|
 Vendég: 29
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
Elvégeztük az orvosi egyetemet Tündivel és ez az első munkanapunk. Az egyik híres-hírhedt intézményben kaptunk állást.
- Siess már Tündi, ne vakarózz olyan sokáig a fürdőszobában, én is el szeretnék készülni, nem illik az első munkanapunkon elkésni, nem tudtad? Mit tudsz Te egyáltalán? Hányassal végezted el az egyetemet? Na ugye, ne égess majd engem az Intézet vezetője előtt, mert kiutaltatok Neked ott egy szobát! - feddem meg az ihletemet, mert már egy hete készülődik a fürdőben. Lehet, hogy még csak öt napja, mindegy, matekból mindig gyenge voltam.
Gyorsan összekapom én is magam és elindulunk. Patinás épület ahová érkezünk, szép sárgára van festve, ahogy a rendeltetéséhez illik, mit tudom én, hogy hányadik kerületben van, Budapesten az tény. A francot sem érdekli, Tündit sem.
Benyitunk az aulába, körbe tekintünk, egy kicsit sötét van - még -de a tisztviselő azonnal fényt ad! Igen, most muszáj, mert nem szereti egyébként a világosságot, megszokta már az intézményben a sötétséget. Na de most áramlik felénk a fény.
Az épület belülről még szebb, mint kívülről, csilli-villi szobák, illetve kórtermek. Felkísér bennünket a második emeletre, mert ott van az Intézetvezető asszony szobája.
Már vár bennünket, középkorú nő, intelligens tekintet, nincs zavar a lelkében úgy konstatálom. Persze, hogyan is lenne, hiszen Ő a vezető. Csak ez rossz szokásommá vált, hogy mindenkiben a mentális zavarokat keresem, szakmai ártalom, azt hiszem így mondta a professzor az egyetemen. Na szóval neki nincs mentális problémája.
Kezet fogunk, bemutatkozunk egymásnak az illemszabályok szerint.
- Szervusztok én dr.Barbara Mondaházi Kerekes Amália vagyok, foglaljatok helyet. Én vagyok az intézet vezetője és egyben leszek a kolléganőtök. Hogy miért van ennyi nevem? Egyszerű okból kifolyólag, ugyanis nem minden beutaltnak tetszik az Amália. Sőt egyiknek sem, nem szoktak hozzá, inkább vagyok a másik három, ki hogyan szólít, tudomásul veszem. Ki melyiket tudja megjegyezni.Mert arra is figyelni kell ám, tudjátok, mert különben kitör a háború.
- Háború, nem hülyéskedj már. Hányadik században élünk egyébként? A középkorban, még korábban, az ókorban, vagy netán a gyökereknél az őskorban? - kérdezem aggódva Amáliát.
- Nem, azért annyira nem mentünk vissza, de van egy ősemberünk - annak képzeli magát, majd Őt utoljára hagyom Nektek a bemutatkozásnál, mert vele nagyon kell vigyázni, bunkó mint a bunkó, nem ért semmit. Beszélni sem tud...csak úgy mint egy ősember.
Na nem riasztalak el benneteket, bemutatom nektek a legszimpatikusabb beteget, aki a 118-as szobában lakik, gyertek utánam!
-Kezdem élvezni ezt a munkát, de engem akkor is csak legjobban az ősember érdekel! Na de ha a Főnökasszony őt hagyja utoljára, rendben, nem akadékoskodom. Nem, az első munkanapon nem illik, ugye Tündi Te is így gondolod? keresem a szemkontaktust vele, de nem találom, sőt nem is látom, hogy hol van? A franc egye meg, már megint ez a látászavar, vagy vakság, csak észre ne vegye Amália, vagy Barbara, vagy Borbála, vagy Andalúzia, vagy...a francba már el is felejtettem, na hiszen én a doki nem bírok megjegyezni öt hat nevet? Nem szabad rájönnie Rebekának, hogy nem látok rendesen, a memóriám pedig a béka alatt is van egy szint, ott van, ott vigyorog a rohadék.
Na most megpillantom Tündit, néz be a 120-as kulcslyukán. Elrángatom és megfeddem!
- Hol a francban csatangolsz, gyere már a főnökasszony után Te hülye! - és átölelem, mert közben a főnökasszony bután néz ránk.
- Figyelj! Tudod mit láttam, eldobod a maradék agyad, ha elmondom! - súgja, sziszegi a nemlétező fogai között - mert nincs neki -Tündi. Képzeld el, egy nő olyan veled egykorú, meg egy férfi olyan a fiunkkal egyidős szexeltek a szobában! Itt dögöljek meg, ha nem igaz! Ezek hülyék!
- Mondd, Tündi, hol vagyunk? Nem véletlenül egy elmegyógyintézetben? Kitől vársz Te itt hármunkon kívül normális észjárást- na gyere menjünk a főnökasszony után. Tudod még a nevét?
- Hát hogyne tudnám: Kendeházi, malomkőszerű, világoskék Izabella. Na, nagyokos, most leesett az állad, ezt nem nézted ki belőlem, ugye?
Na hiszen ez a csajszi hülyébb mint én! Jó, akkor valamelyik nevét majd csak eltaláljuk, de ha ezt így folytatjuk látom sötét jövőnket, ha erre Barbara rájön, kiválaszthatjuk magunknak a legszimpibb szobát.
Megérkezünk végre az első tetthelyre a Királyhoz. Igen, csak így simán Király, ő mondja ezt magáról és úgy is él, mint egy Király. Hogy melyik király, a franc se tudja, de nekünk mindegy is!
- Kolleginák, ő rendes ember, rendet tart az udvarhölgyek között, főleg egyet nagyon szeret - persze a képzeletében játszódnak az események - talán úgy hívják, hogy Madonna.- mondja a soknevű kolléganőnk.
Ennyi nevet a franc se tud megjegyezni már. Kissé kancsal az öreg király, egy db. foga van összesen, de a mosolya bájos. Ő lesz a kedvencünk már látom, szeret királyi módon dorbézolni! Eszik, iszik dohányzik, udvarol Madonnának, tehát mondhatjuk azt, hogy jó fej! Nem renitens!
Tovább megyünk a másodikra! Óvatosságra int Emőke - vagy hogy a francba hívják már a főnökasszonyt, azt hiszem ettől be fogok dilizni, igen még jobban! Nem baj, itt helyben vagyok!
A második emelet zsúfolt...nagyon, van olyan kórterem ahol ketten vannak egy szobában, na ők függők! Milyen függők, nem karácsonyfadíszek...ugyan már Tündi hallom a gondolataidat, vedd vissza magad!
- Kolleginák bemutatom Nektek hP Izabellát és Mesterlövész Eduárdot, valamint van még ezen kívül vagy százötven nevük, de inkább nem sorolom, úgysem érdemes megjegyezni, egyébként is ők átutazóban vannak. Hogy innen hová utaznak, azt majd eldöntik Ők, mert itt ilyet is lehet.
Izabella nyújtaná felénk a kezét, hogy bemutatkozik, de Amália/Borbála leinti:
- Jól van Iza, nyomasd lefelé a gyógyszereidet, mint bánom én, hogy HP-val kíséred, vagy sem, úgyis tudom, hogy azzal szoktad, mert utána kezdődik a roham! Viszik a fiúk a kényszerzubbonyt! - és tovább lépünk, nem foglalkozik vele tovább a főnökasszonyunk.
- Most lemegyünk a földszintre, ott van három nagyon kedves beteg, velük nincs baj, semmi! Észre sem lehet venni őket, hogy bentlakók. Igaz, az egyiknek az a mániája, hogy az összes állatállományát - mármint a cicákból kifolyólag -be akarta hozni, de egy-két szobanövény van neki engedélyezve csak. Belenyugodott, nincs baj vele.
A másik gyógyulófélben van, csak néha tör rá a roham, de már csak a szobájában dühöng, nem közveszélyes.
Megnézünk még egy szobát, ott egy csillagvizsgáló lakik. Azt képzeli magáról, hogy ő egy fényes csillag - több dioptriás szemüveggel - ott él a csillagok között és keresi önmagát. Néha meg is találja, mert olyan szépen tekint a csillagokra, hogy biztos mindig a mennyben érzi magát még akkor is, ha leszáll a Földre. Vele sincs baj, úgyhogy, jó lesz itt nekünk, konstatáljuk a tényeket. Hamar eltelik az első munkanapunk, érzékeny búcsút veszünk Amália/Rezedától és indulunk az autónk felé.
- Tündi, valami nem stimmel, én hallucinálok! Lökjél be az autóba, mert már félek is! Tudod mit, illetve kit láttam előbb egy pillanatra felvillani? Az ősembert. Akit elfelejtett bemutatni a főnökasszony! Te, ez megszökött. - mondom Tündinek majdnem remegve a félelemtől.
- Ne hülyéskedj már, az nem lehet! Hiszen a legbiztonságosabb biztonsági berendezéssel van őrizve. - mondja Tündi de őt is átjárja az izgalom. És megszólal, megszólal a hátunk mögött az ősember:
- Nyugi dokik! Én egy kém vagyok, egy beépített ember, nyomozok. Beépültem a bolondok közé, mert megbízott a Főnök, a nagyfőnök, hogy szelektálni kell! Csak a kevésbé őrültek maradhatnak itt, a többieket ki kell engedni az utcára! Nekem kell eldöntenem, hogy ki marad és ki lapát! Mit ne mondjak, nehéz feladat. De, úgy gondoltam, hogy Ti határeset vagytok! Ti ketten! Igen, nem vagytok még közveszélyesek, de ha tovább itt maradtok, azok lesztek. És én megszerettelek benneteket, úgyhogy menjetek máris innen, nem szeretnélek kettőtöket "likvidálni", mert Ti lesztek egy pár héten belül a legnagyobb hülyék! Ezt elkerülendően menjetek innen a francba! Mert különben dühbe jövök! Na takarodjatok gyorsan, meg ne lássalak itt benneteket többé. A főnökasszonynak én elmagyarázom, hogy sokkot kaptatok és nem jöttök többé. Na nyomás! - és nagyot lök az autónkon - mert jó kondícióban van, hiszen vadászik - miközben ő kiugrik és mint aki jól végezte a dolgát bevonul az Intézetbe.
És akkor látjuk meg, hogy Amália/Borbála a soknevű pszichiáter a szerelme!
Tündi meg is hallja, hogy miről beszélnek!
- Kedvesem, feladat elvégezve, gyere a szobánkba, hagyd ezt a sok bolondot, csak velem foglalkozzál, hiszen én vagyok a legveszélyesebb, a legnagyobb... mentális zavarokkal küzdő egyén! Te mondtad! |
|
|
- március 02 2017 20:23:14
Hát... Mindenesetre egy különleges témaválasztás, Egy végig érezhető mentális vibrálás.
Egy ilyen intézet levegője lengi körül az olvasót.
Nincs mese, ez egy világon belüli másik világ.
gyuri |
- március 03 2017 04:39:47
Igy van kedves Gyuri, egyetértek Veled. Tulajdonképpen ez egy nagyon szomorú világ..."Különleges témaválasztás", igen szeretek az emberi elméről lélekről írni rendhagyó módon, az én stílusomban. Holott tudom, hogy ezek a pszichés problémák nagy teher a családra is és a társadalomra is. Megpróbálok - mint mindent - a humor oldaláról közelíteni, pedig ezek egyáltalán nem humoros események, úgy hogy nézd ezt el nekem, és tudom érted, hogy miről beszélek.
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi |
- március 03 2017 08:01:36
Nagyon szomorú világ ez,erről is lesz egy történetem.
Minden prózát el szoktam olvasni, csak sajnos olyan kevés időm van, hogy nem mindig sikerül hozzászólni. |
- március 03 2017 17:33:32
Kedves Évi.
Sok nyomasztó dolog kíséri végig az életünket. Ha nem beszélünk róluk, attól még vannak.
Ha meg beszélünk róla, jobb ha nem drámai hozzáállásban tesszük. Jogos önvédelem.
Én hajdanán dolgoztam pár évig az egészségügyben, gyakran fordultam meg diliházban. Igen, az egy másik világ.
Jól megírtad, éreztem a levegőjét.
íszeretettel.
gyuri |
- március 03 2017 18:37:56
Semmi baj esprit, ha nincs időd hozzászólni minden prózához, megértem. Ha majd olvasom a történetedet, hozzászólok! Nekem van időm! |
- március 03 2017 18:44:16
Kedves Gyuri!
Teljes mértékben igazat adok Neked, igen, attól, hogy nem beszélünk egy problémáról bármilyen okból kifolyólag, attól még létezik. Tudod, én nem szeretem a drámát, de ettől függetlenül az is létezik. Ha dolgoztál az egészségügyben, akkor még inkább "érezhetted a prózám levegőjét". Egyébként nekem egyetlen élményem volt fiatal koromban egy elmeosztályról, a megyei kórház egyik osztályán feküdtem és a mellettünk lévő épületben volt az elmegyógyintézet. Ha kinéztem az ablakon láttam őket, ha lenn sétáltunk a parkban, hallottam őket. Mit nem mondjak iszonyat volt és elgondolkodtató...
Szeretettel: Évi
Ui.: Köszönöm szépen, hogy visszanéztél és elmondtad tapasztalataidat. |
- március 06 2017 00:11:09
Kedves Évi !
Hát,igen komoly táma amit nem sokan ismernek.A bentlévők beképzelik
magukat valakinek vagy talán egy képzeletbeli személyt ismernek.
Az elmegyógyintézeteket valaki megvádolta itt nálunk,hogy a kezelési
módszerük eléggé brutális,szándékos túladagolás amitöl a beteg soha nem
kerül ki az intézetböl állapota egyre rosszabbodik.
Ezek az intézetek hatalmas összeget kapnak az államtol aminek egy
részét elsíbólják különleges ürügyekkel.
Szerintem egy parányi mértékben majdnem mindenki elmebeteg,nézzük
az országok uralkodóit a múltban és a jelenben egyaránt.
Cikked nagyon érdekes rendkívüli olvasmány gratulálok
Szeretettel
Tibor |
- március 06 2017 15:30:22
Kedves Tibor!
Köszönöm szépen mindig értékes vlkeményedet.
Szeretettel: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
