Napkorong

Így első rám nézésre a tükörben, csak én lehetek, hogy nem működik nekem ez az őskövület. Mert az! Valahonnan kiselejtezték, nekem akarták adni jó szívvel, de én nem fogadta el.. Jó, ők kidobták a kukába! Én pedig amikor nem látott senki magamévá tettem, kikotortam a kukából. Roppant büszke voltam magamra, hogy ezt a fontos feladatot a géppel kapcsolatban el tudtam végezni. Beüzemeltem - Tündi is segített, kb. annyit ért hozzá mint én -de mint kiderült, hiányosak az ismereteim. Hiányosak? Na ne túlozzak már, nincsenek is ismereteim. Na mindegy, hozzáértő kollégákkal megoldottuk a problémát. Ez volt tíz évvel ezelőtt. Eddig nagyjából működött, de most azt mondta, hogy elege van belőlem, Tündiből meg főleg, úgy önálló életet fog élni. Könyörögtem neki, ne tegye, legalább néha-néha legyen velem is. Jó, megígérte de nem volt benne köszönet. Tündit viszont nem találom, de egy pillanat alatt rájövök, hogy fekszik a szőnyegen az asztal alatt, a számítógép alatt és lázasan dolgozik. Szerel. Szereli ezt a vackot. Na érzékeny búcsút veszek tőlük azt hiszem mind a kettőtől.
- Tündi, mi a jó istent csinálsz ott, inkább figyelnél a gépre, mert egyre kevesebb parancsot teljesít, sőt nem is azt teszi, amire kérem, mert parancsolni már nem merek, így is tesz a fejemre! - kérdezem Tündit, de én is ott térdepelnék, ha nem fájna a térdem, vagy hasalnék, ha nem fájna a szívem, éppen ezért hanyatt fekszem Tündi mellett és figyelem, hogy hogy javít.
- Nem kellett volna ide lerogynod kedvesem, mert figyelned kellene a monitort, hogy mi változik.
- Ja, hát azt hiszed, hogy tudok én saccperkábé kétszáz évig figyelni, hiszen nem történik semmi. Tök sötét a monitor, nem mondom, hogy olyan mint te, inkább magamra vállalom, csak lássak már valami megmozdulást a kényernyőn. Mondd, egyébként értesz Te ehhez? Nem úgy tűnt nekem eddig.
- Hogyne értenék, ne húzzál fel agyilag, találkoztam egy roppant intelligens, kedves fiúval itt a házból és ő megmutatta nekem, hogyan kell varázsolni. Persze, hogy a gépen, miért, te mire gondoltál. Nem jól gondoltad! - mondja Tündi nagyképűen.

- Jól van, ha te ennyire biztos vagy a tudományodban, amit kétlek, nincs az az ember aki veled - velünk - meg tudná tanítani, ennek a mocsoknak a működését, na de nem veszem el a kedvedet, alkoss! Először is húzzál fel a fotelomba, mert én megháborodok tőled itt a szőnyegen.
- A franc essen beléd kedvesem, mindig csak a baj van veled, esküszöm több, mint ezzel a rohadékkal - és monumentális erővel belerúg a gépbe. Nagy nehezen felkászálódom és a monitort magamhoz ölelem, legalább az maradjon meg épen, mert Tündi berágott. Persze, hogy nem sikerül neki, hiszen nem ért hozzá. Igen a fiú elmagyarázta szépen, akkor még én is értettem, na de amikor az elméletet át kellett tenni gyakorlatba, ott voltunk meglőve mind a ketten. Nos, ez a seb még nem gyógyult be, nem is fog!

Miután magamhoz öleltem a monitort, gondoltam kisétálok vele az erkélyre egy cigit elszívni, de Tündi észre vett.

- Hozod vissza azonnal azt a monitort? Ezért küzdök én itt az asztal alatt, hogy te csak így semmibe vedd a munkámat? Tedd vissza monitort a helyére! - mondja üvöltve mint a sakál. Igen ám, visszateszem, de a kábeleket nem tudom, hogy hová dugjam. Nem jegyeztem meg a sorrendet, a francba, de ezt nem vallom be Tündinek, mindegyik kábelt bedugom valahová. Se kép, se hang, persze hogy nincs, de ráfogom Tündire.
- Na most nézd, van már kép, vagy legalább egy villanás? Pofázzad már nekem mit látsz! - ordítja Tündi.
- Hogy mit látok? Nehéz tizenkét pontos kérdés, meg kell válaszolnom neked, mert levered a fejem. De a természetesen az igazat, mindig az igazat, ezt tanultam...Nem, nem látok semmit, egy villanást sem.
Tündi sandán felnéz rám a szőnyegről kikandikál a kábelhegyek közül és hitetlenséggel a szemében a képembe nyomja a szövegét:
- Szóval nem látsz semmit! Az lehetetlen! Kedvesem, benned van a hiba! Ugyanis teljesen megvakultál, menj vissza a dokihoz! Melyikhez? Hát nem az urológiára, vagy nőgyógyászatra, vagy a fülészetre! A szemészetre te marha! Mutasd meg magad még egyszer! De előtte mondd el még egyszer, hogy mit látsz!

Hát ez hülye,teljes mértékben, nem érti, hogy mit mondok. Nem érti azt a három szót, "hogy nem látok semmit". Baj van az elméjével, most már kristály tisztán bebizonyosodik előttem.

Csöngetnek, ki a fene lehet ez ilyen korán, oda kell másznom az ajtóhoz valahogyan, ami nehéz lesz, hiszen cefet módon húzza a görcs a lábam, biztos a kúszástól a szőnyegen! De megoldom ha addig élek is!
Ajtót nyitok nagy nehezen jó sok időre, de szerencsére a vendégünk nagyon nyugodt természet, ez a szerencsénk.

- Szia Tibor, téged a nemlétező istenünk küldött, vagy az angyalok, na mindegy is gyere légy szíves, szükségünk van Rád. - mondom Tibinek, egy anyai puszit nyomva az orcájára. Nem a fiam, de korban igen.

Látja a kaotikus állapotokat a számítógép körül, behasal Tündi mellé, hogy felmérje a helyzetet. Tündi is majdnem kiszabadul korlátai közül és majdnem csókot ad a "fiának"

- Na Tündi csitulj már, vegyél vissza magadból, vén marha vagy velem együtt, inkább lökd a sódert, hogy mi a problémánk Tibor megoldja. Tudod, hogy Ő ért a számítógéphez, csak ránéz, varázsol szakmai tudással, egy két mozdulat és a gép működik. Majd nem felordítok örömömben, de Tündi megelőz, eljárja a kacsatáncot - zene nélkül - örömében. Ez a csajszi meghibbant, konstatálom.

Mindketten átszellemülten nézünk Tibor csodálatos, értelmes tekintetébe, és kérdezzük szinte egyszerre, hogy mi volt a probléma.

- Kedveseim, nem tudom, hogy mit csináltatok a kábelekkel, fele nem volt a helyén, másik fele ott hevert a szőnyegen. Most speciel ennyi volt a probléma. De adok egy tanácsot nektek, ne nyúljatok a géphez, a kábelekhez sem, jó elismerem, hogy már egy kicsit értetek hozzá, meg minden, de inkább hívjatok engem.

És mosolyogva átadta nekünk a névjegykártyáját, melyen rajta volt a telefonszáma.

Na szóval akkor ezután következett a vitánk, hogy melyikünk is volt a hibás. Természetesen a gépünkre esett a választás, csakis ő lehetett.