|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
IN MEMORIAM EDGAR ALLAN POE
Az egyszárnyú kovácsoltvas kapu az egyetlen bejárata a magas téglafallal körülvett, elvadult kertnek.
A fal mentén húzódó kissé töredezett keskeny gyalogjáró visz a ház főbejáratához. Az épület a kertkapuval szemben, az elvadult kert túloldalán áll. A kétszárnyú sötétbarna bejárati ajtóhoz három lépcső vezet, a kapualj sötét előteréből indul az emeletre vivő feljáró, ami inkább taszít, mint hívogat.
Mélységes csend, kemény fehéres szürke falak, vaskorlát. Ösztönösen szorongani kezd a látogató, majd erőt véve magán lábujjhegyen elindul felfelé. Olyan érzés keríti hatalmába, hogy mindenünnen figyelik. A levegőben érzi a jeges rosszindulat jelenlétét.
Előrehaladtában folyton magamögé kénytelen nézni, érzi dohos leheletét, amitől toronymagasra ugrik a szorongás. Idegei pattanásig feszülnek, nem fogja bírni sokáig futni vagy ordítani fog, a közöny, lélektelenség és halál ráterpeszkedik egész lényére, amitől a tehetetlen kiszolgáltatottság élménye akkora, hogy érinti az elviselhetetlent.
Idegességében elejti kézitáskáját, ami akkorát puffan a vészjósló csendben, mint egy pisztolylövés. Gyorsan és idegesen felkapja, egész testét kiveri a víz.
A fokok az első emeletre vezettek, egészen kimerült mire felért. A keresztben futó folyosó két vége sűrű félhomályba vész, csak a középső rövid szakasz kap a lépcsőházból némi fényt. A folyosón sorban nyílnak kétszárnyú, magas sötétbarna ajtók. Az első helység széles ablaka az elvadult kertre néz. Jobbra és balra zárt ajtók.
A szobában nincs semmi, csak két szék, és rozoga asztal. Mindenen áll a por. Szellőzetlen nehéz levegője kényszeríti a látogatót, nyitott szájjal vegyen lélegzetet.
A baloldali szobába vezető ajtó nem volt bezárva, első érintésre nyekeregve kinyílt. Ott sem volt berendezés, ablakai szintén a kertre nyíltak. A holt múlt idők, keserű gőzein kívül nem lakott ott semmi. A falakból áradó gonosz megvetés elutasító rezgései elviselhetetlenné dagadtak. A látogató gyorsan visszahátrált a középső szobába, benyitott a másik ajtón.
A kiszáradt ajtózsanérok sikolyát sosem fogja elfelejteni.
A szobában nem volt a szemnek semmi látnivaló, de a feltámadt halk légvonatban érezte a Pestiskirály kezének érdes érintését, vörös palástjának suhogását vélte hallani, a morfium szagát, Leonóra hideg sóhaját, az alkohol nehéz bűzével vegyítve.
Arcul csapta egy megkeseredett, tönkretett élet minden borzalma és fájdalma, füléig hatolt e forgatagból kiszakadó szavak, fohászok, nyögések és jajszók.
Rémületében arca elé kapta mindkét kezét, eltakarta szemeit és kirohant a szobából.
Nekicsapódott az ajtófélfának, homloka felrepedt, de nem érzett semmit.
Agyának zakatoló hangjai elnyomták a külső zajokat, a rémség lelkében támadt hangjait, futott lefelé a kijárat felé.
Végre kijutott a kertkapun, inge izzadtságtól rátapadt, haja kócosan feküdt sápadt homlokán, térdei veszedelmesen gyengék voltak.
De kint volt, boldogságában kiabálni szeretett volna. A kert és a ház sötét-poros ablakai ridegen, közönnyel néztek a vendég után.
|
|
|
- június 16 2017 21:37:39
Érdekesen szürreális. Megérné, hogy a szöveget alaposan átnézd, ne csak publikáld, amit elsőre lekopogtál! |
- június 17 2017 00:17:30
Kommentedből, nem tudom mit akarsz mondani.
Mi az, amit a szövegemből átnézzek.
Poet ismergetem, és az Ő szellemében felvillantottam egy képsort.
Ennyi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 27. szerda,
Virgil napja van.
Holnap Stefánia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
