezte, miért viselkednek úgy a falubeliek, ha kérdezte őket.
Joakim többé nem ment az erdő felé, és nem is kérdezősködött felőle. Csendes lett és zárkózott.
Soha nem jött rá mi is történt akkor valójában, de viharos éjszakákon még a zsalukat is bezárta
|
|
|
- február 05 2017 09:44:50
Kedves Gyuri!
Kitűnő írás, kellőképpen izgalmas. Nem szeretnék arra járni.
Szeretettel gratulálok? Viola |
- február 05 2017 10:00:05
Kedves Viola.
Köszönöm soraidat, örülök, hogy tetszett írásom.
Az igazat megvallva, én sem szeretnék arra járni...
Szeretettel.
gyuri |
- március 15 2017 15:05:39
Nagyon szépen írod meg a kimondatlan félelmeid. Szépek a képek, félelmetesek a hangok és az illatok, szagok. Tudod fokozni az ismeretlentől való félelem, lelki feltárását. Szeretem a Te különösen érzéki világod. Nekem is mesélnek a kövek, sziklák az erdei utamon járva....Választékosan teszed egymás mellé a szavakat, szinte siklik az ember lelke a sorokon át...Gratulálok! Üdv:Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
