Gábor nem tudott aludni, annyira izgatott volt, felkavarták érzelmeit a parkban átélt események. Gondolkodott. Te jó ég, az az ötéves kisfiú az én gyermekem, az én vérem, te jó ég mit hagytam én ki az életemből. Visszatértek a régi vágyak, egy családdá kell alakulniuk. Azt csak remélni tudta, hogy Izabella is így érez iránta. Tovább gondolkodott. Megfelelő egzisztenciát teremtett magának az elmúlt öt évben, tulajdonképpen tudja őket vállalni, igen, ezt kell tennie. Másnap fel is hívta telefonon Izát és találkozót kért tőle. Megbeszélték, hogy miután Iza elviszi a gyereket az óvodába, felugrik hozzá.
Ugyanaz a régi izgalom járta át Gábort, mint annak idején...készülődött, finom reggelit készített kedvesének már majdnem kész volt, amikor meghallotta az ajtócsengőt. Ugyan úgy rohant oda, mint amikor régen a kerti laknak az ajtaját majdhogynem feltépték, kitárult a bejárati ajtó, ők csókban forrtak össze...Pillanatok alatt a hálószobában találták magukat anyaszült meztelenül, vágyakozva...és újra megtörtént a csoda.
- Édes kicsi szerelmem, mennyi időt elpazaroltunk egymás nélkül, ez még egyszer nem történhet meg, ugye ezt te is tudod? El kell, hogy válj a férjedtől...- mondta Gábor sűrű csókok között.
- Ez már megtörtént drága szerelmem, egy éve megtörtént. Ugyanis a férjem apasági vizsgálatot kért, melyben kiderült, hogy nem ő a gyerek apja, először megpróbált ezzel a tudattal élni, de nem ment neki. Rengeteget veszekedtünk, de a gyerek ebből nem vett észre semmit, egyébként is még kicsi volt, és a gyerek négy éves korában úgy döntött, hogy elhagy bennünket. Nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy a gyermek nem az övé vér szerint. Nem értette meg a gyerek szemszögéből nézve a történteket. És egy szép napon elköltözött. Rám hagyta a kastélyt és valamennyi járadékot fizet...de természetesen nem dúskálunk a vagyonban. Én is dolgozom, igaz, hogy nem keresek sokat a képzőművészeti főiskolai végzettségemmel, de azt csinálom amit szeretek. Megélünk, ketten a fiammal megélünk. - mondta Iza mosolyogva a férfira.
- Ez jó, én pedig alapítottam egy BT.-t, mely elég jól jövedelmez, el tudlak tartani benneteket.Hozzám jössz feleségül? - kérdezte kissé félve a visszautasítástól a férfi. Hiszen nem tudhatta, hogy esetleg Izának van-e másik kapcsolata...hiszen eltelt közben öt év.
- Igen, hozzád megyek, hiszen a férjemen kívül Te vagy az egyetlen szerelmem, igen hibáztunk amikor nem kötöttük össze rögtön az életünket, de még most sem késő...szeretlek, nagyon szeretlek. És örülök annak, hogy a gyermekünket együtt neveljük fel. Ő téged fogad majd el apukájának, mert akit annak hisz, eltűnt, eltűnik az életében örökre. A gyerekek rendkívül tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez. - mondta Izabella és újra, és újra átélték a csodát. Olyannyira belefeledkeztek egymásba, hogy eltelt az idő, menni kellett a gyerekért az oviba. Ezt azt utat mától együtt tették meg, és mint a mesében boldogan éltek amig meg nem haltak.
Tiberius - március 23 2017 18:55:06
Kedves Évi !
Érdekes a befejezés,kivéve egy része : " és a gyerek négy éves korában
úgy döntött,hogy elhagy minket "A másik az örökség,nem hinném,hogy
van olyan eber aki rajtakapta a feleségét egy másik emberrel és ráhagyja
a kastélyt.Minden nő keres egy ilyen embert.
Szeretettel olvastalak : Tibor
gyongyszem555 - március 23 2017 19:53:32
Kedves Tibor!
Igazad van, az első gondolat rossz fogalmazás. A második észrevétel: egy "fikciók királynőjének", ezt te írtad rólam, millió végkifejlet juthat az eszébe!
