Napkorong

Elsõ lépésnek talán kádba bújik. A lerobbant kis lakása, mely otthonos ugyan, mégis olyan ostobán kiálló volt a többi tömb közül. Elindult a fürdõszobába. Tarkóját vakarta, akár a légy mikor mosakodni látszik. Megállt a tükör elõtt, meresztgette szemöldökét, aztán lassan közelebb hajolt, ellenõrizte apró sebhelyét, ami, már azóta ott fûrészeli szét az ajkát, amióta egy fogpiszkálóval aludt el. Mélykék, szemét pihentette még rajta. Dudorászott, ment két kört hagyományai szerint a helyiségben, nyolcas alakban, aztán lekapta magáról ruháit. A fürdõhelyiség kellemetlenül hatott volna a sznoboknak, mégis fintorogva ki kellett volna mondják: - Ez egy szoba.
Úgy ám! Ez a fiatal férfi, nem ismerte a túlzás szót. Fémbõl volt mindene, a mosdó, a kád, a vécé, de még a fogkefe is. Az elrendezéssel kissé csúnyán elbántak, túl közel volt a kád a vécéhez, de a férfi, nevezzük nevén, Sly, hasznot húzott ebbõl is. Szóval ez a Sly, ott ült pucéran a kád szélén, és egy régi nagyítóval azzal játszott, hogy a fényt rávetítette a víz egyes pontjaira, mondhatni fénygolyó-derbit tartott a kádjában. Hamar ráunt, meg hát a víz is kezdett majdhogynem párologni, ezért hopsz, beleugrott a habokba. Vészjóslóan leapadt a vízszint, de Sly-t ez egyáltalán nem zavarta. Saját magán elcsodálkozó arccal a padlóra nézett, és vállat vont mosolyogva, hogy eláztatta az egész kócerájt. Fütyörészve kihúzta a kisszekrény fiókját, ami a vécé mellett állt, jelenleg a dagály középpontjában, és megpróbálta kihúzni a kedvenc könyvét a kis lyukon, amit hagyott, de ez azonban nem sikerült neki, mert nem fért be az összes ujja a fiókba. Ki kellett, hogy szálljon a kádból, egyúttal a fogkeféjét is magához szorította. Minek mos fogat olvasás közben? A válasz, nem is hinnék, nagyon egyszerû. Csupán azt szeretné elérni, hogy olvasás közben tiszták legyenek a fogai.
Ki hitte volna? Sly már habzott is. A szája meg a teste egyaránt. A szája jobban, valami fura összetételû fogkrémet használt, ami olyan akár a mosópor, ha nedvességhez ér.. nos nem, Sly úgy nézett ki, mint egy veszett kutya, arra készülve, hogy hálátlan gazdája farába haraphasson. A hab meg csak csöpögött, bugyborékolt ki, láva módjára a száján, rá a könyvre, mindenre, bizonyára nem kellene vihogni olvasás közben. Elérkezettnek látta az idõt, hogy megszabaduljon a fogköves szennytõl, ki kellett valahová köpni. Sly forogott, peregett, nyúszogott, közben röhögött, hogy a mosdó meg milyen messze volt a kádtól. Nem tétovázott tovább, bemérte a vécékagylót, nekilendült, még az ujjai is megfeszültek a kád peremén, és köpött egy jókorát. Az a mocskos fehér micsoda, nem éppen célt ért; folyott a vécéülõkén a lehajtókán, még a falon is. Sly eleresztett egy ró-ótr1;, elhajította a könyvet, és lebukott a víz alá. Majd fel. Hirtelen csengõszót hallott, valaki a bejárati ajtó elõtt lelkesen nyomta a kapcsolót. Sly kipattant a kádból, ám a síkos padlón akkorát zuhant, hogy erõsen beütötte a fejét, eszméletét vesztette. Nõvére talált rá, aki a pótkulccsal jutott be a lakásba. Mi tárult a szeme elé a fürdõszobában? Sly pucér teste, felszakadt feje, meg a fogkefe a kezében. A nõvér kétségbeesetten berohant Slyhoz, de mielõtt odaért volna, megcsúszott õ is, arccal a csempének zuhant és elájult. Már két test. Egy felöltözött és egy meztelen. Teletek az órák, a bejárati ajtó nem volt kulcsra zárva, minden ezen múlott. Érkezett egy házaló ügynök, fémedényekkel, meg evõeszközökkel, bekopogott Slyhoz. Majd megint, és újra. Semmi reakció. A házaló benyitott a lakásba, hümmögött meg hallózott, semmi válasz.
Bátorkodott beljebb fáradni, és meglátta a két padlón heverészõ testet a fürdõben. Óvatos és elcsodálkozó lett a házaló, de azért meg kellett tekintenie ezt a különös fetrengést. Letette a bõröndjét, az nagyot csörrent az edényektõl, a házaló levette kabátját, csomagjára tette, és belépett a fürdõszobába. Ahogy a talpa a padlót érte, a házaló bal lába már ki is siklott Nyugatnak, DE megtartotta magát, egyensúlyozott, és visszaállt eredeti helyére. Hogyan tovább? Kérdezte magától. Ott a férfi, meg hát a nõ is, és ott áll õ is. Körülbelül pont a két személy elõtt helyezkedett el. Újabb próbát tett egy lépésre, ám ezúttal páros lábbal esett hanyatt, esés közben az egyik cipõjével még a mosdókagylóból is lerúgott egy darabot. A házaló, nos, õ is elveszítette az eszméletét, vele furfangos mód, maga a padlózat bánt el. Ez a legutolsó elesés nagy zajt csapott, Sly lakása alatt lakó Maja néninek feltûnt a hangzavar. Az idõs asszony nem szereti, ha kötögetését vagy buzgó mócsingoskodását félbeszakítják, ezért jó szomszéd módjára elõször figyelmeztetõ hangot hallatott a botjával, a falat verdesve. Sly ha épp nincs elájulva, vissza szokott zörögni Maja néninek, de az öregasszony furcsállotta a képlékeny hallgatást. Elõször elégedetten visszaült a díványra, azon elgondolásból, hogy most aztán jól megadta neki, de aztán kétségbeesett. Mi van akkor, ha fiatal szomszédja csupán azért nem felelt a kopogásra, mert már nem abban a helyiségben tartózkodik, ahová a jeleket küldte? Ennek utána kellett, hogy járjon. Felcammogott az emeletre, közben, jaj mily fájdalmas és sértõ utat tett meg odáig, és megpillantotta a tárva nyitva álló ajtót. Maja néni felháborodott. Bekopogott a házmesternek, hogy nézze már meg mi folyik a lakásban, persze, hogy mi történik, mert õ nem tudja. A házmester magas, õsz, szakállas férfi volt, melegítõben nyitott ajtót Maja néninek. Maja néninek ez sem tetszett. Õ a maga tökéletességében akarta, hogy a házmester Sly segítségére legyen. A két öreg udvariasan koppantott egyet-kettõt az ajtón, de semmi. A férfi óvatosan besétált a lakásba, papucsa slattyogott meg puffogott séta közben, aztán felfedezte a fürdõszobát. Azt is csak azért, mert a konyhába tartott volna, egy kis pálinkáért, de meglátta a bõröndöt meg rajta a kabátot az ajtó elõtt. A házmester is megállt a fürdõ elõtt, és hirtelen, döbbenten a szájára csapott kezével.
Maja néni csak a bejárati ajtó elõtt kukkolt, de az pont úgy helyezkedett el, hogy nem láthatta a történteket. Persze be nem ment, mert az illetlenség részérõl. A házmesterrõl tudni kellett, hogy nem volt egy erõs idegzetû, gyakran érte téboly, ilyen fürdõszobai rumlihoz hasonló eset, ezért gyenge volt a szíve. Na most, ha azt hitte, tegyük fel, hogy az illetõ személyek a földön halottak, az már elég lett volna egy szívrúgásnak, de a mester nem ódzkodott, nem hitte hogy meghaltak, bátran helyt akart állni a lépcsõház szemében, és jó nagyot lépett a házaló egyik keze irányába. Az elõbb említett földön fekvõ hirtelen felriadt, csapdosni kezdett és megijesztette a házmestert, aki térdre esett és egy darabig rázkódva, aztán mosolygós képpel szörnyethalt. A házaló nem értett semmit, nagyon fájt a feje búbja, ébredés után. Körülnézett és látta, hogy hárman fekszenek még rajta kívül a földön. A kis csatorna, a padlón elnyelte már szinte az összes vizet a padlóról, de azért akadt még tennivaló a rendet illetõen. A házaló gondosan felmosott és eltávozott.