|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
Morak egy napja
1. rész
Az erdő ronda és barátságtalan volt, mindenütt szederindák futottak alattomosan a gazban vagy pedig akkora fatörzsek keresztezték a csapásokat Morak előtt, hogy állandóan kerülnie kellett.
Az ég borultan nehézkedett a fák fölé és közben nedves esőcseppekkel megindult a szél is.
Morak fölhorkantott, na pont ez kellett még!
Kedves városából egyáltalán nem akarózott neki eljönnie, de hát a kínos kocsmai verekedés után egy időre muszáj volt eltűnni.
Majd visszamegy, ha egy kicsit enyhülnek a kedélyek- morfondírozott.
Hirtelen egész nagy cseppekben megindult, majd szakadni kezdett sűrűn az eső.
Morak összehúzta magán vastag disznóbőr köpenyét, fejére húzta a csuklyát, de előremeredő szakállát nem volt hová eldugnia a vizet pedig lépten-nyomon az arcába csapdosta a vihar.
-Az anyádat!- dühöngött- hogy utálom ezt a rohadt vizet!- krákogta, miközben lesunyt fejjel igyekezett tovább valami vélt irány felé.
Igaz, késő délután volt már, de az ég olyannyira beborult, hogy a fák alatt éjszakai sötétség lett.
Egyre nehezebben jutott előre, alig látta hová kell lépnie. A rajta lévő holmik pedig egyre csak itták a vizet, Morak úgy érezte, valami zsákot visz a hátán nem holmi köpenyt.
Aztán amikor már az elviselhetetlenségig romlott az idő, végre elfogytak a fák és kesztyűs kezével bokrokat sem kellett félrehajtogatni többet, hanem csak füves buckákon lépkedett és amikor felemelte a fejét egész messze valami fényt látott.
Megtorpant egy pillanatra és szemeit erőltetve körülkémlelt, orrával pedig halkan nagyokat szippantva beleszagolt a levegőbe.
Törpeként igen jó szaglással rendelkezett. De bármerről figyelt, nem érzékelt semmilyen veszélyt.
Lassított a lépésein és megindult a fény felé.
-Egy kocsma- jelentette ki magának- na, nézzem csak meg- mondta fennhangon.
Odaérve fellépett az egyetlen lépcsőre és a vaskos kilincset elkapva belökte a magas ajtót, aztán rutinos látogatóként várt. Jól is tette, mert így egy kicsivel az orra előtt buggyant ki a büdös, gyomorforgató és füstös italmérés szaga, aztán amikor enyhült kissé az áramlás, belépett.
Szépen becsukta maga mögött az ajtót és visszafordulva hátra rántotta a csurom vizes csuklyát a fejéről. A duruzsoló hangok, beszélgetés, röhögés és vihogás csendesült, aztán abba maradt. Lassacskán pedig minden arc feléje fordult.
-Jó estét- üvöltötte el magát Morak. De senki nem szólt. Aztán lassacskán érezhetően nődögélni kezdett az a bizonyos feszültség, amit a kocsmárosok már túl jól ismernek ahhoz, hogy ne avatkoznának közbe.
Szinte a kellő minutumban kipattant a pult mögül egy pufók arcú, irdatlan kövér nőszemély, óriási bütykös, lapát kezeit koszos kötényében törölgetve és egészen váratlanul hatalmas mosoly terült szét piszkos arcán, majd hangosan elkiáltotta magát, miközben karjait szétcsapta:
-Ugyan fiúk, hát új vendég érkezett! Gyere te kis aranyos és ülj le ide az asztalhoz!- avval egy hatalmasat rávágott a hozzá közel álló ácsolt alkotmányra, a Morakot méricskélők pedig behúzták a nyakukat és hunyorogtak közben.
Morak csak tétován állt és forgatta a fejét, ki a fenéhez beszél ez.
Aztán igen lassan rájött. De a pultosnő olyan kedvesen nézte őt, hogy kínjában nem mondott ellent, és nem kezdte el ordítva kikérni magának, hanem odaoldalgott a kínált helyre és leült.
Ekkor ordenáré röhögés támadt.
-Na, te kis aranyos, mit iszó?- kérdezték az ivótársak.
Végül kérdezés nélkül elé került egy lötty, zavaros és állott szagú italnak nézte, de aztán valaki odaszólt neki, hogy igya csak meg, ezt maga Birsike főzi- és fejével a pultosnőre mutatott- és nagyon jót tesz mindenkinek.
Morak beleivott, az íze édeskésen áradt szét a szájában, mint a megbuggyant volna kicsit, de aztán lenyelte. Később tűnt csak fel neki, hogy egészen átjárta belülről a meleg és végül is jól érezte magát.
Ekkor már bátrabban körülnézett. Vele szemben egy egészen sovány és magas ember férfi ült, nagyon elegáns fekete ruhákat viselt és sovány arcában két szénfekete szem kuporgott mélyen. Morak biccentett és elmondta a nevét, a másik is biccentett de nem mondott semmit.
A fekete ruhás mellett egy vaskos és erősen iszapszagot árasztó, szőrös emberforma lény ült, de Morak ismerte ezeket, az iszaposból jönnek, úgy néznek ki ahogy éppen akarnak, akár veszélyesekké is tudnak válni, de ez most visszaköszönt neki, valószínű csak inni jött.
Mellette pedig az asztal lapjára borulva aludt egy elég leromlott állapotban lévő Örök harcos, ráfért volna már egy megújító mágia, egészen elhasználódott és elroncsolódott a sok viaskodásban.
Morak fel is dúlta magát, hogy micsoda gazdája lehet szegénynek.
Birsike pedig szakadatlanul figyelte az asztalokat és pille könnyedséggel terítette újra és újra az italokat.
Morak alig tudta a kellő pillanatban megszólítani.
-Elnézést hölgyem- mondta illendően- szeretnék kérdezni valamit.
Birsike megtorpant és aztán vissza lépett.
-Mondjad csak.
-Rég óta jövök az erdőn át, szeretném megtudni hol vagyok, mi van ha tovább megyek és végül lehet-e itt enni? -sorolta Morak.
Amire Birsike válaszra nyitotta a száját az egész kocsma elcsendesedett és figyelt.
-Először is hogy hol vagy? Ez sajnos a Véget nem érő erdő, ez a neve, mert nagyon nehéz bejutni az erdőségbe de ki sem nagyon engedi a vándort, látod ez a kocsma is ilyen, nem is emlékszem voltam-e valaha másutt, mindig itt dolgozom és itt élek- felelte mosolyogva.
-Ó- futott ki Morak száján- és a vendégek?
-Mi is, mi is- hangzott innen-onnan.
Birsike újra átvette a szót.
-Mind itt vagyunk és ha valaki betéved, egyet reccsen az épület és lesz számára is hely, érdekes is, hogy amikor bejöttél nem reccsentek meg a falak, de mindegy is, lett hely így is.
Enni pedig lehet, állandóan sütök húst hátul, mindjárt hozok belőle.
-Az jó lesz- vigyorodott el Morak kényszeredetten, mert egyáltalán nem akart kikötni örökre egy helyen.
De mire felemelte a tekintetét Birsike már máshol volt.
Morak a poharáért nyúlt és ivott. Birsike pedig kisvártatva megjelent egy darab erősen agyonsütött húsdarabbal és szépen elé tette.
-Evőeszköz? Kés?-nézett fel Morak.
-Mi?- fordult vissza értetlen képpel Birsike- hát késed kell legyen, nem?- aztán visszament a pulthoz.
Morak zsákjából kihalászta a kését és belevágta a húsba, szokatlanul könnyen szaladt benne a penge a kinézete ellenére, az íze az már hagyott némi kivetnivalót, semmire sem hasonlított, de annyira éhes volt, hogy megette.
Utána, amikor kényelmesen teleitta magát, megkérdezte a fekete ruhás alakot, hogy mi volt ez, de az csak a vállát finoman megrántva suttogott valamit és felnézett.
Mindegy is, gondolta Morak, ettem és kész.
Lassan álmosodni kezdett, maga elé tette a zsákját, arra gondolt ráhajtja a fejét egy kicsit.
Azonban amikor összetalálkozott a tekintete a fekete ruhással, az nemet intett a fejével és felnézett.
Morak értetlenül emelte fel a tekintetét, nem értette mit akar ez jelenteni.
Ekkor Birsike megjelent az asztalok között lapát kezeivel hirtelen csendet intett, mindenki elhallgatott, vaskos szája elé emelte a mutató ujját és fel mutatott.
Aztán váratlanul irgalmatlanul nagy pörölycsapás érte a kocsma tetejét. Nyikorogva sírtak a vastag gerendák, potyogott a sár a falról és az egész épület kínlódott akkor is amikor a következő érkezett.
Morak megrémült, döbbenten nézett a vele szemben ülőre, és a többiekre, de látta, hogy mindenki erősen markolja az asztalának lapját, és hallgat. A roham nem akart csitulni, feltűnt neki, hogy az épülettel együtt minden egyes csapás alatt Birsike is előregörnyedt, szinte belerogyott néha, miközben minden szem rá szegeződve láthatóan teljes erőből arra koncentrált, hogy Birsike talpon maradhasson. Aztán a csapások érezhetően lassulni és gyengülni kezdtek, Birsike pedig elképesztő változásba kezdett, tagjai még jobban megerősödtek, arca megkétszereződött, lábai koszos köténye alól óriássá nőttek, aztán egyszerre csak megfordult és lassú léptekkel megindult a hátsó ajtó felé.
Kisvártatva hörgés majd éles sikoly hangzott fel kintről, aztán a nyitott ajtón át nem hallatszott más csak a viharos eső csapdosása, majd úgy tűnt, mintha valamit behúznának a földön és az ajtó becsukódott.
A csend még mindig teljes tömörséggel ülte meg az ivót, amikor egyszerre csak végre megjelent Birsike, sárosan és véresen, Morak rémülten látta, hogy Birsike szája körül nagy püffedt arca csurom vér. De Birsike észrevehette ezt, mert kötényét csomóban odanyomta és végighúzta a bőrén, így láthatóvá vált, hogy semmi baja sincsen, aztán szélesre húzta ajkait és mosolyával kivillantotta borzalmasan nagy tépőfogait.
-Én győztem- mondta.
Az egész ivó éljenezni kezdett és mindenki felszabadultan üvöltötte Birsike nevét.
-Birsike! Birsike!- zengett a skandálás.
Morak azon kapta magát döbbenten, hogy ő is felszabadultan ordítja teli torokból:
-Birsike! |
|
|
- július 10 2017 20:39:37
Kedves Noémi.
Izgalmasan indul, és egymás után történnek a szokatlan, és ismeretlen események. Izgalmas, és érdekes novellád, várom a folytatást-
gyuri |
- július 12 2017 21:30:41
Kedves Gyuri,
Örülök és köszönöm szépen a soraidat  |
- július 15 2017 12:52:36
kedves Noémi !
Érdekfeszítő történet,várom a következőt
Szeretettel olvastalak
Tibor |
- július 16 2017 17:00:03
Kedves Tibor,
Köszönöm szépen |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 28. csütörtök,
Stefánia napja van.
Holnap Taksony napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
