|
 Vendég: 95
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_egy novella, melynek a sorai között kell olvasni
Az égen ezer és ezer csillag ragyogott, a holdfény bevilágította az egész szakadékot, melynek mélyén a tenger habjai csillogtak. Én csak álltam ott, mint egy farkasember, úgy bámultam a holdat. Szinte megigézett a sejtelmes fénye.
Csend volt. A természet hallatott. Talán ?k tudták amit én nem. Mintha csak egy kriptában lennék, aminek se teteje, se falai, és hég a halott is hiányzott.
Tudtam, hogy valami, vagy inkább valaki rám várt, engem keresett. Féltem, mégsem menekültem el, nem láttam értelmét.
A hold elé egy kisebb felh? került, ezzel elvágta azt a halovány fényt is amivel tájékozódni tudtam. Hirtelen megborzongtam. Valaki elsuhant mellettem, fagyos és mégis ismer?s leveg?t hagyva maga után. Nem tudtam honnan, de úgy éreztem, hogy ez nem marad sokáig rejtve számára.
Az iménti felh? mintha köddé vált volna, úgy t?nt el és, a hold ismét árasztotta fényét.
Megpillantottam magam mellett egy személyt. Fejét csuklya fedte, arcát nem lehetett látni. Nem nézett rám, ? is a messzeséget bámulta, mint az imént én. Szólni akartam hozzá, de ? el?bb megszólalt.
-Ugye milyen szép?Bárcsak sohasem kelne fel a nap. Az lenne a csodálatosr30; még a rémálmot is széppé tudja varázsolnir30;- mondta, s most rám nézett. A sötétzöld szempár olyan volt nekem mint egy tükör: eddigi életemet láttam benne, az életemet amely most egyszerre sivárnak és értelmetlennek tünt.- Nem igaz?- nézett mélyen a szemembe.
-Ki vagy te?- kérdeztem kábultan.
-Emlékszel rémálmaidra?- kérdezett vissza sejtelmes hangon.- Emlékszel arra a személyre aki álmaidban szeretteiddel végzett? Arra az arctalan gyilkosra?
Most már értettem a az elöbbi csendet. Az a kriptába ill? csend mely fogadott. Hisz ez lesz az én sírom. Én leszek itt a halottr30;
-Miért üldözöl? Mit vétettem ellened?- kérdeztem újra.
-Mindennek és mindenkinek van egy tökéletes ellentéte.- suttogta gonosz hangon, majd megtette azt amit már régóta vártam t?le, levette kapucniát. Vörös hajzuhataga lágyan omlott vállára, tekintetet már mindent elárult mit eddig takart.
Én voltam. Lában földbe gyökerezett, nem tudtam mozdulni a meglepetést?l. ? élt ezzel a pár másodpercel és teljes erejéb?l meglökött. A lábam alól kicsúszott a talaj, zuhanni kezdtem. Egy kis sziklába mégis meg tudtam kapaszkodni, majd letekintettem a mélybe, mely hívogatott a látványával az elöbb, de most a hullámokon a vörös lángnyelvek táncoltak, melyek minden alkalommal mikor a hullám csapódott a szakadék széléhez, magasabbra és magasabbra nyúltak.
? odahajolt a szakadék széléhez, majd gonosz mosollyal a kezét nyújtotta. Én nem bírtam tartani magam, éreztem, hogy a kezem lassan csúszik, így bármennyire is rettegtem. Magamtól kezet nyújtottam.
? megragadta karomat. Hegyes körmeit belém vájta, pár pillanat múlva, már vérem folyt végig kis patakokban végig karomon egészen a vállamig. Én felorgítottam a fájdalomtól, de ? ett?l még elégedettebb képet vágott. Minnél jobban szenvedtem mint,- testileg mint lelkileg- ? annál jobban mosolygott és nevetett kárörvend?en.
Én nem szóltam semmit, csak néztem. Nem hittem el, hogy van bel?lem még egy aki csak küls?leg hasonlít rám. Én sem voltam angyal der30;
? olvasott tekintetemen keresztül gondolataimban és újra elmosolyodott ugyanolyan elégedetten, mint az elöbb.
-Teljesen igazad van. Nincs bel?led kett?. Én te vagyok. Lehet, hogy nem bírod most felfogni, de én benned élek, bár te engem próbálsz elnyomni, de én rémálmaidban kitörök. Itt én irányítok, nem te.- mondta majd gonoszan felkacagott. Újra keromon ragadott, majd a szikla széléhez rángatott, és lemutatott a mélybe.
-Hát nem szép? Ellentét, akárcsak mi. Nézd csak meg. T?z és víz. Normál esetben elpusztítják egymást, de most ha olyan helyzetet teremtesz nekik. Szó szerint megélnek egymás mellett.- mondta, majd komoran a szemembe nézett. Én az ? szemében, nem láttam mást csak gy?leletet és bosszúvágyat, míg ? az enyémben csak félelmet láthatott.
-Engedj el, kérlek.- suttogtam neki, bár nem hittem volna, hogy megteszi mégis elengedte karom, de el?tte még egyszer utoljára belém mélyesztette karmait, és magához rántott.
-Itt foglak várni minden éjjel. Nem fogsz szabadulni, bármit is teszel.- súgta fülembe, majd nagyot lökött rajtam, s én újra zuhantam a lángokba, de még miel?tt megérezhettem volna a lángok forró simogatását, kinyitottam szemem.
Otthon aludtam, az óra alig mutatott hármat. Megnyugodtam, hogy csak lidérces álom volt, mely nem válhat valóra. Mikor homlokamról le akartam törölni a verítéket, karomba iszonyú fájdalom hasított. Megrémültem.
Felkapcsoltam az éjjeliszekrényemen lév? lámpát, s rettegésem megalapozottnak látszott: karomon karmolás okozta sebek éktelenkedtek, melyekb?l még mindig vérem csörgedezettr30;
|
|
|
- július 15 2007 13:56:03
Megint kaptunk egy kis borzongató történetet s bár az álom véget ért, nyomai ott éktelenkedtek rajtad vagyis folytatódott a való világban.
Tibor |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
