|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
A ZONGORISTA
A rosszul világított kis eszpresszó hátsó zugában állt a rozzant pianínó, az évtizedek viharaiban átitatódott fa részek bűzös nikotin és italszagával, félkoszos elsárgult csipketerítővel tetején, rajta kis olvasólámpa, szikkadt fényével glóriát vont a csikkekkel teli hamutartó fölé.
A hangszer tetején állt még az elmaradhatatlan „Kamupohár” a konyakkal-ami valójában tea volt-emlékeztetve a vendégeket arra az egyszerű tényre, a zongoristát meg lehet hívni egy italra.
Már az idejét sem tudta mikor ült be a hangszer mögé, csak érezte- nagyon régen volt.
Görnyedt alakja szinte eggyé vált zeneszerszámával, a hajdanvolt mélyvörös háttér-drapériával, beleolvadva és feloldódva a félhomály mindent feledtető közönyében, az oxigénhiányos takarítatlan állandóság békéjében, széke körül motoszkáló csótányok ismerős illatában.
Mindig ugyan azokat a nosztalgikus szirupokat játszotta, néha énekelgetett - gyakran mentek mellé akkordok-mert nem igazán figyelt, meg nem is érdekelte az egész.
Mikor indult zenei pályáján, még voltak lángoló elképzelései, sokszor látta magát a Zeneakadémia pódiumán hajlongani dörgő tapsorkán közepette, fantáziált külhoni turnékról, gazdag házasságokról, de aztán itt kötött ki az eszpresszóban.
Nem nősült meg soha, nem voltak gyerekei sem hozzátartozói, álmaival együtt minden szertefoszlott az időben, mindez olyan távolinak tűnt, már nem is gondolt rá soha.
Éjszakái-amik munkájánál fogva nappalra tolódtak - álomtalan szendergéssé degradálódtak, koránál fogva már a nők sem érdekelték, akik meg valaha is előfordultak nála, azokra nem volt érdemes emlékezni.
Dél felé kelt, megitta kávéját, lement a közeli kifőzdébe ebédelni. Délután lepihent-kicsit rádiózott-majd következett a szokásos tea és pirítós, fürdőszoba, és elindult dolgozni.
Zongoráját már régen eladta a szemközti hentesnek, aki a kislányát akarta taníttatni, zongorázni, de a gyerek olyan botfülűnek bizonyult, hogy kénytelen volt elállni szándékától. Ő már sok éve leszokott a gyakorlásról, hiszen amit csinált, és amit elvártak tőle-azért nem kellett gyakorolni.
Néha voltak jó estéi, mikor egy kapatos vendég számokat rendelt nála, ellenértékként meghívták egy pár italra, akkor kivirult, kellemesen elzsibbadt, és valami boldogságféle szállta meg egész lelkét.
Viseltes öltönyében, alázatos mosolyával arcán igyekezett megfelelni a mulatozó vendégnek, ritka a jó fogás, nem szabad elszalasztani.
Így teltek hónapok és évek, tudta, ebből a zsákutcából nincs semerre kiút-de már ez sem érdekelte. Olyan lett, mint egy elhangolódott gépzongora. Már mindenen túl volt, nem akart harcolni, és nem is tudta miért küzdene, ha tenné. Vágyak és célok nélkül vegetált, önmagának sem volt kedve beismerni, ez neki tulajdonképpen megfelel.
Valahogy ráérzett, a boldogsághoz vezető út egyike, hogy ne akarjon semmit .Ha ezt nem csak mondod, de át is érzed, sajátoddá tud válni - akkor működik.
Egyik délelőtt nem volt kedve felkelni. Nem érezte rosszul magát, csak nagyon fáradt volt. Távoli zongorajátékot vélt hallani, ami egyre erősödött, megtöltötte a szobát, mindent elsöprő erővel hatolt be tudatába, színes petárdákként robbanva tompuló emlékezetében átölelve és elragadva, egy forgószélként feltámadó futam óvatosan kiemelte ágyából, és megindult felfelé egy ködökben és zenében kavargó lépcsőn, ahol még látta, csupa félhangokból állnak a lépcsőfokok.
|
|
|
- március 16 2017 14:10:31
Kedves Gyuri!
Életszagú, megható, kitűnő írás. Olyan jó, mintha Te Magad átmentél volna rajta. Nincs kizárva. Lehet, hogy egy korábbi életedben?
Szeretettel gratulálok: Viola  |
- március 16 2017 16:43:39
Kedves Viola. Örülök szavaidnak, és köszönöm, hogy olvastál.
Minden lehet, ha írok valamit, szinte "Kézzel foghatóan"
azonosulni tudok a szereplőimmel.
Szeretettel.
gyuri |
- március 16 2017 18:08:09
Kedves Gyuri !
Monoton élet igazi tükörképe amit magam előtt láttam,amit valamikor
nagyon régen én is tapasztaltam.Gratulálok
Tibor |
- március 16 2017 19:38:00
Kedves Tibor.
Örülök szavaidnak, köszönöm, hogy elolvastál.
Igen, szerintem is, ez az a monotónia, amitől kiszikkad test és lélek.
Egy füstös italszagú, levegőtlen élet szürke állandósága.
gyuri |
- március 16 2017 19:54:10
Kedves Gyuri ! A zongorista élete , lelkivilága ismerősnek tűnik számomra. A férjem is zenész volt, most a fiam is. Mivel zenészekre manapság nem igen van szükség ( pedig nagyon jó lenne néha zenés helyre kimozdulni )látom a fiamon, hogy szinte lelki beteg, mert egyre kevesebbet hívják őket játszani.És amikor mégis, szinte fel van dobódva.Nagyon jó írás, gratulálok.Üdvözöllek. szinci |
- március 16 2017 23:26:54
Kedves Szinci.
Köszönöm a látogatásodat, és örülök a véleményednek.
Igen, azok a valaha zenés helyek, miután a tulaj nem akar fizetni, hát, a muzsikusokon spórol.
Az egész társadalmunk, a fiatalabb korosztályt értem, valami érzéketlen elbutulás felé sodródik.
Más az értékrend minden téren, igazán kiábrándító.
Üdvözöllek.
gyuri |
- március 17 2017 02:27:00
Kedves Gyuri!
Nem mindenkinek adatik meg a "Zeneakadémia pódiumán hajlongani" a fene tudja, hogy miért. Van akinek be kell érnie egy füstös kis eszpresszóban élete végéig talán. Szomorú élethelyzet bontakozik ki novelládból. Jól érzékeled a teljes megsemmisülés felé vezető utat a zongoristánál erkölcsileg, mentálisan egyaránt. Azt viszont nem értem, hogy miért kell ennek igy lenni és miért kell bekövetkeznie.Aki a zenét szereti, szívvel-lélekkel, jókedvvel műveli miért nem keresi a jobbat, a szebbet. Talán nincs rá lehetősége? Olyanok a körülményei összességében. Megannyi kérdés sorakozik az agyamban - szokás szerint - egy egy novellád elolvasása után. És ez jó, mert azt jelenti - legalábbis számomra -, hogy jól van megírva a novella. Újabb gondolatokat szül. Mint általában a novelláid - de azt hiszem ezt már írtam - ezt is szeretettel olvastam és gratulálok!
Évi |
- március 17 2017 11:19:10
Kedves Évi.
Gondolom, több oka is lehet, ha valaki belesüpped egy monotóniába, "Kiég".
Ennek első sorban, az illető milyensége az oka. Vagy nem elég tehetséges, nem küzdő fajta, "Gépzongorává" degradálódik, hajdani álmai füstölgő, üszkös romjain időzik.
A sokszor félig ittas, bugris közönsége itatja, hozzászokik, és minden este ugyan azokat a számokat eljátssza.
Aztán egyszer meglátja a felé intő kezet, és csendben belép a fák közé.
Köszönöm, hogy elolvastál, és elmondtad gondolataidat.
Szeretettel.
gyuri |
- március 18 2017 10:34:58
Gyurikám, én is ezt a képet kaptam valahol a "Bárzongoristák" c. írásomhoz.
Soha nem éreztem, hogy játék közben elkalandoznának a gondolataim a zene rovására. Az a bárzongorista, aki unalommal, kényszerbôl végzi munkáját, nézzen más kenyérkereset után.
Maga az írás tetszik, gratulálok.
Üdvözlettel:
PiaNista |
- március 18 2017 12:36:56
Kedves PiaNista.
Teljesen igazad van, így néz ki, ha valakinek a hangszere "Csak a
"Foglalkozása".
Köszönöm a véleményedet.
Üdvözlettel.
gyuri |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
